Sajnos nem olvastam Dick novelláját, de már tavaly óta nagyon vártam ennek a mozinak a megjelenését. Sokat vártam a történettől és abban végső soron nem csalódtam, még akkor sem, ha csak nyomokban lelhető fel benne az író szellemisége. Az alap változatlan, főszereplőnk egy kisember, aki szembekerül valami elkerülhetetlennel, valami nála többel és nagyobbal, de azt nem fogadja el és inkább harcba száll. Jelen esetben egy fiatal képviselőről van szó. Dave Norris (Matt Damon) New York következő szenátora szeretne lenni, ám korábbi ügyei kompromittálják és elveszíti a választást.

Ám az elekció éjszakáján a férfi mosdóban keseregve összetalálkozik egy szikrázó személyiségű nővel, Elise-szel (Emily Blunt), akivel gyorsan megtalálják a közös hangot és rádöbbennek, hogy egymáshoz tartoznak. Ekkor lépnek közbe a már látott különös kalapos, öltönyös férfiak, akik elfogják Norrist és kiderül végre, hogy kik ők. Az Elnöknek dolgozó bürokratikus szervezet tagjai és a feladatuk, hogy „minden a Terv szerint menjen”.
Ha valaki, mint Norris eltér a Tervtől, némi korrekciót alkalmaznak, hogy visszatereljék a meghatározott útra. Bántatlanul elmehet, amint ígéretet tesz, hogy a látottakról, elhangzottakról senkinek nem beszél, illetve nem találkozik többet a nővel.
Erre a kezdésre mondja valaki, hogy nem figyelemfelkeltő…

Norris éli tovább életét ám – Dick karakterhez méltón – nem nyughat és keresi a lányt, akivel úgy érzi közös a sorsa. Össze is találkoznak ismét, ám az Ügynökség megfigyelés alatt tartotta őket és közbelépnek.
Minden lehetséges eszközzel – és elég széleskörű az eszköztár – próbálják megakadályozni, hogy egymáséi lehessenek. Kezdetét veszi a harc a Sors ellen, többet megtudhatunk az ügynökökről, az Elnökről és, hogy miért kerültek főszereplőink ebbe a helyzetbe, ki írta a Tervet és miért. Norris folyamatosan küzd azért, hogy együtt lehessen szerelmével, bár sorsának felügyelői és irányítói folyton beleavatkoznak az életébe, egészen addig, míg a nagy hajsza végén be nem fejeződik a történet számomra nem tetsző, Dickre nem jellemző módon. Szép, szép, de pfuj…

Ami a leginkább nem tetszett, hogy egy közönséges, sci-fi-vel kerített love story-t kreáltak a történetből. Meg lennék lepve, ha az eredeti novella is erre hegyeződött volna ki, arról nem beszélve, hogy Dick depresszív, paranoid stílusából semmi nem érződött.
Ez egy romantikus alkotás a szerelem erejéről, megspékelve némi filozofálgatással a sorsszerűségről, az eleve elrendelésről és a szabad akarat fontosságáról.
Nem tetszett, hogy ezeket nem hangsúlyozták eléggé, tehát inkább egy cukormázas verziót tálaltak elénk. Amivel végső soron nincs is komoly gond, mert Damon és Blunt tapogatózó ismerkedései humorosak voltak, szimpátiát ébresztettek és jól megírt szövegkönyvet sejtetettek.
Dick stílusához hasonlóan homályban hagyták mind a Sorsügynökséget, mind a Tervet és az Elnököt is, csupán morzsákat szórtak el, hogy gondolatot ébresszenek, de komolyan hiányoltam Dick szellemiségét, továbbá sajnáltam, hogy ilyen sziruposra vették a figurát. Ebből olyan, de olyan drámai thrillert lehetett volna forgatni, hogy az ember órákig sem tér magához. Nem, ehelyett kaptunk egy – egyébként egészen jó – tudományos fantasztikumba oltott romantikus vígjátékszerűséget.
Sajnos Dick igazi története csupán körítés, mellékes háttérré válik, a két szereplő szerelme mögött.
Elismerem a produkció nem élvezhetetlen, egészen jó kis film, de ha belegondolok, hogy ezt a valaha élt egyik legnagyobb sci-fi szerző írása alapján készült, egy kicsit sírhatnékom van.
De mindezen túl is vérbeli tudományos fantasztikum és szerencsére a Dick-sztorikra jellemző gondolatébresztő hatás sem maradt el.