Az alábbi írás az első Vendégbloggerünk, Kása Ferenc munkája:
A Mr. Nobody, a valaha készült legdrágább belga film, egy sci-fi-be oltott romantikus pikareszk-történetet tár elénk, melynek ötlete 2001-ben merült fel a rendezőben, Jaco Van Dormaelben. Nem túl szerencsés, hogy tavaly David Fincher hasonlóan nagyívű Benjamin Buttonja előbb került a mozikba, hiszen Dormael filmje nem csupán grandiózus történetvezetésében, de szemkápráztató vizualitásában is versenyre kelhet a hollywoodi megaprodukcióval, filozofikusságával pedig le is körözi azt.

Folytatás...

2092-ben a világ teljes lakossága kvázi-halhatatlan, a halandó világ emlékezetét egyetlen férfi őrzi csupán, a 118 éves Nemo Nobody. A főhős egy olyan korban emlékszik vissza fiatalkorára, melyben már teljesen elfelejtődött, vagy átértékelődött az emberi kapcsolatok és a szexualitás jelentősége. Nobody története szerencsére nem egy szenilis öregember vérmeskedése a „régi jó dolgokról”, meséjét hallgatva nekünk is időbe telik, hogy megfejtsük szofista filozófiáját: az életben nem a jó vagy rossz döntések számítanak, egyszerűen csak az, hogy megtörténik. A mozaikszerű zavaros emlékképek közül szülők, egykori szeretők és feleségek sziluettjei kerülnek elő, gyakran egymásnak teljesen ellentmondó kontextusban.

Azt, hogy mi a valóság és mi a fikció Nobody nem tudja, de nem is akarja megfejteni. Talán mindegyik megtörtént egyszerre, de az is lehet, hogy nem történt meg egyik sem. A mese lényege ezúttal, nem kevesebb, mint az idővel dacoló modernkori ember kritikája. Nobody fejében minden időpillanat új világokat teremthet, néhány másodperc évekig is eltarthat, olykor pedig az évek tűnnek perceknek, és ez így is van rendjén. Ezért is fordulhatunk meg a kétórás játékidő alatt egy amerikai kertvárosból indulva 21. század végi felhőkarcolók között, vagy egy bolygóközi űratazáson is.

A gyermekkor képeinek ábrázolásakor van a leginkább elemében Dormael, ezek a jelenetek már-már a zsenialitás határát súrolják a csecsemő által a világból kiragadott részletekkel, fantasztikus belső monológjával. Gyakran Discoverybe illő tudományos elmélkedéssel szakítják meg a történetet, melyben Nobody (Jared Leto) vetített háttér előtt, diagramok segítségével mintegy „elemezni” próbálja saját életét. A szerelmi légyottokat néha egy a húrelméletről, az időről, vagy az öröklött félelmekről való értekezés követi, a mozi száguldó ritmusa azonban egy pillanatra sem törik meg, a tátott száj vagy tucatnyi jelenetben garantált.

Csupán akkor bizonytalanodunk el kissé a Mr. Nobody nagyszerűségében, amikor a giccsfaktor túl magasra szökik. No persze ez már csak szőrszálhasogatás, hiszen a film egyetlen válasza az időben és térben korlátozott lét elviselhetetlenségére a szerelem. Szavamra, talán tényleg csak az a birka, aki nem hajlandó hinni benne. A mellbevágónak szánt végső csattanót (amiről természetesen tartom a számat), akár ki is hagyhatták volna az egészből...