Hagy kezdjem azzal, hogy régen láttam ilyen remekművet, mint amilyen ez.
Egy kis költségvetésű, minimalista mozi, de mondhatni katartikus állapotban keltem fel előle és hosszú ideig nem tértem magamhoz. A neves sci-fi író Jerome Bixby drámai története.

Nem is szaporítom…

Hogyan is tehetném, hiszen egy nagyon puritán filmmel állunk szembe. Megjegyzem ebben van a varázsának egy része is. De sikerét főként a remekül kitalált és megírt történetnek köszönheti.
A film meglehetősen sok szereplővel dolgozik, mindnek komoly jelentősége is van.
Az alakítások hitelesek és élvezhetőek, annak ellenére, hogy kivétel nélkül második vonalbeli színészek. A főszereplőt, John Oldman egyetemi történelem professzort, David Lee Smith alakítja. Soha nem láttam másban előtte, de meg bírta fogni a karakter lényegét.
Bemutatta egy különös személyiség mélységeit. Egy öregembert, a tanítót, az értetlen embert, az átlagembert. Ez a sok szerep mind ott van egyetlen színész játékában.

Persze őt megtámogatják a remek mellékszereplők, akik szintén egyetemi tanárok, illetve egyetlen diák. John Billingsley,Tony Todd, Richard Riehle, Ellen Crawford, William Katt.
Nem túl nagy nevek, bár egyikükhöz másikukhoz fűződnek ismertebb szerepek.
A történet ereje is egyszerűségében rejlik. Eszerint Oldman professzor elhatározza, hogy elköltözik, tovább áll a városból. Erre kollégái meglátogatják a pakolászó férfit, hogy elbúcsúztassák.
Szeretnék megtudni és megérteni a távozásának okát. A nagy firtatózásnak az lesz a vége, hogy Oldman előáll egy hihetetlen történettel. Először csak feltevésként kezelik, játékként, de a film során elkezd komoly irányt venni a beszélgetés. Oldman azt állítja, hogy ő egy 14 000 éves, késő paleolitikum korában született ősember, aki a mai napig is kiváló egészségnek örvend. És azért kell most lelépnie, tíz év után, hogy ne vegyék észre nem öregszik. Hallgatósága természetesen hitetlenkedik, de belemennek a játékba, bár akkor még nem sejtik, hogy mi is lesz ebből az egészből.
Játéknak fogják fel, egy érdekes beszélgetésnek. Keresztkérdéseket tesznek fel, megpróbálnak logikai réseket felfedezni Oldman állításaiban, válaszaiban, de nem találnak.
Nem tudják megfogni.
Én azért megtudnám!
Az egyetlen logikai bukfenc a filmben, az hogy miképpen kerülte el, hogy elüsse egy autó, vagy lelőjék, baleset érje?
A beszélgetés kezd nagyon megkomolyodni, lassan haladnak az időben, bővül a hallgatóság, időnként megszakítják valami könnyedebb résszel a feszült diskurzust. Erre szükség is van.
A hallgatóság persze tökéletes, akad köztük pszichológus, geológus, biológus, történész, vallástudományok szakértője. Ideális a történet szempontjából.
Oldman meséje mindenütt klappol, de igazát bizonyítani nem tudja, de azt sem lehet bebizonyítani, hogy ő hazudik. Csak a hit maradt.
A szereplők igazi emberek, ez abból is remekül látszik, hogy különböző reakciókat vált ki belőlük az Ősember mondandója. Van, aki kitör magából, megharagszik, érdeklődik, poénokkal próbálkozik stb. Ekkor jön a második nagy fordulópont, hiszen az első maga a vallomás volt, ez pedig a vallás kérdéskörére való áttérés. Ez nagyon érdekes a filmben, de egy szörnyen drámai eset is történik.

Nem akarom lelőni a poént, mert szörnyű bűnt követnék el vele, ha megfosztanám az olvasókat a fordulatoktól. Elég annyi, hogy az egyik mellékszereplő mélyen vallásos, és őt csúnyán megbántják az elhangzó mondatok. És amikor már éppen mindenki kezdene hinni Oldman-nek, rákényszerítik hogy bevallja: Hazudtam! Csak játék volt az egész, ami kicsúszott a kezemből és elfajult!
De hazudott, vagy sem? Ez persze kiderül, sőt ha az ember figyeli a filmet, tudja is a választ.
Ekkor véget ér a szeánsz és mindenki elindul haza. Elbúcsúznak, csak a barátnő és az öreg pszichológus professzor marad. A film brutálisan durva, drámai csavarral zárul!
Egy végső bizonyítékkal!
Na, meg Oldman elindul, de megáll és bevárja a lányt. Ezt nem teljesen értettem…
Ám ez nem is számít. A film értékéből szemernyit sem von le, hiszen egyedien kivitelezett, remekművel találkoztam. A történet, amellett, hogy remek, kiválóan van megkoreografálva.
A szereplők élnek, a környezet szinte steril, a cselekmények sem tengnek túl, semmi nem vonja el a figyelmet az elhangzó történetről, a kibontakozó tudományos fantasztikumról.
Mert ez kedves olvasóim, az igazi tudományos fantasztikum!