Hát igen, elkeserítő dolog belefutni ezekbe a filmekbe, pláne ha az ember vagy erre, vagy arra készül.
Valahogy a dráma és a vígjáték műfajának összemosása nem egyszerű feladat, amivel azt hiszem nem is próbálkozhat meg akárki.
Legalább is sikerrel semmiképpen sem.
E film rendezője, Jody Hill nem ez az ember.
Rogen tehetséges komikus, bár rosszabbnál rosszabb filmeket és szerepeket választ.
Ebben az alkotásban is kihozza a karakterből, amit lehet és végső soron nem is ővele van gond.
A többi szereplő is a helyén van, már amennyire az egy ilyen kaliberű mozitól elvárható.

Főhősünk egy hipermarket biztonsági főnöke, ahol nap nap után eljátssza a kemény legényt, fontoskodik, rém komolyan veszi magát, miközben reménytelenül próbál közeledni a csinos eladólányhoz (Anna Faris).
Az egész életében a legérdekesebb dolog egy mutogatós szatír, aki rendre zaklatja a bevásárló központ környékén járókat. Emiatt a rendőrség is kivonul és Ray Liotta személyében egy nyomozót is állítanak az ügyre. Rogen figurája, Ronnie kapva kap az alkalmon és a detektívhez csapódik, és ott sokkolja, piszkálja, ahol csak tudja. Rühellik egymást és kettejük évődése képes arra, hogy pár mókás pillanatot okozzon. Ronnie határozott szándéka, hogy rendőr legyen, ezért mindent meg is tesz, miközben a nyomozóval kajtat a perverz nyomában.
Eközben persze észre sem veszi a csinos büféslányt, aki viszont kész lenne viszonozni azokat az érzelmeket, amiket Faris ostoba liba karakterére pazarol. A film két jól elkülöníthető részre osztható fel:
A komikus felére, ami valljuk be, nem erős. Továbbá a drámai részére, ami viszont valamivel jobban képes elődomborodni. Ha minden áron választanom kellene a műfajok között, akkor én inkább a drámára tenném a voksomat, hiszen a tragikus részletek sokkalta kidolgozottabbak és több is van belőlük.
Ha Rogen szándékosan hozza így a szerepét ezeknél a drámai részeknél, akkor el kell ismerni, hogy remek színész. Ha ez nem szándékos, akkor viszont csakis a feltételezhetően benne is fellépő zavar számlájára kell írnom, ami azért jelent meg nála, mert nem tudta, hogy komolyra vagy komolytalanra vegye a figurát.
Igazából, ha őszinték akarunk lenni, akkor meg kell állapítanunk, hogy az egész produkciónak inkább elszomorító a hangulata, illetve a hatása. Ennek oka a főszereplő, mert az egész mindenség rajta áll vagy bukik, ő áll a centrumban, ebből az alakból indul ki minden és ide is tér vissza. Ábrázolása ugyan egy darabon mókás, de aztán ahogy haladunk előre rá kell döbbennünk, hogy ez a szerencsétlen férfi eltévedt valahol az élet mellékútjain. Elszomorító a sorsa, mi több, inkább nevezném szánalmasnak, mint tréfásnak. Ha alapvetően úgy indulunk neki, hogy megnézünk egy jó kis vígjátékot, akkor ha ezzel szembesülünk az nagyon lelombozó tud lenni. És ez képes elrontani a filmélményt is.
Akad ugyan egy-két jobb geg, ezek főleg Ronnie személyiségéből fakadnak, nem ritkán elég erőltetettek is, de például a pszichológiai teszt jelenet egészen szórakoztató.
De sajnos a film akkor is az, ami. Egy fura és zavaró keveréke a vígjáték és a dráma műfajának.
Ami még nem is lenne baj, hiszen abból is láttunk már jót, (A világ legjobb apja) de ez – és a főszereplő jellemábrázolása – eléggé elvetélt próbálkozás volt. Átbillent a mérleg, de a másik oldalon is ott maradt annyi, ami pont elvitte a filmet. Ha inkább a drámai részre koncentráltak volna – esetleg némi humorral fűszerezve – akkor igazán jó is lehetett volna. Így viszont erősen féloldalas.