Két fiatal filmes összeállt és összehozta ezt a filmet.
Josh Trank és Max Landis az újabb generációt képviselik már ami a szakmát illeti. Közösen megírt történetüket Trank dirigálta a rendezői székből és kiválasztották azt a három kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert ifjú színészt, akik a sztori főszereplői lettek. Andrew szerepét Dane DeeHan kapta, Matt karakterét Alex Russelre osztották, míg a kevésé jelentős szereplő, Steve figuráját a Friday Night Lightsból ismert Michael B. Jordan keltette életre.

Ez a három fiú középiskolába jár, ahol mindegyikük más-más „kaszt” tagja. Steve népszerű sportoló, Andrew az ellenpólus, őt bántják a suliban, eléggé magának való és még otthon is problémái vannak beteg édesanyja és iszákos apja miatt.
Míg Matt Andrew unokatestvére és inkább az a bulizósabb típus.
A visszahúzódó srác valamiért úgy dönt, hogy most már élete minden pillanatát rögzíteni fogja egy kamerával. Hogy miért az elhatározás… nem tudni.

Az egyik buli alkalmával rátalálnak egy lyukra a földben, aminek a mélyén különös fénnyel világító dolgot találnak. Ettől kezdve azt tapasztalják, hogy telekinetikus erőkre tettek szert, melyet fokozatosan fejlesztenek magukban.
Egyre komolyabb dolgokra lesznek képesek.
A legó lebegtetéstől egészen a repülésig jutnak.
Az alkotás elég hosszan készíti elő a befejezést, amit úgy is le lehet írni, mint drámai végkifejlet.
Az eleje mókázással, gyakorlással telik, ami tulajdonképpen felhőtlen bohóckodás, majd lépésről lépésre kezdenek el komolyodni a cselekmények, azzal párhuzamosan, ahogy a képességeik is fejlődnek. Amit eleinte az újdonság varázsa miatti öröm töltött ki egy felelőtlen balesetbe torkollik, amit ők okoznak. Ezért szabályokat állítanak fel, mert ők is érzik, hogy a hatalom, amit a kezükbe kaptak, nem gyakorolható könnyelműen. Ráébrednek a felelősségre, de a lelkileg sérült, számtalanszor bántalmazott Andrew-val elszalad a ló és megrészegíti a hatalom. Ráébred, hogy csupán az akaratának mekkora ereje van. Valószínűleg Andrew dühe az, ami miatt ő a legerősebb barátai közül.

Ahogy szabadjára engedi haragját az események fokozatosan kezdenek eldurvulni, a fiú agya elborul.
Ennek először egy haláleset, majd a végkifejlet során egy irdatlan pusztítás lesz az eredménye.

A film szépen építkezik fel, amíg az eleje kissé lassú és lássuk be, elég unalmas is, addig a vége, ezzel ellentétesen, elég intenzív és pergő.
A végére el is veszíti a dokumentarista jelleget, ami nem túl következetes, de még elnézhető.
Az egészen érezhető a doku-stíl miatti olcsóság, illetve a készítők tapasztalatlansága, az egész, bár ügyes munka, mégsem teljesen homogén.
Kicsit széttart a film, ám ettől függetlenül szórakoztató, érdekes és szerencsére nincsen indokolatlanul elhúzva. Talán az előkészítés kissé hosszas, de nem vészes, még kibírható, hiszen igyekezett érzékletesen bemutatni a karaktereket. Ez azért maradéktalanul nem sikerült, hiszen Andrew-n (egyébként ő a legjelentősebb figura) kívül egyik szereplőt sem ismerhetjük meg behatóbban. Ez végül is nem olyan borzasztó nagy gond, hiszen az egész sztori Andrew körül forog, az ő mondhatni kálváriája a központi sors az alkotásban. Az ő drámája az, ami elejétől a végéig meghatározza az produkciót.

Az erő krónikája egy jó kis film lett, ami ugyan a stílusa miatt kissé elcsépelt és kliséhalmozó, ám témája képes volt némi újdonságot csepegtetni a műfajba. Érdekes látnivaló, de azért némi amatőr jelleg is érezhető rajta, no meg némi Akira utánérzés. Mindenesetre ígéretes kezdet két fiatal filmes szakembernek.