Az elsődleges kérdés, hogy mi lett volna a történet lényege? Dominik eléggé elaprózta magát a sztorival.
Számtalan szereplőt vonultat fel, – egytől egyig kidolgozott, jól megformált karakterek – még a legjelentéktelenebb figura is jellemmel bír, olyan attitűdökkel, amiktől „élővé” válik egy szereplő.
Ez javarészt a színészek érdeme, de benne kell legyen ebben a rendező/forgatókönyvíró keze is.
Ezen a téren a mozi igazán kiválóan teljesít.

A történet szerkezete viszont már hagy kivetnivalót maga után. Az sem egyértelmű, hogy ki a főszereplő. Brad Pitt, mint kiemelt aktor, egyértelműen több játékidővel bír, mint a többiek. Alakformálása is jobb, ösztönösebb – ennek oka a tehetsége – ám karaktere mégsem válik egyértelművé. Az ok pedig, hogy bár fontos szereplő, erkölcsi értékrendszere sajátos, ahogy az egy bűnözőnél megszokott. Ez viszont a címmel van összefüggésben. A bűn adja a megélhetését, mégis tartja magát bizonyos normákhoz, igyekszik az üzlet szűrőjén keresztül nézni a dolgokat, de emellett humánus is tud maradni.

A film stílusa az, - a sztorin túl – ami megzavarhatja a nézőt, hiszen az első pillanatoktól kezdve Guy Ritchie-érzés fogott el. Aztán ez átmegy Rekviem egy álomért-stílbe, végül felveszi a maga kifejezésmódját, de az eddigre már körülhatárolhatatlan, nem jellegzetes.
A Ritchie-s fordulatok, a Rekviemes drogos jelenetek után (és közben is) hosszú és a főszálhoz nem kapcsolódó társalgások következnek.
Ezek időnként ismétlődnek, nem egy akció orgia a film, valahol mélyen mondanivaló is rejlik benne (szerintem) és ezt feltehetően a háttérben hallható TV-s beszédek, Obama elnöktől, vagy Pitt közlendői tartalmazhatják, mégis az alkotás legvégéig kell várni, hogy „kibújjon a szög a zsákból”. Pitt utolsó párbeszéde közli a lényeget – valószínűleg – ezzel nem is lenne baj, hogy ezt a végső konklúziót összefüggésbe lehetne hozni a mozi többi részletével, a történettel magával. Ez a fajta társadalomkritika nem illik bele az összképbe, a beszélgetések által meghatározott sztoriba, melyben bőven kapunk a szereplők magánéletéből is. Ez nagyon zavaró, tévutakra viszi a nézőt, elsikkad a lényeg… és nem derül ki a lényeg. Vagy ha végét akként értékeljük, akkor a készítők munkája nem volt következetes, rossz módszert választottak a közlésre.

A sztori egyébként nagyon egyszerű.
Egy kártyabarlang kifosztása indítja be az eseményeket. A két tökfilkó (Scott McNairy – ő a Monstersben tűnt fel nem rég, illetve a nagyot játszó, Ben Mendelsohn) vállalja a melót, végre is hajtják a maguk balfék módján.
Ezzel megindul az alvilági gépezet.
A hely üzemeltetője, (Ray Liotta) aki korábban megfejte már a saját üzletét, bűnbak lesz, de az ügyek elsimításával foglalkozó Pitt az igazi „bűnösöket” is meg akarja találni.
A kényes ügylet megoldásáig számtalan értelmetlen társalgást kell végighallgatni, Jackie (Pitt) és a helyi összekötő, (Richard Jenkins) egy összeomló félben lévő bérgyilkos, (James Gandolfini) és számtalan más nem is lényeges szereplő között.
A beszélgetések témája sokszínűséget mutat – kár, hogy a sztori szempontjából feleslegesek.
Dumálnak kurvákról, drogterjesztésről, a szereplők magánéletérő, a régi emlékekről.
Kapcsolat viszont nincsen az események között, legalább is csekély.

A filmre nem mondanám, hogy rossz. Van egy fajta élvezhető hangulata, a színészek kiadják magukból a maximumot, nagyon élték a szerepeket, az erőszakot is igyekeztek finoman, mondhatni művészien ábrázolni, (kivégzés lágy zongora futamokra, stb.) szóval egyértelmű, hogy valami érdemi, értékes és közlő mozit akartak készíteni, de ez egész egyszerűen nem jut el a nézőhöz. Talán egy újranézést követően…
De annyira nem élvezhető a film, hogy még egyszer végigüljem. Esetleg évek múlva, ha még emlékszem rá, mert még igazán emlékezetesnek sem nevezném.
Nem egységes, nem összeszedett, elvesztek a részletekben és borzasztóan trágár, feleslegesen trágár. Egyértelmű, hogy itt valami jót és igényeset akartak készíteni, de a következetesség hiánya és a történet sivársága miatt, elsikkadtak a szándékok.