Abból a bizonyos 8 jelölésből, hármat söpört csak be, amiből filmzenéért járót Trent Reznor – Nine Inch Nails – kapta, nem érdemtelenül. Merész dallamokat csempészett a film nem túl extrém témája mellé.
A Legjobb vágók is ezen a filmen dolgoztak, míg a harmadikat a Legjobb adaptált forgatókönyvért Aaron Sorkin kapta, szintén merész történetmesélési stílusa miatt, továbbá hogy kihozta a maximumot ebből a hétköznapi, életrajzi történetből.

Mert bizony, ami miatt egyértelműen nem kedvelem a filmet, az a története. Nem mondom, hogy a film rossz, vagy teljesen érdektelen, de tény, hogy nem fog meg a témája és nem tud lekötni, miközben akad pár dolog, ami miatt elismerést érdemel. A sztori tehát, nem egyszerűen napjaink legnagyobb és legkedveltebb közösségi hálózata, a Facebook, hanem annak előzményeivel is foglalkozik, pontosabban szellemi atyja, Mark Zuckerbergnek az életét dolgozza fel.
Legalább is, ha lecsupaszítva nézzük, a főszereplő mellett számos fontos és kevésbé fontos mellékszereplő is feltűnik, de szerencsére nincsenek üres karakterek. Ebben a filmben mindegyik karakternek helye van, és jól van elhelyezve.
A történetben tehát kibontakozik a Facebook kitalálásának, elindításának, fejlesztésének meséje, ami akár még igaz is lehet. Az ilyen életrajzi alkotásoknál az ember sohasem tudhatja mi igaz, mi nem, mi a szükséges túlzás, hogy eladják a filmet. Pontosan ezért vagyok szkeptikus a mozival szemben.
Vegyük akkor a sztorit, mi szerint Zuckerberg (Jesse Eisenberg) a Harvard tehetséges diákja, éli mindennapjait, melyekből kiderül, hogy hangyányit furán kezeli a szociális interakciókat, de amúgy jó gyerek. Na, ez karakterbemutatás se nyerte el a tetszésem…
Bár tény, hogy Eisenberg végig úgy hozza a figurát – feltehetően a valóságtól eltérően -, hogy nem kedveltem meg a főszereplőt (aki nem is annyira főszereplő), sőt inkább unszimpatikusnak nevezném.
Tehát a srác jól bánik a számítógéppel és miután ott hagyja a barátnője bosszúból, pillanatok alatt készít egy lányokat összehasonlító honlapot, ami futótűzként fut végig az egyetemen.
Ezek után megkörnyékezi őt a Winklevoss ikerpár (Armie Hammer) és felkérik, hogy segítsen nekik egy közösségi site elkészítésében. Ő ezt elvállalja, majd nem sokkal később létrehozza a theFacebook nevezetű közösségi portált. Ebből fakadnak a gondok, legalább is elsősorban.
Ugyanis a film lényege nem a múlt elmesélése, hanem a közelmúltat is bemutatja, vagyis a mozi történései párhuzamosan játszódnak a „múltban” és a „jelenben”.

E szerint Zuckerberg két polgári peres eljárás alperese. Egyfelől a hasonló lapot akaró egykori harvardiak perlik, mivel úgy gondolják ellopta az ötletüket. Másfelől pedig egykori partnere perli, Eduardo Saverin (Andrew Garfield), akit kigolyóztak az üzletből, pedig az indulásnál ő biztosította a tőkét.
Szóval ez a két ügy zajlik, miközben a meghallgatáson elhangzottakat a múltból vett részletek teszik érthetővé. Hogy Fincher vagy Sorkin érdeme-e az intenzív történetvezetés, nem tudom, de tény, hogy jó érzékkel ugrálnak az időben, a fim végig feszült marad.
Nem az ő hibájuk, hogy engem nem érdekelt a történetük.
A film lényegében a két pert foglalja magába, mely során feltárul a múlt, okozatok okai derülnek ki, miközben megismerhetünk jó pár szereplőt.
Alapvetően érdekes dolog megvizsgálni egy ilyen szociális képződmény eredetét, mint a Facebook, de a produkció az én szememben legalább is, gyorsan veszít az érdekességéből.
A színészekkel meg voltam elégedve, Eisenberg nagyon fura figurát hoz ki Zuckerbergből, abszolút nem szimpatikus, bár nekem inkább a mód, ahogy beállítani szerették volna, az volt ellenszenves.
Egy elszállt kocka, akit nem érdekel a pénz, de azért 51%-ot birtokol a cégből – Oké, Oké, tételezzük fel, hogy csak a többség miatt, de ilyet kijelenteni, hogy:

„Markot nem érdekli a pénz!”

Ugyan kérem, ki hiszi ezt el?
Timberlake, aki Sean Parkert a legendás Napster elindítóját játszotta, szintén jó teljesítményt nyújtott, de végső soron ez elmondható az összes szereplőre, még az epizódszereplőként feltűnő Rooney Mara is.
A film végére megkapjuk a szokásos „Mi történt a szereplőkkel…” zárást, majd beúszik a stáblista.
Azt hiszem még nem is nagyon futottam bele olyan filmbe, ami tényleg ennyire ambivalens érzéseket ébresztett bennem.
Egyfelől tetszettek bizonyos dolgok (zene, a történet intenzitása, a színészek játéka, a párbeszédek, nem egyértelmű pozitív, vagy negatív főhős), másfelől pedig egyértelműen elbukik, mert nem érdekel a témája. Túlságosan hidegen hagy a Facebook megalapításának sztorija, illetve a körülötte zajlott hercehurca. Emellett nekem az egész történet bűzlik, vagy ahogy az amerikai mondaná: „Bullshit!”.
Nehezemre esik elfogadni a látottak vagy hallottak egy részét, képtelen vagyok hitelesként elfogadni.
Azoknak simán tudom ajánlani, akiket érdekel a Facebook és a vele kapcsolatos dolgok, így talán fenntarthatja az érdeklődést, de amennyiben ez nem vonz, akkor nem túl nagy durranás.
Tény, hogy a Facebook az utóbbi évek egyik legnagyobb és legjövedelmezőbb találmánya, amit eléggé kihangsúlyoznak a filmben – van itt némi suskus az igazi Facebookkal, avagy a profi termékelhelyezés -, de azt is el kell ismerni, hogy említés szintjén szóba jönnek a hátrányos aspektusok is.
A hamis közösségi érzet keltése, a valódi társas kapcsolatok elértéktelenedése, a torzult személyiségek, a szociális kontroll hiánya, a magánéleti tabuk hiánya, illetve a rémes addiktív hatása.
Szóval a film valamelyest próbál kompenzálni is.
Fincher nem rendezett olyat, ami csökkentené presztízsét, A közösségi háló jó film, drámaként is elmegy. Nálam egyértelműen a témája miatt bukott meg érdektelenségből kifolyólag.