A víz első jellemzője azért nem állja meg a helyét, hiszen egy csodálatosan fényképezett, szép helyszínekkel és szép tájakkal operáló alkotásról van szó, de sajnos azon kívül, hogy szép helyen forgattak, más pozitívumot nem mondhatunk el a produkcióról.
Ez viszont nagyon karcsú, ha filmélményről van szó, pláne ha az nem sok híján két órás.

Én nem tudom, hogy Corbijn mit akart kihozni az alapanyagából, hogy milyen tartalommal kívánta megtölteni alkotását, mi volt a célja ezzel a mozgóképpel.
Egyedül azt tudom, hogy a végeredmény valahol nagyon csúnyán félresiklott.
Meglehet, hogy még életemben nem láttam ilyen vontatott és unalmas mozit, aminek a mondanivalója ennyire rejtve maradt volna előttem. Pedig én is túl vagyok már pár százon…

A sztori érdekesen kezd. Clooney-t, a főszereplőnket látjuk, aki idilli pillanatokat él át barátnőjével, majd a következőben lőni kezdenek rájuk. Mondhatni bekezd a film.
Ettől kezdve azonban ne számítsunk izgalmakra, mert abban nem nagyon lesz részünk, az egész belefullad a méla unalomba.
Azt is el kell keserítsem, aki abban bízik, hogy kiderül, miről szól a történet.
Ez sem történik meg. Részletek vannak, egyfajta mozaikot alkotva, de egyetlen szál sem kidolgozott.

Először is főhősünkről nem tudni semmit. Csupán annyit, hogy egy kiöregedett bérgyilkos, aki hangsúlyozottan profi és amerikai. Rezzenéstelen fapofával csinál mindent a sétálástól, a bámuláson át, a fegyverkészítésig. Clooney olyan jéghideg és karakterisztikus, mint egy jégkocka.
Igazából az látszik rajta, hogy unja, amit csinál, de legalább is borzasztóan egykedvű, érzelmeknek nyoma sincsen rajta. És ez nem a vérprofi, megingathatatlan bérgyilkos imidzs, egyszerűen kidolgozatlan a figura és ezzel Clooney sem tudott mit kezdeni.
A kiszálláson gondolkozó, idősödő bérgyilkos elvállal még egy utolsó melót, aminek keretében egy speciális puskát kell összeraknia egy másik bérgyilkosnak (Thekla Reuten). Ezzel nem is lenne baj, ha nem lennének a nyomában a svédek, akik a vérére szomjaznak, persze hogy miért, azt már nem fáradtak beleírni a forgatókönyvbe. A munka miatt és mert üldözik, egy olasz kisvárosban húzza meg magát, ahol csak a vak nem látja rajta, hogy külföldi, szóval az álcája tökéletes.
De legalább összebarátkozik a helybéli pappal, akivel jókat beszélgetnek az élet nagy kérdésiről, de hogy ennek is mi értelme a történet szempontjából, azt érdemesebb nem firtatni.

Egy helyi prostituálttal (Violante Placido) kezd világrengető viszonyba, de a kapcsolatuk is olyan egydimenziós, mint egy kiterjedés nélküli papírlap.
Egész végig azért fohászkodtam, hogy történjen végre valami.
A történet közel sem összefüggő, a háttere ismeretlen és az események miértjei is rejtve maradnak.
Az egész alkotás úgy ahogy van, szétfolyik, nincs ami összetartsa. Még a főszereplő sem képes rá, pedig érezhetően ki akarták hangsúlyozni a fontosságát, és az egész Clooney-ra épül, de a színész is olyan semmitmondóan játszik, hogy az valami félelmetes.
De legalább illeszkedik az alkotásba.

Rejtve van előttem, hogy milyen történetet akart elmesélni Az amerikai. Egyszerűen kinyomozhatatlan miről szólt a film, de legalább a vége drámai, még ha oly kiszámítható is.
Be kell valljam ez a produkció szörnyű élmény volt. Rémesen unalmas és vontatott volt, alig bírt lekötni, de legalább nem vesztettem el a fonalat, mivel az nem is volt. A fonalkezdemények megtalálhatóak, de elég nagyvonalúan nem foglalkoztak azzal, hogy azokat kidolgozzák.
Van egy olyan furcsa fantom érzetem, hogy Corbijn valami művészfilmféleséget kívánt létrehozni, amire ráöntött egy hamis akció-thriller mázat, hogy az embereket a moziba csábítsa.
Ez két okból sem vált be. Egyrészt a film műfaja meghatározhatatlan,– inkább úti filmre emlékeztet – de annyi biztos, hogy thriller elemet nem találni benne és akcióból is olyan kevés van, hogy már-már családi mozi lesz belőle. Másrészt, ha meg egy művészfilmmel van dolgunk, akkor hol van a művészi tartalom, a mondanivaló? Én nem találtam, persze ennek oka lehet az én intellektuális vakságom is.

Fura hangulatú alkotás ez, erre mérget vehetünk. Nagyon bátor, vagy nagyon különleges ízlésvilágú egyéneknek tudom javasolni a megtekintést. Ha valakit nem zavar, hogy egy film nem mond semmit, nem történik benne semmi és az egész olyan steril, mint egy gézlap.
Vagy ha mindezt nem bánjuk és cserébe szép tájakat nézegethetünk majd két órán keresztül.
Mert ennél többet nem nyújt a film.