Erre a kérdésre elég összetett a válasz és nem is ezzel kezdeném, hanem azzal, hogy Gareth Edwards, aki eddig dokumentumfilmeket rendezett, a szokásos filmekhez képest, apróból hozta össze önálló projektjét. Ez lett a Monsters névre hallgató dokumentum-sci-fi egyveleg.
Kisköltségvetésű, független filmként nem lesz különösebben ismert, s ha ehhez hozzávesszük, hogy hangvétele, a közlendőjének közvetítése mennyire eltér a szokványostól, el is áshatjuk a filmet.
Pedig kár lenne érte, hiszen egyáltalán nem lett rossz. Abszolút nem.
Na, persze ez szubjektív… Olvasmányaim alapján a többség nem kedvelte, helyenként keményen le is húzták. Nem ritkán okkal.
Maga a filmötlet nem új, mi több sablont használ.

Történt egyszer, hogy az egyik mintákat gyűjtő szonda idegen életformával találta szemben magát. Ezek után lezuhant Mexikó területén és ezzel elszabadította a „fertőzést”. Az idegenek eljutottak a Földre és elkezdtek alkalmazkodni és szaporodni.
A Dél-Amerikai ország jókora részét „karantén” alá vették és a Fertőzött Zóna megnevezést kapta.
Andrew Kaulder (Scott McNairy) fotós egy lányt keres, Sam Wyndent (Whitney Able).
Ez a nő nem akárki lánya. Természetesen a főnöké.
Azt a feladatot kapja, hogy sértetlenül vigye vissza az Államokba a hölgyet.

A film is lényegében az utazásukról szól, miként vágnak át a Fertőzött Zónán, amíg meg nem érkeznek az USA-ba. Mint az jól érezhető, nincs semmi extra egy ilyen sztoriban.
Ami mássá teszi ezt a mozit – más hasonló, vagy eltérő alkotásokhoz képest – az a mondanivaló közlés módjában van. Ez egyrészt egy kedvelhető, szimpatikus District 9-os hangulat, amelyet a kicsiny költségvetésből készült mozik sajátosan „amatőr” aurája keretez.
A hatásvadász trailer-hez képest a Monsters egyáltalán nem akció dús, nem látványos, akár még unalmasnak is nevezhetjük. Bár ez utóbbi nem igaz.
A dokumentum jelleg – mely stílust sok filmnél alkalmazták már sikerrel, vagy sikertelenül – ebben az esetben eltalált és helyénvaló.
Az idegenek érkezése új és sajátos helyzetet teremtett, amely rengeteg ember mindennapi életében okozott gyökeres változásokat. Mint ahogy erre rá is mutatnak rögtön az elején, direkt módon, amikor Sam beszédbe elegyedik a taxi sofőrrel:

„- És nem veszélyes így élni?
- Hová mehetnék? Ide köt a családom, a munkám.”

Ezen kívül a javarészt tartalmatlan, illetve irreleváns párbeszédeken túl akad néhány igazán jelentős társalgás, mint amilyen a taxiban folytatott. Például a fegyveres kísérőkkel a tábortűznél hallható, vagy a két főszereplő közt lezajló, amikor a Falat bámulják az alkonyatban.
Edwards azonban érezhetően nem a szövegkönyvre bízta a filmjét, hanem a látnivalóra, ami meglehetősen visszafogott és egyszerű. Megemésztése azonban már más tészta…

Leplezetlenül ábrázol tragédiákat, de a pusztulás képei nem öncélúak, ne számítsunk szemtől pofába mutogatott, széttépett emberi tetemeket. A katasztrófák következményei, a halálesetek, a kiégett tankok, lezuhant repülőgépek roncsai, mind a téma, a helyzet közvetlen kifejeződései.
Az ábrázolásmód önmagában nem riasztó, a hatása válik azzá.
A földönkívüli lényeket sem mutogatják túl gyakran és, amikor megjelennek szinte sohasem látszódnak tisztán. Ennek legvalószínűbb oka, hogy nem a megmutatásuk, vagyis megjelenésük a lényeg, hanem az érkezésük okozta helyzet. A gyökeres változás, melyet előidéztek.
A szörnyek megítélése sem egyértelmű, nem fekete vagy fehér, hiszen megmutatják nekünk mindkét arcukat. A pusztító és hatalmas erő képviselőit, és a békés, szép állatok képe is felmerül (a film végén).
Egyszerre visszataszítóak és csodálatra méltóak ezek az élőlények, hiszen a tigrist is megcsodáljuk, miközben tisztában vagyunk a benne rejlő veszéllyel is.
Az alkotás végső soron elejétől a végéig azt igyekszik elmagyarázni, hogy immár az idegenek is a természet részévé váltak. Ugyanolyan állatok, mint akármelyik másik a bolygónkon.
Ahogy azt meg is jegyzi az egyik mexikói:

„- Nem ártanak senkinek, amíg nem fenyegetik őket.”

Ez ékesen megmutatkozik abban a jelenetben, amikor a lény csápjai a benzinkútban „tapogatóznak” és megriadnak a Tv-től. A fényes képernyő odavonzotta magához és a hirtelen kikapcsolása megijesztette.
Talán ekkor nyilvánul meg leginkább a jószágok ártatlansága.

Ekkor merül fel a kérdés:
Akkor most mit is nevezünk szörnyetegnek? És ha annak nevezzük, joggal tesszük-e azt?
A filmben leginkább ez ragadott magával, illetve a megváltozott élet, a vadonatúj helyzet reálishoz közelítő ábrázolása.
A mód, ahogy a helyi emberek tovább élték az életüket, alkalmazkodva a sorsdöntő változásokhoz.
Illetve könnyedén rajtakapható a címben is megnyilvánuló cinizmus, irónia és a kritikus hozzáállás.
Élesen bírálják benne az Amerikai Egyesült Államokat is.
Persze nem mehetünk el szó nélkül a főszereplők mellett sem, akik a mexikói epizódszereplőket nem számítva, a film igazi és egyetlen szereplői. McNairy és Able szimpatikus párost alkot, teljesítményükre sincs panasz, jól hozták az egyébként nem igazán bonyolult figuráikat. A karakterek magánéletének felületes tárgyalása is csak a realitás faktort növeli. Mindkettőnek van otthon saját élete, melyből túl sokat nem kötnek az orrunkra, ám ez nem is baj. A történet szempontjából nem igazán lényegesek ezek a háttér információk. A hangsúly a mondanivalón van, mely ha nem is könnyedén, de eljut a befogadókhoz.
Útjuk során számos dolog történik velük, melyet ők csak átélnek, de a hatást igazán a néző saját magában érezheti. Vagy nem…
A Monsters egy véleményes alkotás, sokaknak nem fog tetszeni, ebben bizonyos vagyok, de érzésem szerint ez egy olyan film, amit többször kell megnézni. És meg is lehet…
Egy jövőbe néző sajátos életkép, rövid betekintés egy megváltozott világba és két ember életébe, megpróbáltatásokkal terhes utazásukba. Egy jó sci-fi, mely magán viseli a dráma számos jellemzőjét, csak egyszerűen ezeket a drámai eseményeket nem rágják a néző szájába.
Egyszerűen megmutatják nekünk és kész. Hatásvadászat és kommentár nélkül.