Válasz a hozzászólásra

Tomorrow When the War Began – Tinik Háborúja

Az ausztrál Alkonyat, vagy az ausztrál Vörös Hajnal. Igen, ez a film – ugyan könyvadaptáció még pedig John Marsden sikeres tini regénye – akár e kettő ötvözete is lehetne. Fura, hiszen egyszerre érdekes és nevetséges, én is azért néztem meg, mert kíváncsi voltam rá, hogy mit hoznak ki ebből az egészből.
Azt hiszem a forgatókönyvet még lehetett volna csiszolgatni egy hangyányit…
Az biztos, hogy van egy kis visszafogott bevezető jellege az alkotásnak – elvégre trilógiát szánnak a sztorinak – amitől nem érződik, hogy egységes egész lenne, hiányosnak hat.

A helyzet az, hogy a történet érdekességén túlmenően nem sok értékelhető dolog akad a mozival kapcsolatban. Ahhoz túl sok sémát használ, hogy emlékezetes, vagy kiemelkedő alkotás legyen. Nem mondom, hogy nem éri meg vele bajlódni, de igazából elég csalódást keltő, annyira hétköznapi, hogy az már fáj. A „legsúlyosabb” hasonlóság a Vörös hajnallal van, (az Alkonyatos hangulat még el is nézhető) emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Marsden regényének cselekménye kísértetiesen hasonlít Kevin Reynolds (a Vörös hajnal írója) sztorijára.
Igazából azt is mondhatnám, hogy pofátlan lopás…

De ezen lendüljünk túl és foglalkozzunk az alkotással magával.
Felvezetésként az egyik főszereplőt, Ellie-t (Caitlin Stasey) láthatjuk, ahogy hozzánk intézi szavait egy videó felvételen keresztül és utal arra, hogy mit fogunk látni.
A cselekményt Ausztráliába helyezték át, ahol pár fiatal (persze párosan) úgy dönt, hogy elmennek táborozni a vadonba, ahol teljesen szabadok lehetnek, és azt csinálnak, amit akarnak.
A tájak valóban gyönyörűek, nem akármilyen helyszínekkel szolgál az ausztrál kontinens.
Ez az idill el is tart egy darabig, el is nyújtják ezt a részt, a film bevezetése azonban elég jó, így komoly arculcsapás a drámai fordulat:
Mire visszaérnek az élvezetes pihenésből – nem foglalkoztak semmivel csak a bolondozással, a szövődő gyengéd érzelmekkel /kialakulnak a párok/ és egyéb tini gondokkal – kénytelenek konstatálni, hogy kedves kisvárosukat megszállás alatt tartja egy ellenséges hadsereg. Az utcák, a házak romokban, a családjuk, szomszédjaik fogságban.
Az embereket begyűjtötték, megölték, vagy rettegve bujkálnak. Mindez pár nap leforgása alatt. Nem semmi felütés el kell ismerni, csak kár hogy innentől kezdve a film megül és egy-két említésre is alig méltó momentumtól eltekintve a mozi azonos intenzitású marad.
Ez pedig elég langyos, mintha az egészen eluralkodott volna ez tini hangulat.
Időnként megkíséreltek komolyak, drámaiak lenni, de aztán jön valami könnyed limonádé, ami visszabontja azt, amit nagy nehezen felépítettek. A fő gond az, hogy ezt az alkotást nem lehet komolyan venni.

A gyermekkornak tehát vége, kénytelenek a túlélésnek alárendelni mindent. Megkezdik ennek az új életmódnak a kiépítését és talpraesettségük ez esetben bizony hiteles, hiszen nem városi suttyókról van szó, hanem olyan srácokról akik a vadon közelében nőttek fel, ismerik azt, használják azt, elég intelligensek és bátrak ahhoz is, hogy felháborodásukban úgy határozzanak: Visszavágnak!
Nem tűrik el, hogy egy idegen nép nyomja el az embereket, hogy tönkre tegyék az életüket.
Vagyis gerilla harcmodorra váltanak és megkezdik az ellenség szabotálását, visszaverését, ha lehet így mondani. És igazából ez sem röhejes, (annyira legalább is) hiszen ellenfeleik sem idősebbek náluk.
Előkerül a gyilkolás morális kérdése, illetve a túléléshez kapcsolható további erkölcsi kérdőjelek, de azért ne számítsunk mélyreható párbeszédekre. Akad pár jó poén is, ezekkel legalább jól bántak.
Arra a kevéske akcióra, ami fellelhető a moziban, nem lehet panasz. Igazából ezek is azt tükrözik, hogy egyszerű kölykökről van szó, akik próbálkoznak, de egyikük sem katona.
Azért néhány furcsaság szemet szúrhat (a bosszantó tini hülyeségeken túl is).
Jó példa erre az egyik karakter, Kevin.
A srác a barátnőjét simán ott hagyja egy tűzharc közepén, de a kutyájáért meghalna...
A színészek mind fiatalok – természetesen – ám jól állják a sarat, már a mozi műfajához képest.
Stasey igazából tetszett, de a Homert alakító Deniz Akdeniz, vagy Secret Circle-ben is szereplő Phoebe Tonkin (a filmben a butácska Fionát személyesítette meg) is elfogadható teljesítményt nyújtott.
A talán legtapasztaltabbnak és „legnagyobb” névnek nevezhető Rachel Hurd-Wood (Corrie) igazából háttérbe szorul Stasey mellett, ahogy Ashleigh Cummings is, aki a vallásos és idegesítően moralista Robyn szerepét kapta. Egyébként az erősebb nem oldalán is ugyanez figyelhető meg. Akdeniz domináns, – a karaktere is – míg mellette Chris Pang (Lee) és Lincoln Lewis (Kevin) lényegében eltörpül, igazság szerint egyedül Lee karaktere az, ami említésre méltó.
Mindez úgy ér véget, hogy nyilvánvaló a folytatás, amit 2012-re ígértek, majd meglátjuk mi lesz ebből.
Nem elképzelhetetlen, hogy mint trilógia megállja majd a helyét, minden azon múlik, hogy folyatódik a történet és ahhoz hogyan nyúlnak majd. Ki fog derülni, mert ez a film így önmagában még csak egy bevezető, egy kezdet, ami nem egész. Ez túlságosan érezhető rajta, ahhoz, hogy igazán értékelhető legyen.

5

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről