A rendezéssel megbízott Joe Johnston – aki a Farkasembert is elszúrta - egészen jó munkát végzett, ha nem számítjuk, hogy kis túlzással élve, kiherélte főszereplőjét. Sajnos nem mutatkoztak meg Amerika Kapitány jellemének mélységei, – pedig az egyik legérdekesebb szuperhős ebből a szempontból – csupán sablonos helyzetekre és közhelyes cselekményekre futotta.
Ám azon túlmenően, hogy a főhős elég egydimenziós, maga a mozi nem vallott kudarcot.
Ennek egyik oka, hogy végre az eredeti sztorihoz nyúltak, nem valami huszadrangú és tehetségtelen forgatókönyvíró kezébe adták a karaktert, hogy hozzon össze valamit. A másik ok a korabeli hangulat, amit szerintem nagyon eltaláltak.
Minden más a mostanság elvárható produkciók szintjét hozza.
Ergo, a látványra és az akciókra nem igen lehet panasz.

A film a jelennel kezd, – alkalmazva a már sablonos keretes szerkezetet – amikor is megtalálják a Kapitány jégbe fagyott testét.
Majd elmesélik Amerika hősének történetét:
Eszerint Steve Rogers (Chris Evans) egy elég satnya testfelépítéssel bíró, hazafias érzelmekkel túlfűtött fiatalember, aki a II. Világháború Amerikájában szeretne bevonulni, hogy a csúnya, gonosz nácik ellen harcolhasson. Nem semmi, ahogy Evans fejét rágyógyították arra az aprócska testre…
A lényeg, hogy a gyenge fizikumú Rogerst nem nagyon engedik besorozni, ám ekkor felfigyel rá Dr. Erskine, (Stanley Tucci) aki a Szuper Katona Program vezetője és alkalmas / nem csak fizikailag/ jelöltekre vadászik. Rogers akaratereje és elhivatottsága szimpatikussá válik a számára.
Steve igazi patrióta, sosem adja fel, kiáll az igazság mellett és hisz a szabadság és az egyenlőség eszméiben. Végül őt választják ki, hogy kipróbálják rajta a szérumot, mellyel a határig kitolják a test képességeit. Ám a befecskendezett anyag az alany bensőjét is felerősíti.
Megszületik hát az elképesztő szuper katona, Amerika Kapitány, aki eleinte csupán propaganda célokat szolgáló bohóc, de végül Rogers tettrekészsége és igazságérzete a színpadra parancsolja.
Nevetség tárgyából szimbólummá válik.

Megkezdi harcát a Világháborúban, és egy különös, német szervezet, a Hydra nyomába ered, melynek vezetője Schmidt, vagyis a Vörös Koponya (Hugo Weaving). Ő hasonló tulajdonságokkal bír, mint a Kapitány, azonban ő benne a rossz tulajdonságok erősödtek fel.
Ettől kezdve indul be igazán a film, hiszen elég hosszú az alkotás és a felvezetése is elég terjedelmes, mellyel talán a sztorit és a szereplőt szerették volna erősebb alapra helyezni.
Nem hiszem, hogy jó ötlet volt.

A sztori a továbbiakban a megszokott sablon mentén fut, vagyis a főgonosz világuralmi terveket szövöget, amiket a hős igyekszik megakadályozni. Aztán visszatérünk a jelenbe, mely egy elégé komoly, ám annál kidolgozottabb drámai helyzettel zárul. Az elmaradt randi, ugye…
Ezt a kemény helyzetet eléggé megalapozták, hiszen Rogers fokozatosan egyre közelebb kerül a kötelező női főszereplőhöz, Peggy Carterhez, (Hayley Atwell) aki jól láthatóan az egyetlen magas rangú, nőnemű tiszt az 1940’-es évek Amerikájában…

Az ő kapcsolatuk a megszokott közhelyek között mozog, abból nem lép ki, egyszerűen azért van benne, mert Johnston is csak klisékben tud gondolkozni.
Mert mindig kell egy szerelmi szál…
Ha egy kicsit elvonatkoztatunk e negatívumoktól, akkor végső soron egy egészen jó kis moziról van szó. A korabeli, ám kissé felturbózott világkép, kellemes hangulatot áraszt, illeszkednek bele a karakterek, melyeket jó színészek elevenítenek meg.
Evans is jó választásnak bizonyult, egyedül azért kár, hogy tönkre tették a karakterét, ami nem igazán az ő hibája. Az olcsó húzásként kinyírt Bucky-t alakító Sebastian Stan nem olyan meghatározó, ahogyan az ezredes szerepében tetszelgő, színészlegenda, Tommy Lee Jones sem, bár az ő figurája legalább valóban életre kelt. A Kapitány nemezisének vörös bőrébe bújó Weaving kiváló teljesítményt nyújt.
Az ürge nagyon tud ezt már számos alkalommal bizonyította. De feltűnik még Samuel L. Jackson, Toby Jones, Neal McDonough és Dominic Cooper is a fontosabb szerepekben.

Ám elsősorban amitől jó filmmé vált az Első Bosszúálló, az egyértelműen a történet, melyhez alig-alig nyúltak hozzá. Elmesélték a Kapitány sztoriját, lényegében, úgy ahogy volt.
Nem értettem, hogyha már megírtak egy történetet és az sikeres, akkor miért nem elég jó az ahhoz, hogy egy film sztorija legyen. Mindemellett, ez akármit mondunk, akkor is egy Marvel-mozi marad, szóval ilyen Vasemberek, Thorok és egyebek szintjén mozog, de azok között igenis remekel.
Szerencsére a szintén közhelyes bohóckodásból is visszavettek - bár a Heil Hydra! odavert egy kicsit – és élvezhető, már-már kidolgozottnak nevezhető, akció szinten is jól teljesítő, látványos szuperhős filmmel rukkoltak elő. Ha a Bosszú Angyalai legalább ilyen jól sikerülne…