The Terminators/Nincs megváltás! Komolyan nincs!

E film egy bizonyos The Asylum nevű, amerikai stúdió műve. Erről a stúdióról annyit kell tudni, hogy más filmeket dolgoz fel, illetve ront el, valósít meg, valami rémesen gagyi módon.
Rengeteg ilyen film készült, pár itt is megjelenik a Sorozatportálon, elsőként ez.


Erős idegzettel bíróknak…

A filmet máris leszinkronizálták, pedig 2009-es, és már a főcímnél tudtam erre a végén csak egy ötöst tudok majd adni. TERMINÁTORZ! Ez a fordítás, ez a magyar cím!
Torznak elég torz ugyan, de ettől görcsbe állt a gyomrom és kiszáradt a szám.
A színészekről nem teszek említést, mert kár koptatni értük a klaviatúrát…
A film egyértelműen a Terminator Salvation sikerét akarja meglovagolni, vagy csak előzetes reklámként készült. Ez igazából nem is számít… mert akármilyen céllal rendezték, azt nem tudja elérni, hiszen bűn rossz.
A story nagyjából annyi, hogy vannak az emberek, meg vannak a TR-ek, akiket valaki (nem derül ki, hogy ki a bánat) átprogramoz, hogy elfoglaljanak egy űrbázist, ahonnan mindet irányítani lehet, majd megtámadják a földet, elkezdik kiirtani az emberiséget. A film javarészében csak embereket ölnek, de van egy kis csoport, akik menekülés közben összefutnak a férfivel, aki a TR-ek gyártójának dolgozott, és elindulnak egy hajóval az űrtámaszpontra, hogy leállítsák a vérengzést.
Mint a mellékelt ábra mutatja a történet egy összecsapott, átgondolatlan marhaság, továbbá tele van a film logikai bakikkal, a nem odafigyelés eredményeivel, ostobaságokkal.
Egy párra ki is térek majd.
E mestermunka alá vágott zene és a hanghatások leverik a lécet. Időnként feltűnik egy teljesen céltalan és felesleges visszhang effekt, illetve a végjáték során, az űrben, hosszú percekig csak pár idegesítő hangot ismételgetnek, amivel akár kínozni is lehetne, ha teszem azt másfél óráig kellene hallgatni.
Azt említettem, hogy csupán egyetlen filmzene készült hozzá? OST-re senki ne számítson…
A kevés pénz, kevés érték tipikus esetével állunk szemben.
A számítógépes animációk nem is mind olyan borzalmasak, a hajók például elmennek, bár a mozgásuk kicsit mókás. Az űrbeli jelenetek is elviselhetőek. Ezért nem tudom megérteni, hogy miért olyan borzasztóan nevetséges minden más effekt. Azokra már nem jutott pénz, energia?
A robbanások valami hihetetlenül nevetségesek, a kilőtt lövedékek is gagyik, a végén a fő gonosznak beállított robot egyszerűen nevetségesen lett meganimálva. Nem is szerepel sokat, gondolom tényleg elfogyott a zseton a remek gépezet animációs karrierjének finanszírozására.

Érdekességképpen pár mókás pillanatkép:
Már az elején, a TR izzad, de ezt még akár el is nézhetem. Az egyébként rezzenéstelen arcú színésznek, aki az összes TR-t megszemélyesíti, állandóan betorzul a feje, ha akcióba lép.
Ne felejtsetek el pislogni! A sokszorozását is röhejesen oldották meg, rávágták az embert a háttérre, de ne várjatok Green box-ot. Ezek után láthatunk még fluorhajtású űrrepülőket, amiket a főszereplő, TR-gyártónak dolgozó férfi, hozott el a munkahelyéről. Van, aki alkatrészeket, kajamaradékot, fénymásoló papírt, stb.-t hoz el a munkahelyéről, ő fegyvert és űrrepülőket.
Biztos kihozta a hátizsákjában…
A fő bonyodalom abból fakad, hogy nincs üzemanyag a gépekhez, hát szerezni kell!
Ez a fluor! Ötletes mi? Na, fogják magukat és elmennek egy raktárhoz. Érdekes megfigyelni, hogy amíg a TR-ek épp a világot pusztítják el, addig milyen békésen hajtanak az autók az országúton…
A raktárnál találnak egy normál gázpalacknál kisebb palackot. Ez az üzemanyag.
Nem csak bennem merül fel a kérdés, hogy ilyen kis mennyiség elég-e egy űrrepülő meghajtásához, ugye? De megmagyarázzák! Azért elég mert nagyon sűrű, és ettől nehéz.
Az egyik szereplő játssza a málhás állatot és vonszolja a cuccot, ami olyan nehéz, hogy többször is elbírja egy kézzel…
Kicsit bő lére eresztettem, úgy hogy próbálok rövid lenni. Még két dolog:
A végén az egyik szereplőről kiderül, hogy valójában ő is robot, ekkor kezdetét veszi egy „Úristen, én ember vagyok! Fájni fog a halál?„ és hasonló felesleges, rosszul eljátszott drámázás.
De a legnagyobb durranás az mégis csak a szereplők célja. Le kell állítani a TR-ket, hogy ne öldököljenek! A számítógépen keresztül nem megy, mert brutális kódokkal van védve.
A másik mód manuális. Ott lóg a falon egy teljesen jellegtelen kapcsoló, rajta azzal, hogy: ON/OFF.
Nem is mondok többet…

2

Hát ez egy nagyon vicces

Hát ez egy nagyon vicces film. Főleg a kék ruhás picsula ahogy illeg-billeg a gyárterületén a teherautóhoz. A harci picsula meg ahogy dobálja magát. A Tr meg ugyan van nála fegyver de mindig inkább rohangál minthogy lőne. A kapcsoló a végén a hosszú lihegős jelenet kíséretében végképp dönt mindent.

A-fraid képe

Kösz a kommentet A film

Kösz a kommentet

A film valóban vicces, bár én csatolnám a jellemzéséhez a szánalmast is.

A-fraid

Érdekes megfigyelni, hogy

Érdekes megfigyelni, hogy amíg a TR-ek épp a világot pusztítják el, addig milyen békésen hajtanak az autók az országúton…

Valóban érdekes megjegyezni, viszont a 100 Million BC-ben még rosszabb volt, 4 méterre van a dinó, és a háttérben a lakásba mennek, bicikliznek.

Naén is megnéztem,

Naén is megnéztem, fantasztikus egy film mondhatom. Van itt minden, szívkitépés nem is egyszer (fene a pofáját a rendezőnek), sírva menekülő, pisztollyal lövöldöző emberek, holott náluk van a plazma vagy milyem puska, a serif droidikálódása is nagyon tré, a film elején mindjárt letépi a tr a kézfejét de minek, alatta meg sárga trutyi van, de egy terminátornak mióta vannak érzelmei, hogy akció közben mindig fintorog? A néger csajt előbb az ölében viszi a manus, utána rögtön a vállán, egy perc múlva meg a saját lábán szalad. Szumma szummárum, az asylum ismét csinált egy esztelen, hentes, hebehurgya filmet egy rettentően rossz befejezéssel. Apropó: két nő maradt életben az emberiségből a világűrben. Hogyan tovább?

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről