Az illuzionista( Lord of Illusion)

Megkezdem hát a hétvégét és Barker egy régi – 1995 – filmjét mutatom be elsőként.
Ne számítsunk technikai csodákra, hiszen a mozi csak nem 15 éves, tipikusan az a régi horror, amit ebben az időszakban oly gyakran készítettek.
Ez azonban annyiban különbözik a többitől, hogy remek a story-ja.

„… maga a Halál csupán egy illúzió.”

Történetünk 1982-ben veszi kezdetét a Mojave sivatagban, ahol elsőre érthetetlen események zajlanak le.
El kell telnie a filmből egy kevésnek, hogy megérthessük az előzetesen látottakat.
Fiatalok egy csoportja
hatol be egy különös szekta otthonába, hogy megmentsenek egy kislányt és megöljék a vezetőjüket, akit két néven emlegetnek: A Puritán, vagyis Nix.
Mint megtudjuk, ez a férfi egy nagyhatalmú varázsló, akinek számtalan különös képessége van.
Az egyik, hogy képes beférkőzni az emberek fejébe és megmutatni az igazságot. Megmutatni, hogy mi is valójában az ember. A dátumhoz képest tetszetős speciális effekttel mutatják be a nézőnek az ember bizarr metamorfózisát. Egyébként ez általánosságban elmondható, hogy az effektek, koruk ellenére, nem vallanak szégyent, sőt kifejezetten jól mutatnak.
Talán a filmben később látható hologram az egyetlen, ami elég röhejes…
A Puritán (Daniel von Bargen)
megpróbálja maga mellé állítani a támadók vezetőjét, Swann-t, aki szintén rendelkezik némi hatalommal, de a férfi hajthatatlan és egy különös szerkezettel végez a megsebesített varázslóval.
Ezek után elássák valahol a sivatagban, követőit szétkergetik.

1995-ben
folytatjuk és megismerkedhetünk Harry D’amour-ral, (Scott Bakula) aki egy lecsúszott magánnyomozó. Egyesek számára ismerős lehet ez a név, hiszen a magyarul is megjelent The Great and Secret Show második részében tűnik fel.
Kap egy megbízást, ami szerint meg kell figyelnie egyférfit. A célpontját azonban megölik egy tenyérjósnál, ahol ő maga is összetűzésbe keveredik a két bizarr gyilkossal. Ám ennek köszönhetően kelti fel Swann feleségének, Dorothea-nak (Famke Janssen) az érdeklődését. A nő munkát ajánl neki, és felkéri, hogy szaglásszon egy kicsit az illuzionisták különös és zárt világában, mivel aggódik a férje miatt.
Ez a férj pedig az a Swann, akit a film elején láthattunk, de a jelenben ő a világ legjobb illuzionistája. Éppen egy nagyon látványos műsort ad elő, amikor is az egyik trükkje balul sül el és meghal a színpadon.
Maga a műsor nagyon jól volt megkomponálva, tetszetős volt és vibráló, látszik, hogy nem fukarkodtak a show elemekkel.
D’amour tehát nyomozásba kezd és sikerül is bejutnia az illuzionisták és bűvészek szinte vallásos belső körébe és elkezdi felderíteni a nem mindennapi ügyet. Tudomást szerez Nixről is, aki megjelenik a Swann házban. A speciális effekteket itt csak dicsérni tudom, bár meglátszik rajtuk a kor, mégis jól mutatnak, illenek a story-ba.

A Puritán tehát nem halt meg és nem is nyugszik békében, attól tartanak, hogy ismét visszatér az élők közé. Erre meg is van az okuk, hiszen az egykori szektások összegyűlnek, hogy felélesszék urukat.
Még Dorotheát is elrabolják, mivel neki is köze volt a mesterük megöléséhez.
Ezalatt D’amour megtalál egy régi ismerőst, még pedig Swann-t, aki koránt sem halt meg.
Bár ebben semmi meglepő nincsen, hiszen egy illuzionistáról van szó, aki a mágia határvidékét tapossa.
A nyomozó ráveszi a nagyhatalmú férfit, hogy legyen a segítségére és együtt pusztítsák el végleg a feltámadt ellenséget. Visszatérnek hát a Mojave sivatagba, oda ahol minden kezdődött, és sikeresen elpusztítják az élők közé visszatért varázslót. Persze áldozatok is akadtak bőven, végül csupán D’amour és Dorothea élte túl a katartikus végjátékot, amelyben sikerült megakadályozni Nix, a világ elpusztítására szőtt terveit.

Ez a story váza, így leírva nem is egy nagy durranás, ám akad valami, ami kiemeli ezt a szokványosnak látszó történetet a sok közül. Ez pedig a hamisítatlan Barker-hangulat.
A film az ő keze munkáját dicséri, hiszen a forgatókönyv mellett, a rendezést is ő kivitelezte.
Kora ellenére egy élvezhető moziról van szó, amit Barker telepakolt a rájellemző hangulati és látványelemekkel.
A szereplők is a megszokott módon kelnek életre általa, kivétel nélkül az író fantáziájának ékes példái.
Főként Nix az, aki elég sajátos. Itt gyorsan be is írnék egy-egy piros pontot a maszkmestereknek a film során nyújtott munkájukért. Nix arca egy mestermű.

Aki szereti Clive Barker írásait, annak érdekességképpen kötelező a megtekintés, még ha az eredeti történetet nem is olvasta. Nem számít, mert elég sok áthallás vehető észre a The Great and Secret Show-val (Tudás könyvei) és a Damnation Game-mel (Kárhozat) kapcsolatban.
Aki nem szereti Barker-t, az bizonyára kevésbé fogja értékelni a filmet, de mindezek ellenére egy egészen jó kis misztikus filmet készítettek.

3

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről