Az eddig főként Tv sorozatokat rendező Gareth Carrivick nem vallott szégyent, bár ehhez kellett a forgatókönyvíró, Jamie Mathieson remek story-ja is, aki mellesleg a Being Human, vagyis A vámpír, a vérfarkas és a szellem néven futó sorozatot is firkálja.
A két úriember munkájának gyümölcse egy hamisítatlanul angol, (időutazós) humorral telített mozi, ami teljes időtartama alatt leköti az embert. Nyilvánvalóan az én hibám, hogy az alkotás nem ért el akkora sikert, mint azt vártam, hiszen túlságosan felmagasztaltam a megnézése előtt.

Története, mivel időutazás a téma, magától értetődően kusza és csavaros. Bár aki jártasabb a kérdésben annak könnyedén követhetővé válik. Tipikusan a témába vágó események sorozata fog leperegni a nézők szeme előtt. Főszereplőkként három idősödő férfit kapunk, akik reménytelenül balfékek, kockák, lúzerek, ahogy azt mondani szokás. Egy vidámparkban dolgoznak, nem különösebben ambiciózusak ezzel kapcsolatban, miközben a napjaikat azzal töltik, hogy Science- fiction témákról vitáznak, filmeket boncolgatnak és álmodoznak. A három srác, Ray (Chris O’Dowd), Toby (Marc Wootton), Pete (Dean Lennox Kelley) egy nagyon rosszul sikerült, nehéz nap után – úgy angolosan – leruccannak meginni egy sört. Beszélgetnek, persze a szokásos témák kerülnek elő, ugratják egymást. Amíg egyikük elballag egy újabb körért, összefut egy lánnyal (Anna Faris), akivel kölcsönösen szimpatikusnak találják egymást, de a lánynak sokkal fontosabb mondanivalója is van.

Azt állítja a jövőből jött és a feladata egy időtörés rendbehozatala, illetve, hogy Ray a jövőben nagy tiszteletnek örvend, mondhatni sztár lesz.
Ray eleinte szkeptikus, ám a bekövetkező események a Cassie nevű jövőből szalajtott lányt igazolják.
Ugyanis Pete, a  sci-fi-ben kevésbé érdekelt srác kimegy meglátogatni a vizes blokkot – vizelés közben megcsodálhatjuk, amint elénekli a Total Eclipse of The Heart c. slágert.
A mozgásával együtt… pusztító! :D
 Egyébiránt nem lehet elmenni szó nélkül a filmben felcsendülő dallamok mellett. Egytől egyig jól ismert dalok, amik mókás módon simulnak bele az összképbe.
Ám mire Pete visszatér a csehóba, az kedélyesen iszogató emberek helyett hullákkal lesz tele, többek között a sajátjával is. Ijedtében becsapja az ajtót és mikor újra kinyitja minden rendben. Ettől kicsit sokkos állapotba kerül, és innentől veszi kezdetét igazán a film.
Látszólag minden oké, de aztán egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy itt aztán hatalmas baj van.
A rendszeresen feltűnő Cassie, többszöri nekifutásra sem tudja rendbe hozni az időtörést, aminek az lesz az eredménye, hogy a srácok ide-oda jutnak az időben. Az időutazás paradigmái egy kissé leegyszerűsítve ugyan, de egytől egyig felmerülnek a filmben. Túlzással élve, tanulmánnyal ér fel a mozi, e téren. Minden az időutazós filmekben megszokott módon történik, semmi újat nem nyújt, amiben mégis elüt a többi ilyen műtől, az története, a sajátosan megkapó hangulata.
Illetve azért új dologgal is találkozhat a gyakorlott „időutazó”.

A barna sör csodákra képes az idővel! :D

Maga a film felettébb stílusosan zárul, bár semmi meglepőre nem kell gondolni, egyenletesen tartja azt a színvonalat, ami jellemzi. Bár az eleje kicsit nehezen indul, de aztán nincs megállás.
Poénok terén visszafogott, de azért így is akadnak bőven szórakoztató epizódok.
Összességében egy jó filmről van szó, ami unikális, vicces, parodisztikus módon nyúl az időutazás témájához, miközben színtisztán angol marad.