Ugyanis a készítők azzal a szlogennel reklámozták alkotásukat, hogy ebből az „előkerült” dokumentumfilmből ki fog derülni, mi volt az oka, hogy a NASA csupán 17 Apollo, vagyis Holdküldetést indított. A földi halandó is megtudhatja végre a szörnyű titkot, miért nem piszkáltuk az elmúlt években a Holdat.
A tákolt sztori szerint ez a videó felvétel abból az anyagból lett összevágva, ami 2011-ben került fel a lunartruth.com-ra és az utolsó Apollo-küldetés felvételeit tartalmazza. Ami ugyan hivatalosan a 17-es számot kapta, de valójában sokkal többet terveztek, de mindet törölték ilyen-olyan okokra hivatkozva.
Ám a 18.-ik Apollo még útra kelt háromfős legénységével, hogy a legnagyobb titoktartás közepette leszálljon a Holdon és mindent rögzítsen, mintákat gyűjtsön, majd visszatérjen azokkal.

Dúl az űrverseny, tart még a Hidegháború, Amerika komoly harcban áll az oroszokkal, ebben a feszült hangulatban küldik útjára a három asztronautát, (Lloyd Owen, Ryan Robbins, Warren Christie) akik rövid interjú részletek által kerülnek bemutatásra, beszélnek a küldetésről, az érzéseikről, mit is jelent számukra a lehetőség, hogy a világűrbe mehetnek, majd egy másik égitestre tehetik a lábukat.
Azonban épp hogy a Holdra érnek, nyilvánvalóvá válik, hogy valami nincs rendben, persze csak a nézők számára, hiszen űrhajósaink mit sem vesznek észre az elsuhanó alakokból, mocorgó kövekből, egyebekből. Továbbá statikus zörejeket hallanak, (amik nem lehetnek ritkaságok egy ilyen közegben, de most mit akadjunk fel mindenen…) majd fura hangokat is, az elektromos eszközeik megzavarodnak (de hogy mitől? Semmi értelme az egésznek, csak követik a sablont, miszerint a földönkívüliek megzavarják ezeket az eszközöket), végül végső bizonyítékként lábnyomokat is találnak, melyek egyértelműen nem tőlük származnak. Ez még sokat nem is számítana, hiszen rajtuk kívül ott vannak még az oroszok is, de a talplenyomat nem tőlük származik és még csak nem is emlékeztet egy emberére.
A feszültséget megpróbálták egyre inkább növelni, a film fokozatosan durvul el, de sajnos mindettől nem válik izgalmassá. Hiába az archív stílus, a régi hangulatot árasztó, szemcsés kamerafelvételek, nem lesz hiteles az alkotás – pedig ezen alapult az egész marketing kampánya.

Gyorsan meg is jegyzem, hogy azért teljesen hiteles nem lehet, hiszen az egész egyértelműen csupán filmes trükkök halmaza. Le kell szögezni, – ahogy a NASA is tette, :D – hogy a filmnek semmi köze a valósághoz, ők semmilyen módon sem működtek közre az elkészítésében. Ezt azért fontos megemlíteni, mert akadhatnak, akik hisznek bizonyos dolgokban és nem lenne helyes, ha a készítők ezt kihasználva bolondot csinálnának a nézőikből.
De igazából, aki már látta a filmben szereplő színészeket másban játszani, az sem fog meglepődni… :D
Gonzalo López-Gallego, a rendező azért igyekezett a legtöbbet kihozni Brian Miller forgatókönyvéből és ehhez minden adott volt, hiszen maga az ötlet parádés. Remek a kérdésfelvetése, hiszen miért is nem tettük a lábunkat ismételten a Hold felszínére?
A gond az, hogy nem tudtak élni a lehetőségekkel, mert ugyan van itt minden: Elvesztett kapcsolat, megtévesztés, a kis emberek drámája, hangulatos felvételek, ötletes jelenetek, földönkívüli fertőzés, a kamerák látószögének sarkában mocorgó kivehetetlen alakok és pontosan e sablonkövetés miatt veszíti el a „hitelességét” a produkció. Persze nem olyan hitelességről beszélek, hiszen egyértelmű, hogy nem a valóságot, nem megtörtént eseményeket látunk, de azért valami halovány valóság hűség nem ártott volna. Ezen csak még tovább ront, hogy kissé tohonya a film, a történések ellenére sem igazán izgalmas, érdekesnek érdekes ugyan, de nem rágja le a körmeit az ember miattuk.
A beígért horror elemek sem eredményesek, nem lett igazán hátborzongató, szóval nem találták el a helyes arányokat. Amiért nagyon kár, mert a Blair Witch Project után végre megszülethetett volna egy igazi remekmű a témában és a műfajban. Nem így lett, ez a kihagyott lehetőségek filmje, aminek egyetlen igazán jó tulajdonsága a kérdés felvetése.