Röviden és tömören: Ez egy akciófilm, amibe megpróbáltak egy kicsivel többet beletuszkolni.

Megkísérelték ellátni valami többlet mondanivalóval, mint az alapsztori és a sok rohangálás, lövöldözés, kézitusa. Teljesen feleslegesen. Ha mindezt mellőzik, egész korrekt akció mozi lehetett volna.
A gond az, hogy maga a történetben sincsen semmi érdekes, ezerszer ezer alkalommal alkalmazott ötletek tárháza az alkotás, mindezek egy bizonyos séma szerint felépítve.
És ha az ember egy évben lát harminc ilyen filmet, akkor az már nem vált ki több reakciót egy legyintésnél, vagy egy ásításnál. Sajnos a Védhetetlen egy ilyen tucat mozi.

Reynolds egy fiatal CIA ügynököt alakít, aki a „Nagy Ügyre” vár, mert unja már az állandó portásmunkát egy fokvárosi védett házban. Az unalmas hétköznapokból egy ügynök berkekben igazi hírességnek számító alak feltűnése zökkenti ki. Ő Washington karaktere, Tobin Frost. Egykori alkalmazott, akire már egy évtizede vadásznak, mivel az jó pénzért eladta az ügynökség titkait és nem válogatott a vevők között, amivel nagy károkat okozott.
Ez az ember igazi vén róka, aki tisztában van a játékszabályokkal. Frost feladja magát, hogy megvédjék az üldözőitől, akik a jelenleg is nála lévő adatokat akarják.
Ezek az adatok azonban a CIA-ét sem hagyják hidegen.
Úgy esik, hogy a tapasztalatlan Weston (Reynolds) menedékházába szállítják és megpróbálják kiszedni belőle mit tud. Csak hogy a házat megostromolják.
Weston és Frost menekülni kényszerül. Azonban a helyzet ennyire nem egyszerű, hiszen mindenkinek az információ kell és a fiatal, naiv, idealista Weston nem tudja, kiben bízhat. Igazából senkiben sem, még Frost sem szavahihető.

Van a moziban mozgás, vontatottnak nem nevezném, de minden kiszámítható.
Igazából még a karakterek sem térnek el a sablonoktól. Se Reynolds, se Washington nem teljesít igazán jól. Az öreg Denzel már megint olyan, mint aki „csuklóból” játszik.
Csak azt remélem, hogy nem csúszik le, mint ahogy Nick Cage, vagy C. Gooding Jr.

Alapvetően nem lenne ez rossz, ha nem láttam volna már centire ugyanezt többször, mint szerettem volna. Akcióként még üzemel, de a beletaposott plusz már nem kellett volna, nem is vált be. Reynolds lelkizése a barátnőjével, vagy a két főszereplő társalgása a védett ház kihallgatójában sem sült el jól. Pedig ez utóbbival kapcsolatban lehetett elvárásokat támasztani és nekem voltak is ilyen elvárásaim. Én meg sosem tanulok, hogy nem szabad elvárni semmit.

Ha nem sok filmet nézünk és nem az akcióműfajban, vagy nincsenek nagy elvárásaink, akkor egynek pont jó, ám ha unjuk a folyamatban gyártott egy kaptafás alkotásokat, akkor nem veszítünk sokat azzal, ha kihagyjuk. Ha mégis a megnézés mellett döntünk, akkor készítsük fel magunkat a fentebb vázoltakra és arra, hogy már megint egy olyan filmmel töltöttünk el másfél órát, amit – talán túlzás lenne azt mondani, hogy időpazarlás, de… - két hét múlva elfelejtünk és soha többé nem fogjuk megnézni.