Dexter 7x01 - Are You...?

A 6. évad zárása megadta az alaphangot a folytatáshoz. A rajongók egész nyáron törhették a fejüket, hogy a készítők vajon hogy folytatják kedvenc sorozatgyilkosunk kalandjait. Ez az évad és a következő már biztosra vehető, valószínűleg a 8. fogja véglegesen lezárni a történetet. Addig még hosszú az út, de valami elkezdődött.

A fináléban Debra meglátta testvérét, amint hideg vérrel, rituálisan kivégzi Travist. Az írókra eddig elég mérges voltam, mert habár a sztorik általában jól eltaláltak, ám sosem merték meglépni az igazán komoly lépéseket. Félő volt, hogy egy varázscsapással itt is semmivé foszlik az évadzáró mondandója.

Ez majdnem így is lett, mivel Dexter elég ügyes manipulátor, a gyilkosságból még kibeszélte magát, ám Debra nem az a fajta, aki hagyja magát félrevezetni. Engem kissé meglepett mondjuk, hogy a hadnagy nem ismerte fel előre berendezett tetthelyként a templomot. Teljesen össze volt zavarodva, így hát segített Dexternek eltüntetni a nyomokat.

Innentől azonban minden megváltozott.

Érdekes, hogy Dexterben még csak fel sem merült gondolatként, hogy nagyon gyorsan el kéne tennie láb alól Morgan hadnagyot. Pedig elég logikus lépés lett volna. Vagy legalább gondolati szinten fel kellett volna merülnie.

Az is kicsit furcsán hatott, hogy Dexter ennyire óvatlan. Rögtön gyilkolnia kellett, nem is mélázott el azon, hogy mi van, ha testvérkéje gyanút fog és elkezd kérdezősködni, hogy merre járt az éjszaka közepén. Számomra az lett volna a logikusabb lépés, ha Dex egyszerűen meghúzza magát és határozatlan ideig játssza a kis angyalt.

Amikor az epizód elkezdett azon irányba haladni, hogy megalapozza az egész évad témáját, elkezdtem azon agyalni, hogy akkor valójában mennyire volt hatásos a nyitány. Vajon lesz-e egyáltalán bármilyen változás, vagy visszazuhanunk oda, ahonnan indultunk.

Aztán jött az utolsó néhány perc, ami odavágott keményen. Ez az apró jelenet két testvér között óriásit dobott az évadnyitó megítélésén. Konkrétan Debra az éjszaka közepén darabjaira szedte Dexter barátunk otthonát, megtalálva mindent. A sorozatgyilkos végleg lelepleződött.

Összességében egy nagyon hatásos kezdést láthattunk, amelybe bele lehet kötni néhány helyen, ám mégsem gondolom úgy, hogy az írók töketlenek lennének. Ha a folytatás is hasonló lesz, nem lesz sok probléma a színvonallal.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről