Dexter teljes mértékben lelepleződött Debra előtt. A lány enyhén szólva nem fogadta valami jól testvére „hobbiját”, de mégsem vette őrizetbe vagy lőtte fejbe azon nyomban. Nem vagyok biztos benne, hogy nagyon életszagú lenne ez a fejlemény, de lássuk be, hogy a sztori szempontjából nem volt más lehetőségük az alkotóknak. Ezért hát Debrából kvázi szövetségest csináltak, aki jelen pillanatban inkább tűnik terapeutának, mint hadnagynak.

Ami nagyon tetszik, hogy habár az évad fő mozgatórugója a rádöbbenés, mégis marad idő több problémára. Ott vannak a külföldiek, akik elég erőteljesen Dexter nyomában járnak, ott van Louis, aki tántoríthatatlan, ha bosszúvágy fűti és ott van nekünk a jó öreg LaGuerta, aki jókor volt jó helyen ahhoz, hogy szagot fogjon.

Még mindig nagyon magával ragadó az egész hangulata. Kifejezetten élveztem, amikor címszereplőnk elkezdett megnyílni és elmesélte hogyan törnek elő belőle az ölés iránti kényszerek. Debrát viszont roppant butának tünteti fel ez az egész, aki még mindig benyalja testvére mondandóját akár igaz, akár nem.

A második évad azért az egyik kedvencem, mert a mindig céltudatos és előrelátó Dextert jól megszorongatták, végig rá vadásztak, miközben neki egy lépéssel a nyomozók előtt kellett járnia. Most is valami hasonló dolog bontakozik ki, csak több frontról.

Még mindig tartom azt, hogy az évad és sztori sikeréhez feltétlen szükséges lenne valami nagyon durva és váratlan haláleset, valami igazi dráma, nehéz döntés, stb.

Összességében egy nagyon korrekt folytatást kaptunk az évad egyik legjobb kezdéséhez.