Éjszaka a múzeumban 2

 

Éppen azon gondolkoztam, hogy az Éjszaka a múzeumban 2, vagy csak nekem nem tetszett, vagy valóban nem egy jó film. Lehetséges, hogy már kinőttem abból a korból, hogy értékelni tudjam. Voltak benne elég vontatott részek, nem is igazán tudtam azonosulni a szereplőkkel. Nem volt kifejezetten rossz, inkább olyan semmilyen.
Pont itt van a kutya elásva. Ha amerikainak születtem volna és Washingtonban élnék, biztosan egész máshogy állnék hozzá a filmhez. Engem nem sikerült megfognia, sokszor ránéztem az órámra, hogy mikor lesz már vége, vagy mikor történik valami. A 300-ból vett csórás pedig egészen kiakasztó volt, mert nem is igazán kellett a filmbe és én személy szerint nem tartom túl jónak az ilyen húzásokat. Azt senki sem mondhatja, hogy nincs fantázia az egész koncepcióban, akkor ugyan minek kellenek az ilyenek?
Ezen kívül a legtöbb szereplő eléggé ügyefogyott volt, talán nem ezt várná tőlük az ember. Főleg nem a világtörténelem rettegett alakjaitól.
Ellenben az újítások tetszettek. Okosak voltak a készítők és nem lőtték el kétszer ugyanazokat a poénokat ugyanazokkal a kiállított „tárgyakkal”. Ez becsülendő, mert kapott egy új lendületet a folytatás az előd által felépített mondanivalóra.
Az viszont csalódás, hogy azzal simán el is rontották az egészet, hogy egy semmitmondó történetet tálaltak elénk.
Nem gondolom, hogy nézhetetlen lenne a film, biztos van olyan korosztály, akiknek tetszett, tény és való, hogy családi filmnek nem rossz, főleg úgy, ha társaságban nézi az ember, talán jobban át tudja érezni. Külön köszönet a régi karakterek és színészek visszahozásáért, és a legtöbb új, korrekt beépítéséért.
Akik szeretik a családi vígjátékokat, és akiknek tetszett az előző, azok valószínűleg most sem fognak fintorogva kijönni a moziból.

 

A tovább mögött találjátok a film előzetesét...

 


5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről