Sam Worthington nem szerepel „Nagy” mozikban, de jól választ szerepeket olyan alkotásokban, amik szórakoztatóak. Nem a titános marhaságokra gondolok, hanem olyasmikre, mint Az adósság.
Ebbe a sorba illik a mostani film is, ami egy hétköznapi kis mozi, nem túl nagy (bár nem is kicsi) költségvetéssel, és egy olyan történettel, amilyet már számtalanszor láthattunk. Az ilyen tizenkettő egy tucat, de ha az ember filmet választ az irdatlan kínálatból, akkor nem fogja megbánni, ha erre esik a választása.

Főszereplőnk, Nick Cassidy (Worhtington) börtönből szökött, amire az apja (William Sadler) temetését használta fel és az öccse (Jamie Bell) segített benne. Mindezt azért, hogy kimásszon egy toronyház egyik párkányára, mindezt a járókelők szeme láttára. Össze is tódul a birkanyáj, hogy megbámulják az öngyilkosjelöltet, miközben a rendőrség megkezdi a kimenekítését. Kirendelik a depressziós túsztárgyaló nyomozónőt, (Elizabeth Banks) hogy szedje le onnan. Társalognak, Cassidy időnként a leugrással fenyegetőzik, míg Mercer nyomozó (Banks) legutóbbi, tragikusan zárult esetének emlékével küszködik. Egyébként ez az a tipikus mellékszál, aminek jelenléte érthető ugyan, de ez az a magándrámázás, amire nem mindig lenne szükség.

Hamarosan megviláglik a néző számára, hogy itt több van emögött, mint egy közönséges öngyilkossági kísérlet. Cassidy nem egyszerűen elégtételt akar, amiért sittre guggoltatták, hanem ki akarja rabolni az őt átverő pénzes gazembert (Ed Harris). Amíg ő eltereli a figyelmet, addig öccse és szemrevaló barátnője rátörnek a bűnös alak értékeire. Mindez egy izgalmas és fordulatos eseményeket hozó mozit eredményez.
A feszültség nőttön nő és főhősünk élete is veszélybe kerül, ám azt furmányos módon igyekeznek kivitelezni, hiszen a valós okok meghúzódnak a háttérben, arról nem is beszélve, hogy senkit nem lőhetnek agyon a bámész tömeg szeme láttára. Egyszóval trükközni kell.
Ezt elég tisztességesen sikerült kivitelezni, ami az eddig Tv-és filmeket firkálgató Pablo F. Fenjvest dicséri, de a második filmes rendező, Asger Leth is kitett magáért és egy érdemes alkotást tettek le az asztalra. Referenciának jól megállja a helyét.

Nem mondom, elég tipikus mozi, a csavarok sem meglepőek, ha tapasztaltabb néző elé kerülnek, de hangulatával és a jól adagolt feszültséggel, Worthington és Banks tisztességesen játszó és összeillő kettősével egy szórakoztató néznivalóra lehet számítani.
A végjáték izgalmas és akciódús, ámbár a befejezés elég bugyuta.
Mégis a ramaty filmes mezőnyben az ilyet nevezném közepesen jónak. Vagy legalább is ennek kellene lenni a közepes mozi etalonjának. Egy ilyen filmet bármikor megnéznék, még akkor is, ha annyira nem jó, hogy még egyszer elővegyem.