krimi

Jack Reacher

7

Teljes, eredeti nevén Thomas Cruise Mapother IV amellett, hogy szinte nem tud manapság sikertelen filmben játszani, 51 éves kora ellenére alkotói aktivitását, valamint kinézetét tekintve még mindig 30-nak tűnik.

Blitz

5

Már megírtam véleményem Statham tavalyi produkciójáról, A biztonság zálogáról.
Úgy voltam vele, ha már megnéztem azt, akkor már miért ne nézném meg ezt is, aztán duplába kirakom őket. Ennek eredményeként látható fenn a két kritika, mely kettő közül ez a jobb.
Talán azért mert ez egy regény adaptáció? Még pedig annak a Ken Bruen regényének megfilmesítése, akinek a London Boulevardot is köszönhetjük. Hamisítatlan angol nyersesség, némi akció, és egy bűnügy, ami során egy beteg elméjű rendőrgyilkos nyomába erednek.

Alex Cross

4

James Patterson Cross-köteteiből már készült pár film,  A pók hálójában, vagy
A gyűjtő Morgan Freemannel és egészen tisztességes darabokról van szó.
Az új Cross filmet Rob Cohen rendezte, aki több jól sikerült akció mozit is koordinált már, mint például az XXX, de ennél a filmnél valami kis krimi-thrillert kellett volna összehozni.
Önmagában az akció kevés, mi több, nem is illik a képbe.


Ölni Kíméletesen (Killing Them Softly)

5

Hová tegyem ezt a filmet? Ez volt az első gondolatom, amint befejeztem.
Sok mindent felvonultat ez a mozi, Andrew Dominik rendező nem kontár módjára nyúlt George V. Higgins könyvéhez, melyből e szkript íródott, egyébként szintén általa. Ebből ki is derül, hogy Mr. Dominik valamit nagyon jól lát, de a rendezéssel még akadnak gondjai, mert a fő gond, hogy nem derül ki, az alkotás mondanivalója. Ebben a cím sem segít. Óvva intenék bárkit is, hogy előzetes következtetéseket vonjon le, várjon valamit a filmtől, mert 100%, hogy csalódni fog. Az Ölni kíméletesen egy kicsit ilyen is, olyan is.
Emiatt vált olyan semmilyenné.

Védhetetlen (Safe House)

5

Én vártam a Washington-Reynolds közös mozit, mivel az előbbi igazi nagyágyú a szakmában, aki ritkán nyúl mellé, már ami a szerepvállalásait illeti (akkor is, ha az utóbbi időben azok nem is voltak túl jók). Míg utóbbi egyre inkább a komolyabb mozik felé fordul, bár időnként látható még egy-egy vígjátékban, vagy könnyedebb darabban. Daniel Espinosa rendező eddigi munkássága nem volt ismert előttem, bár nem is tartozik a jobb direktorok közé. Ez volt az első igazán hollywoodi produkciója, amivel tökéletesen közepesre teljesített.
Az alkotás, csalódást okozott.

Rampart

8

A méltatlanul mellőzött Woody Harrelson ismét megmutatta, hogy képes egyedül is elvinni egy filmet a hátán. Ismét együtt dolgozva Oren Movermannel
(A harcmező hírnökei) egy nagyon kemény drámát hoztak össze, ami ugyan az előzetesből nem derül ki, viszont aki megnézi a mozit, betekintést nyerhet egy kétes értékrendű rendőr életébe és bukásába.

Ismeretlen férfi (Unknown)

7

Izgalmas, pörgős, meghökkentő. A hős, a megmentő, a gonoszok legfőbb ellensége. Az utóbbi években jobbnál jobb filmekben szerepelt a Golden Globe-díjas, valamint más, egyéb filmművészeti elismerésben, jelölésben részesülő Liam Neeson.

Borotvaélen (Man on a Ledge)

5

Ha csupán egy tűrhető filmre van szükséged, ami nem veszi igénybe túlzottan az agytekervényeidet, de nem is sületlenség, sőt módjával még izgalmas is, akkor ez a fim tökéletes választás. Nem az a típus, amit még az unokáinknak is mutogatni fogunk, de egy kellemes, nyugodt délutánra, vagy egy meló utáni lazításra több mint alkalmas.

A hét pszichopata és a Si-cu (Seven Psychopaths)

7

A los angeles-i, Hollywood-ban élő Marty, egy olyan forgatókönyvön dolgozik, amely nem megint a már megszokott tipikus, illetve snassz klisékkel teli amerikai stílust, és elemeit akarja képviseli, hanem megpróbál lövöldözéses, és unalmas eseményektől mentes, békét szimbolizáló művet alkotni. A sztori alapja így az érdekesség végett nem lehet más, csakis kizárólag a hét pszichopata kissé elgondolkodtató története.

A Holló (The Raven) [2012]

6

Nagyon érdekes alkotás látott napvilágot tavaly. Egy kosztümös thriller, ami a maga felületes módján egybesűrítette Edgar Allen Poe munkásságát.
Arra a kérdésre adta meg a választ, hogy mi történt a valaha élt egyik legnagyobb író utolsó napjaiban. Sajátos elképzelés, amit egész jól dolgoztak ki és egy szórakoztató mozit sikerült összehozni.