The Unborn(A túlvilág szülötte)/Elvetélt próbálkozás

Én személy szerint zárom a Horror hétvégét. Ezzel a mozival, amit nyugodtan nevezhetek „szarnak”. Mert az. Pontosan az ilyen darabok teszik tönkre a horror műfaját.
De azért megemlíteném még a készítőket, a pénzembereket, a marketinget, a politikát, a médiát és még sorolhatnám.
A film brutálisan rossz.

Nézzük…

Ok, rendben, elismerem: Durva voltam a filmmel szemben.
De ő kezdte! Nem elég, a klisé-klisé hátán megoldás, a történet egy átgondolatlan kutyulék, a karakterek sterilek, unalmas, de a poszter szerintem mindent elmond.
Ez ugye egy tükör előtt álló nőt ábrázol. Mi a legszembetűnőbb a képen?
A tükörben megjelenő hullaszerű kölyköt kivéve…
Egy kellemes látnivalót jelentő hátsó. Vagyis megkísérelnek minket egy csinos far látványával a mozikba csábítani? És ha kiderül, hogy az egész filmben ez a segg az egyetlen értékelhető dolog?
Na, ez a katasztrófa! Mert sajnos így van.
Az egész azzal kezdődik, hogy főszereplőnk fut (Odette Yustman), hogy karban tartsa formás valagát. Egyszer csak meglát a földön egy elhagyott kesztyűt, ami egyébként visszatérő tárgy a filmben, de hogy miért? Majd egy fura küllemű gyereket, aztán egy maszkos kutyát.
Ezek után minden ok nélkül begyalogol az erdőbe, ott megtalálja a földön az imént látott maszkot.
Elkezd túrni az avarban, hogy aztán egy bizarr, véres, kék szemű csecsemő embriót kaparjon elő.
Persze ez csak álom volt.
A film alig kezdődött el és máris egy ekkora sablon-halmazba botlunk. Zseniális…
De ezt is csak azért írtam le ilyen részletesen, hogy érzékeltessem milyen összehordott, minden homogenitást nélkülöző, értelmetlen baromságról van szó.

A hősnő, amikor épp nem álmodik bizarr és ijesztő dolgokat, közönséges egyetemista, aki bébiszitterkedéssel keres némi pénzt. Itt rögtön meg kell jegyeznem, hogy aki unja már a „groteszk gyerekkel ijesztgetős filmeket” az ne is üljön le megnézni ezt a darabot. Ugyanis az egyik kölyök, akire vigyáz, egy irgalmatlanul bizarr fejű gyerek. Úgy néz ki, mint akinek a szeme láttára lemészárolták a családját, ő mégis jó magasról pottyant az egészre. Emellett csúnya, idegesítő és egy Damien-klón.
Ez a kölyök furán viselkedik, és azt mondja a lánynak:


„Jumby most akar megszületni.”


Na, itt dobtam magam hanyatt! Jumby? Ez kellene, hogy megemelkedjen a pulzusom?
Maximum a röhögéstől! Ezt a nevet ki találta ki? Természetesen a rendező/író David S. Goyer.
Ez a pali valamit nagyon rosszul csinált.

A története egy ordenáré baromság.
Az egész lényege, hogy a fős
zereplő nőnek lett volna egy ikertestvére, de az meghalt még az anyja méhében. De az nem is ő lett volna, hanem a nagymamájának az ikertestvére, akivel a nácik kísérleteztek és megölték, de visszatért, mint Dybukk.
Ez egy szellem, aki a lányon keresztül szeretne megtestesülni.
Ez a felettébb vicces Jumby, pedig a lány ikrének volt a beceneve. Aztán egy zsidó-keresztény kooperatív ördögűzés keretében megpróbálják eltávolítani a csúnya szellemsrácot a lányból.
Ez valamelyest összejön, de csak egy nagy vérfürdő árán.

Amit a legkevésbé értettem az volt, hogy Gary Oldman mi a fenét keres egy ilyen filmben.
Ő ennél nagyobb kvalitású színész, hogy egy huszadrangú rabbit alakítson egy csomó más huszadrangú alakítás között.
A film borzalmasan gyenge, sablonos, nélkülöz minden izgalmat, a fordulatok kiszámíthatóak, tehát a meglepetés ereje sem támogatja ezt a produkciót. A szörnyű szellemek is nevetségesek, gondolok itt a fordított fejű nagyapára az öregek otthonában.
A bizarr gyerekektől már herótom van. Ebben Damien óta nincs semmi ijesztő. Unalmas.
A film végi – szokásos - nagy fordulat is annyira, de annyira várható és szokványos, hogy csak tapsolni tudok hozzá. Igen, ez teljesítmény!
Egyszóval szörnyen szánalmas.

3

Nekem tetszett :D és épp az

Nekem tetszett :D és épp az ellenkezőt írtam volna, de a szöveg az angolul sokkal jobban hangzik : Jumby wants to be born now. (a fordítások sokszor elrontják a hatását a mondatoknak... )

wouhn képe

Igaz, hogy sablonos és

Igaz, hogy sablonos és elcséplet, én mégsem úgy keltem fel a tévé elől, hogy ez mennyire rossz volt. Ok, szar, de nem úgy szar, mint a Gyilkos tréfa vagy a 31 km.

Szerintem egyáltalán nincsen

Szerintem egyáltalán nincsen igazad. A Film eléggé élvezhető, és a történetet talán jobban meg kéne érteni. Foylamatosan az Omenhez hasonlítgatod, amikor az a film ezerszer nagyobb szar. Azon az ember 5 percenként bealszik és felébred minden egyes magas hangnál. A folytatásairól nem is beszélve.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről