A Cormac McCarthy Pulitzer-díjas regényéből készült film egy nagyon különös mozi. Nagyon szürke, nem akció dús, de nem is ez a lényege. Eleinte én sem tudtam mire vélni, aztán megfogott a film hangulata. Egy szomorú történet, egy apáról és a fiáról és az életben maradásról egy embertelenné vált világban.

Élet a pusztulás közepén...

Képzeljük csak el!
A Földet egy hatalmas, globális katasztrófa sújtotta porba, hogy pontosan mi - atom, vegyi fegyverek, a természet, egy meteorit - nem derül ki. Az emberiség maradványa nap, mint nap a halállal keringőzik, és ha az ember elvét egy lépést, többet nem perdülhet táncra. Az állatok kipusztuló félben, a növényzet sem zöldell többé, az enyészet szürkéje belopózott a sejtmagokba. Minden hanyatlik, állandó a küzdelem az éhség és a hideg ellen. A haldokló világot kétségbeesett túlélők járják, akik szünet nélkül rettegnek az élelem, a kannibálok, a holnap miatt. A remény halovány, mint a Nap fénye. A színtelenné váló, kiürült világ végnapjait láthatjuk megelevenedni a filmben.
Remélem sikerült érzékeltetnem azt, ami a mozi hátteréül szolgál.

Ugyanis ebben a rideggé vált környezetben kell megvívnia a saját küzdelmét a két főszereplőnek.
Apának (Viggo Mortensen) és Fiának (Kodi Smit-McPhee) utazását követhetjük szemmel egy kegyetlen világ, kihalt útjain. Egykor boldogan éltek, egy család voltak, mint azt megtudhatjuk a film során látható visszaemlékezésekből. Az Anya (Charlize Theron) éppen a Fiúval volt állapotos, amikor bekövetkezett a kataklizma, ami örökre átformálta a Föld arcát.
Szembe is kerültek azzal a borzalmas kérdéssel, hogy:

Van e joguk életet adni egy gyermeknek, akinek a sorsa szenvedés lesz, majd kíméletlen halál?
Illetve pont ellenkezőleg, van e bármilyen joguk megfosztani őt az élet, a remény lehetőségétől?

A Fiú megszületik, és amíg bírnak együtt is maradnak.
De rá kell jönniük, egyetlen mód van a túlélésre, ha útra kelnek és nem várják egy helyben a halált. Ám az Anya úgy dönt nem tart velük, nem bírja tovább a megpróbáltatásokat és végez magával.
Apa és Fia azonban útra kel. Az ismeretlen Dél felé veszik útjukat annak reményében, hogy ott menedéket lelhetnek.

Három lényeges szimbólum lelhető fel a filmben, amire mindenképpen érdemes kitérni. Az egyik maga az Út. Ez szimbolizálja a kitartást, hogy nem adják fel, nem ragadnak egy helyben és várnak mi lesz, hanem elébe mennek az eseményeknek. A körülmények ellenére nem várják ölbe tett kézzel a halált.
A második a tűz, a láng megőrzése, amit a két főszereplő rendszeresen emleget. Ez az emberség megóvása, hogy nem válnak kannibálokká, nem hagyják cserben embertársaikat, emberek maradnak egy embertelen világban.
A harmadik pedig a gyermek. Az Apa számára a Fia a világmindenség.
Mindent megtesz érte, próbálja megóvni a durva valóságtól, de arra is törekszik, hogy képes legyen egyedül is életben maradni, ha ő már nem lesz. Ennek egyik legékesebb példája a magukkal hozott pisztoly.
Az Apa megtanítja a Fiút, hogy fordítsa maga ellen a fegyvert, ha már nem marad más lehetőség.
Ez egy elég szívszorító kötelesség, ha jobban belegondolunk. Egy szóval, a gyermek maga a remény. Egy világban, ahol nincs többé élet, csak halál és bomlás, ott egy csecsemő születését nem lehet másként értelmezni, mint a remény megtestesülését.
Az Apa mondja az alábbiakat a Fiáról, a film során gyakori narrációk egyikében:

„Ha ő nem Isten szava. Akkor Isten sosem szólt."

Azt hiszem, ez szépen mutatja be az Apa érzéseit a Fiával, a világgal, a helyzettel kapcsolatban.
Említettem már, hogy a film nem túl mozgalmas, akár unalmasnak is nevezhetnénk, én még sem mondanám ezt rá. Egyszerűen így ábrázolnak egy üressé váló világot, ahol nincs többé semmi.
A két főhős utazása nem könnyű, küszködnek az élelemhiánnyal, a fegyveres bandákkal és a kannibállá vált emberekkel. Érdekes, hogy az emberevőket nem szörnyetegként, örültekként ábrázolják, hanem ugyanolyan emberekként, mint akárki más. A különbség csak annyi, hogy ők a kényszerűség és az éhség súlya alatt megrogyva egy idegen utat választottak. És ki ítélhetné el őket?
Az a rész, amikor rátalálnak a kannibálok házára és körbeveszik őket a kiéhezett, lesoványodott, elhanyagolt, bezárt emberek... az elég megrázó.
Útjuk során találnak egy rejtett óvóhelyet, ami tele van élelemmel. Egy időre menedéket lelnek és az éhség miatt sem kell aggódniuk. Ez az egyetlen rész a filmben, ahol mindkét szereplő egy kis idő erejéig boldog. Ám ezt a helyet is maguk mögött kell hagyniuk, mert a biztonságuk veszélybe kerül.
Egy időre hozzájuk csapódik egy öregember is, akit egyébként Robert Duvall alakít. Az ő megjelenése állítja őket az emberségük egyik - korántsem utolsó - próbája elé.
Eddigre már szemmel látható, hogy az Apa haldoklik. Egyre gyengébb, egyre nyilvánvalóbb, hogy nem fogja már sokáig kísérni és védelmezni gyermekét. Az óceán parton egy darabig tábort ütnek, ahol egy szerencsétlen túlélő ellopja a felszerelésüket és az élelmüket. Az Apát elragadja az indulat és nem sok tartja vissza attól, hogy végezzen a tolvajjal. Nem lövi agyon a férfit, de mégis halálra ítéli.
Az emberség eme újabb próbatételénél elbuknak, ami ismét egy mélyen megrendítő esemény a filmben.
Az Apa folyamatosan gyengül, majd meg is sérül és kénytelen feladni a harcot. Meghal, egyedül hagyva a Fiút. Ám nem sokára megjelenik egy elhanyagolt túlélő, (Guy Pearce) aki segít a Fiún és magával viszi.
Ezzel ér véget a film.

Meg kell hagyni egy nagyon nehezen emészthető filmről van szó, de aki hagyja, hogy megérintse a hangulat, az élvezni fogja. Aki nem szereti az ilyen alkotásokat, az inkább ne is próbálkozzon vele, mert nem fog neki tetszeni. A mozi nagyon lehangoló, de hát másmilyen nem is lehet. Egy sivár világ lassú halálát mutatják be nekünk, amiben csak apróság a remény. Minden megszűnt létezni, amit valaha is alapvetőnek tartottunk, mássá vált a környezet, a gondolkodás is drasztikus változásokon kell, hogy átmenjen. A produkcióban nincsenek számottevően elkülönülő személyiségek.
Mindenki egy és ugyanaz. Kétségbeesett, remény után kutató, napról napra élő túlélők, akik csak nem mindent elvesztettek. Még nevük sincs. Minden szereplőt csak úgy neveznek: Apa, Fiú, Öregember, Bandatag, Kedves Asszony, stb.
Ez is csak az elnéptelenedést, a kiürültség érzetét erősíti, amit még alátámaszt a kevés beszéd és a fakó színek. Végső soron én „kellemesen kellemetlennek" nevezném a filmet. Végtelenül elszomorító, és megrázó helyenként, a hangulata páratlan. Összességében egy kifejezetten jó alkotás.