Tehát semmi eredeti nincs az alapötletben, – s ez végső soron nem is baj – láttunk már ilyet, amiben különbözik az eddigiektől, az a felvezetése. Neesont látjuk, aki egy John Ottway nevű vadász bőrébe bújt, aki a zord alaszkai vidéken dolgozik egy olajfúró cégnek. Carnahan, akinek a sztorihoz is volt köze, nem avat be minket főhősének életébe, csupán pillanatképeket kapunk az egészből. Eszerint Ottway egyszer házas ember volt, de már elvesztette a feleségét. Hogy az meghalt-e, vagy csak elhagyta, nem is számít.
Egy a lényeg: Ottway szenved és meg akar válni az életétől, ám végül mégsem végez magával.
A gyötrődő férfi szabadságra indul pár melóssal, de a gépük lezuhan az alaszkai puszta kellős közepén. Páran túlélik a szerencsétlenséget és ezzel megkezdődik a harc a túlélésért.

Érdekes, hogy ettől fogva felhorgad valami „Mégis-morál” féleség Ottway figurájában, aki a legnagyobb erőfeszítéseket teszi az életben maradásukért, vezetővé lép elő, pedig nem rég még öngyilkos akart lenni. Hogy e változást mi okozta, nem derül ki. Talán csak az ember állati ösztönvilágából fakad az egész.
Társai – ahogy Ottway maga is – a társadalom talpa alatt élő emberek, „peremvidékiek”, akik hátteréből megismerünk valamennyit, de annyit azért nem, hogy közel érezzük magunkhoz őket.
Annyira nem dolgozták ki a személyiségeket, mindenkit vár otthon valaki, (feleség, gyerek, stb.) mindegyikük múltjában van valamilyen sötét folt – másként nem is ezen az Isten háta mögötti helyen dolgozna.
Érdekes, hogy valahogy ezt az egész helyet valami büntetőtelepnek állítják be és maga a „fehér poklon” keresztülvezető út valami tisztítótüzes purgatóriumnak tűnik. Ezért írtam azt a bevezetőben, hogy vannak olyan részletek, amik azt az érzetet keltik, hogy itt valami igazi, komoly mondanivaló van elrejtve, de a film többi részlete olyan felszínes, hogy kiölik az emberből ezt az érzést.

Az alkotás tehát lényegében abból áll, hogy Neeson és társai megkísérelnek életben maradni az abszolút ellenséges környezetben. Neeson mellé főként kisebb neveket pakoltak, bár Dermot Mulroney sokak számára ismerős lehet.
Vagy Joe Anderson a balsorsú, ám annál jobb széria, a The River főszereplője volt.
De ott van még a Trónok harcában nem túl jelentős epizódszereplő Nonso Anozie.
Rajtuk kívül még Dallas Roberts, Frank Grillo, James Badge Dale és Ben Bray kapott szerepet.

Éppen hogy csak átvészelték a repülő lezuhanását, máris meg kell küzdeniük a hideggel, a hóval, az élelem és vízhiánnyal. De ez még semmi, mert az írók eléggé kiszúrtak szereplőikkel, hiszen pont egy vadonélő
(és extrém módon nagyra nőtt tagokból álló) farkas falka területére zuhantak.
Ezek a jószágok szépen kidolgozottak, mármint számítógépes szempontból, meg úgy izomzatilag is, ami eléggé hiteltelen egy ilyen kopár tájékon, ahol minden morzsányi élelemért meg kell dolgozni.
De nem ez az egyetlen butaság a filmben…
A farkasok fenyegetésnek veszik az emberek megjelenését és elkezdik őket terrorizálni, támadásokat intéznek ellenük, sőt a vezérhím az egyik este beballag a tűzhöz szó szerint farkasszemet nézni.
De ez még nem a hülyeség-hegy csúcsa…
Mert utána üldözőbe veszik a csóró túlélőket és fokozatosan bomlasztják és fogyasztják a társaságot.
A film végéig igazából annyi az egész mozi, hogy egyre másra megjelennek a farkasok és elragadnak valakit.
Vagy ha nem, akkor valami más végez a szerencsétlennel.

Sajnos a film nem intenzív, még az intenzív események ellenére sem. Megül a film egészen a katartikusnak szánt, fordulatos végkifejletig, ahol Ottway szembenéz a sorsával, ami eleve eldöntetett. Ez egyébként jellemző Carnahan-re, valami ilyesmit csinált a Füstölgő ászokban is.
Lényegében a film nem más, mint menekülés a számítógép kreálta farkasok elől, ami elég nagy baj, mert egydimenzióssá válik az alkotás, pedig érezhető, hogy több mindent szerettek volna belegyömöszölni ebbe a moziba. Látszik ez Ottway karakterén, a drámai befejezésben, a menekülő túlélők beszélgetéseiben, amikor megnyílnak egymásnak, az embert próbáló eseményekben, amit mégis kibírnak valahogy.
Csak mennek és mennek előre, miközben egyedül a túlélés érdekli őket.
Mindenki más dolgok miatt akar hazajutni, egyedül a főszereplő az, akinek nincs motivációja, ironikus és szomorú tehát, hogy ő marad utoljára.

A Fehér pokol egy nagyon furcsa alkotás, nem igazán tudom hová tenni, mert nem tudom eldönteni, hogy egy elrontott túlélő-akciófilm, vagy féloldalas dráma. Valami félresiklott az biztos, nem türemkednek elő belőle azok a mélyebben megbújó szándékok, amik e produkciót motiválták.
Emellett, ha már egyszer a túlélést tesszük meg központi témának, utánanézhettek volna pár dolognak,
– többek között a farkasok viselkedési szokásainak is – hogy miként is lehetséges a valóságban az ilyen zord körülmények közötti életben maradás.