kaland

Percy Jackson - Szörnyek tengere (Percy Jackson: Sea of Monsters)

7

Az olymposi istenek sem hibátlanok, de ez nem újdonság azoknak, akiknek volt már a kezében történelemkönyv, ill. láttak már mitológiai alapú filmeket. Sokan közülük eltaszítják maguktól törvénytelen gyermekeiket. A félig emberi, félig isteni eredetű kamaszok, köztük Percy Jackson is egy nekik fenntartott különleges táborban él, ami biztonságot nyújt számukra. Egy nap azonban az őket védelmező pajzs megsérül, és veszélybe kerülnek a tábor lakói. Percy, Posseidon fia, hűséges társaival útnak indul, hogy elhozza a gyógyírt jelentő aranygyapjút és egyúttal beteljesítse a jóslatot.

http://www.youtube.com/watch?v=4v0HyzlDDUw

Farkas (The Wolverine)

9


 
A Marvel ismét nagyot alkotott és mozivászonra dobta a Farkas című filmet, így újabb szuperprodukcióval bővült az X-Men sorozat. Főhősünk kívülállóként csöppen bele egy számára idegen világba, kultúrába, ahol nem csak az ellenséggel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.

http://www.youtube.com/watch?v=ohVHaszT224


A Leleményes Hugo (Hugo)

7

A tavalyi Oscar 11 szoborra jelölt alkotása következik most, amit ugyan dunsztom sincs miért kellett ennyi mindenre jelölni, de ezt nem én döntöm el.
Elismerem, egy nagyon profi alkotásról van szó, aminek elragadó története van, de hiányzik belőle az az apró szikra, amitől igazán jó lenne.

Tényleg minden klappol benne, egyedül ez a megnevezhetetlen, megragadhatatlan valami hiányzik, amitől a jó remek lesz, amire nincs szó.
Ezért is mondom azt, hogy a film jó, nem szabad kihagyni, élményszámba megy, de még egyszer nem nézném meg.


A hobbit - Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey)

7

A hobbit: Váratlan utazás a J. R. R. Tolkien regényéből készített háromrészes filmadaptáció első része. Az alkotás Peter Jackson rendező nevéhez fűződik. Kérdés, hogy ezzel a filmmel is tud-e olyan elsöprő sikert aratni, mint a Gyűrűk Ura trilógiával.

http://www.youtube.com/watch?v=KASDoon-cmY

Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness)

8

Megkockáztatom, hogy az új Star Trek J.J. Abrams pályafutása egyik legkiemelkedőbb munkájaként könyvelhető el. Mondhatnátok most, hogy „Hja, kérem magyar gyökerekkel könnyű!” Hiszen nagymamája Ábrahám Jolánként látta meg a napvilágot kishazánkban. De félre a tréfát, ez jól sikerült. Pörgős, látványos, nem túlmagyarázós, szkifis, sztártrekkes. A színeknek, a fantasztikus látványvilágnak, a modern technikai megoldásoknak köszönhetően, a néző szinte beleéli magát, együtt lélegezik a történettel. Abrams a látványos akciójelenetek mellett a filozófiai mondanivalóra is hangsúlyt fektetett. Mindent együttvéve a film elsöprő élményt nyújt még azoknak is, akik nem mozognak otthonosan a Trek univerzumban.

 

http://www.youtube.com/watch?v=2KCaSze4qNI

A Harcos Útja (The Warrior’s Way)

5

Sngmoo Lee eddigi első filmje, ami ugyan érdekes alkotás, elképesztően hangulatos, de nem telitalálat.
Valahogy nem sikerült neki kibontakozni, pedig tényleg nagyon különös, hiszen ötvözi a western stílust a távoli keleti filmekkel, mindezt tökéletesen CGI környezetben. Ez a cowboy-os – nindzsás keverék valahogy nem sikerült homogénre, de mégis olyan látnivalóról van szó, amit kár kihagyni.
Még akkor is, ha a történettől senki nem esik hanyatt.

Az óriásölő (Jack the Giant Slayer)

6

Bryan Singer nem habozott, babozott
Bryan Singer (Superman visszatér, X-Men, X-Men – A kívülállók, Közönséges bűnözők) legújabb mozifilmje ismét a fantázia birodalmába csábítja a nézőket. A filmhez a gyerekkorunkból jól ismert égig érő paszuly mesét vette alapul.

Rontó Ralph

9

Ha Rich Moore rendező nevét meghalljuk, valljuk, be nem jut eszünkbe semmi. Mostantól ez megváltozhat, mert a legújabb egész estés animációjával a rég elfeledett, de méltán népszerű retrójátékok világába kalauzol el minket, és nem is akárhogy! Az eddig csak tévésorozatokkal foglalatoskodó rendező debütáló munkája képes volt a nagyérdemű közönséget úgy elkápráztatni, hogy tulajdonképpen nem volt meglepetés az Oscar-díj jelölés sem.



Skyfall - 007

5

Bár nem vagyok egy nagy Bond fan, úgy döntöttem mégis csak megnézem az újabb darabot, elvégre a Casino Royalt és Quantum csendjét is láttam. Egyik sem varázsolt el, mi több, az utóbbin el is aludtam.
A régi Bond-mozik hangulatát nagyon szerettem, de amióta Daniel Craig alakítja Ian Fleming legendás kémét, azóta a Bond-széria sem olyan, mint volt.

Holdfény Királyság (Moonrise Kingdom)

7

Én még sosem láttam Wes Anderson filmet, de annyira fényezték egyéni, rendezői látásmódját, hogy úgy döntöttem, megnézem a tavalyi évben készül moziját, pedig fura előzetese ellenére, nem keltette fel az érdeklődésemet.
Mondanám, hogy ez egy gyerekszerelem krónikája, de ez nem teljesen lenne igaz. Ennél valamivel többről van szó.