Kezdésként, hogy a néző belerázódjon, rögtön egy profi és fifikás bankrablásba csöppenünk, amely az egész sztori alapját adja.
Egyrészről megismerjük ezeket a „tökéletes bűnözőket” – ez a cím is, istenem… -, illetve a nyomukba eredő nyomozókat. Mert ettől kezdve körülöttük forog az egész produkció.

A bűnbandát öten alkotják, melynek nem egyértelmű vezére, de legalább is korelnöke, Gordon Cozier (Idris Elba), az Attica testvérpár (Michael Ealy/Chris Brown), John (Paul Walker) és végül A. J. (Hayden Christensen). Továbbá Chris Brown mellett egy másik zenész is fontosabb szerepet kapott a filmben.

T. I. Harrisről van szó, aki az egykori csapattag, a rosszfiú szerepét rángatta magára. Rajtuk kívül még meg kell említeni a nyomozókat, akik az általuk generált ügyön dolgoznak.
Az egyiküket Matt Dillon formálja, társát pedig Jay Hernandez alakítja.
De feltűnik még Zoe Saldana, Steve Harris, Marianne Jean-Baptiste és Gaius Charles is a Friday Night Lightsból.
A színészgárdára azt hiszem, nem lehet panasz, kisebb kaliberű, de ismertebb nevek fémjelzik a mozit, ami megállja a helyét.

A történet is könnyen követhető, a megszokott rablós forgatókönyvet alkalmazták.
Vagyis a banda éppen túl van egy nagy volumenű akción, ünnepelnek, amikor megjelenik Ghost (T.I.), akit egy régi akció során magára hagytak sebesülten és emiatt egy darabig hűsölt. Éppen a bank kipakolásának napján szabadul és meglátogatja egykori társait. Egyfelől a pénze kell neki, másfelől pedig munkát visz nekik. Egy hatalmas balhé tervével áll elő, amire azonban kevés az idő, de kockázat nélkül nincs győzelem. Nekilátnak a kivitelezésnek. Egészen az akció lezajlásáig a tervezés, az előkészítés folyik – a többi ilyen filmhez hasonlóan, annyi különbséggel, hogy itt „megmerülünk” bizonyos magánéletekben is, illetve párhuzamosan nyomon követhetjük a nyomozók munkáját és életét is.
Ugyanis, amíg a bűnözők elmélyülten dolgoznak a rabláson, addig a zsaruk sem pihennek és magukat sem kímélve kutatják a bizonyítékokat, hogy ráhúzhassák a vizes lepedőt a bandatagokra.
És ezzel el is érkeztünk az alkotás legnagyobb – és igazából egyetlen – negatívumához is.
Ha ez a mozi egyszerűen csak egy pár bűnözőről és egy nagyszabású rablásról szólna, akkor egy kiváló látnivalóról beszélhetnénk. Ám azzal, hogy merőben feleslegesen megmutatták pár szereplő magánéletét – azt is elég felületesen – azzal egy szükségtelen pluszt adtak az alkotáshoz.
Ami  annyira kidolgozatlan, és lényegesen nem befolyásolja a történetmenetet, de még feszültséget sem igen teremt, vagy fokoz, hogy az már zavaró.
A két fehér bandatag (Walker és Christensen) háttere gyakorlatilag egyenlő a nullával, róluk alig tudunk meg valamit, gyakorlatilag mellékesek, míg a testvérekről is – kis túlzással – annyit tudunk meg, hogy testvérek. Ehhez mérten fura, hogy a legszimpatikusabb alak Christensen figurája volt, de T. I.-nak is jól állt a szerep, valószínűleg testreszabott volt a számára.
Például a korrupt rendőr sztori szembántóan felesleges volt, az egész magánélet bevonása, az összes szereplőnél, töltelék jelleget kapott.

Ha ettől eltekintünk, és igazából nem nehéz, akkor egy nagyon jó kis akció filmről van szó, szórakoztató, lefoglalja az embert, miközben jobbnál jobb zenék hangzanak fel.
John Luessenhop második filmje egy ügyes kis alkotás, akciók szintjén hozza a kötelezőt, ha a felesleges magánéleti vonalat kiradírozták volna, vagy jobban kidolgozzák, akkor sokkal erősebb lehetne.
Így sem rossz azért az összkép, azt hiszem az utóbbi idők legjobb üldözési jelenetét is ebben láttam.
Senki nem bánja meg, ha a megtekintés mellett dönt, bár én nem várnék meglepő fordulatokat, mert azokat úgy ahogy kell, elhagyták. A film elejétől a végéig egyértelmű, de ez igazából nem rontja el.