Aki azt gondolná, hogy az ifjú korban lévő csimpánz hasonlít édesapjára, nem jár messze az igazságtól, hiszen mindkét karaktert ugyanaz a színész alakította, Roddy McDowall. A problémát nem az ominózus úriember játéka okozza, hanem valami egészen más.

A '80-as évek nem teltek eseménytelenül. Egy különös betegség következtében egytől egyig elpusztult az összes kutya és macska a világon. A házi kedvencek hiánya arra sarkallta a derék polgárokat, hogy valami új háziállat után nézzenek. Választásuk minő meglepő a majmokra esett, akiket nem túl humánus módszerekkel háziasítottak. Ebben a világban a majom vette át a rabszolga szerepét, mindent megcsinálnak az elnyűhetetlen kedvencek, amiket gazdái parancsolnak. Hogy boldogok-e? Azt köve hinném.

Cézár még egészen fiatal, Armando cirkuszában nevelkedett, alig tud valamit a külvilágról. Az emberszabású örökölte szülei fejlettségét, folyékonyan beszéli a nyelvet, mindent képes elsajátítani. Lényegében olyan, mint egy szőrös ember. Ezzel még nem is lenne gond, mert a jövő majmai legyenek ténylegesen emberszabásúak, hiszen a sok ezer éves evolúció változásra kényszerítette őket. De hogy a jelen kor majmai is ugyanilyenek legyenek, az már nem fér bele.

Eddig nem volt gondom a maszkos statisztákkal, mert el tudtam fogadni, hogy így fognak kinézni a Föld következő urai, de nagy kár volt elrontani a filmet ezzel. Egyszerűen nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy csupán idiótán flangáló beöltöztetett embereket látunk. Marhára nevetségesen fest mindez. A „jó” hír, hogy közel se csak emiatt lett ilyen ez a mozi.

Legalább a történet pörög, legalábbis egy ideig. Cézár nevelője hamar elpatkol, miután kiderül az igazság. A beszélő majom életben van, ami hatalmas arculcsapás a vezetők számára. Úgy félnek tőle, mint a tűztől és egy percig se merül fel bennük más lehetőség, csak a lény elpusztítása.

Emellett a világ (tudatosan) kifordult önmagából. Az egész film szürke, szinte csak a fekete és a fehér színekkel dolgoztak a látványtervezők. Kifejezetten emlékeztet egy diktatúrára, ahol a katonaság kezében van minden hatalom, ők dönthetik el ki mikor mit csináljon, ők rendelkeznek az egyén minden mozdulatáról. Ehhez a fekete világhoz a benne élők is jól alkalmazkodtak, ugyanez a sötét hangulat árad minden emberből.

A teljes mozi a kínzásról és a kegyetlenségről szól. Így bánnak a majmokkal. Ha hibáznak, kegyetlenül megbüntetik őket. Nincs könyörület, nincs szeretet, nincs megbocsájtás. Csak a hatalom számít, semmi más. Már a majmok kiképzése is óriási fájdalommal jár. Ők valójában tárgyak, nem hús-vér élőlények, akiket bármikor lecserélhet az ember, ha úgy tartja kedve. Mondjuk az áruk elég borsos. 1500$ akkoriban nemvolt piskóta.

Ez a groteszk világ addig incselkedik a sorssal, amíg végleg kihúzza a gyufát és Cézár vezetésével a majmok módszeresen átveszik az irányítást, kirobbantják a forradalmat. Ezt is nagy baromságnak tartom, mert a vezetőjüknek kb. annyi köze van hozzájuk, mint nekem a hóemberhez. Pedig követik minden parancsát, meglepően jó a stratégiájuk, stb. Cézár noha csimpánz, de évezredekkel későbbi korból. Ez olyan, mintha egy mai ember az őskori rokonok élére állna. Nem hinném, hogy elfogadnák.

A film végi csatajelenet koronázza meg az egész produkció negatív mivoltát. Összeszedetlen, gagyi, minden realitást nélkülöző. Sokat kellett volna még csiszolni ezeket a jeleneteken. Néhol a derék katona a szájba vágás után csak másodpercekkel jön rá, hogy el kéne esni. A majmok viselkedése gyalázatosan fest. Nem hogy a fára mászások, az ugrások elmaradtak, de egy fél másfél méteres falra is alig tudnak felmászni a beöltöztetett színészek. Szörnyű, hogy erre nem figyeltek a készítők. Semmi sincs a majmokban, ami emlékeztetne engem arra, hogy mik is ők.

Nevezhetnénk úgy is a filmet, hogy: „A szőrös, fogyatékos emberek lázadása”

A végén kiderül, hogy a humánus majmok, akik csak saját magukat akarták felszabadítani, ugyanolyan vérszomjas állatok, mint fogva tartóik. Megkezdődik a majom-ember háború.