A filmet jegyző dán rendező (Lars von Trier) munkásságát elnézve valami körvonalazódhat az egyszeri nézőben, hogy mégis mire számíthat az Antikrisztus megtekintésével. Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott, azoknak meg pláne nem, akik ezüst tálcán szeretik megkapni egy alkotás mondanivalóját. Műfajilag leginkább a drámához lehet hasonlítani, de inkább művészfilmnek mondanám. Az biztos, hogy a főszereplők kitettek magukért, hogy átadják a film rendkívül sötét tónusú mondanivalóját, amely az emberrel, mint elkorcsosult lénnyel foglalkozik (vagy nem). A cím csalóka, az ördög gyermekét még véletlenül se keressük a történetben.

Az élet negatívumai, a szerelmi csalódás néha a padlóra küld. Ha mindent elveszítesz, küzdeni kell, és talpra kell állni még akkor is, ha már az elméd sem tiszta.

A tavalyi Oscar-gála egyik versenyfilmjével jelentkezem, mely hat jelöléssel büszkélkedhetett, bár egyetlen szobrot sem nyert el. Nagyon fel volt kapva ez a Steven Spielberg rendezés, de a mozikban mégsem teljesített valami szépen.
A direktorguru mostanában inkább producerként tevékenykedik több-kevesebb sikerrel. Ezt a filmet is három év szünet után dirigálta le – de persze tavaly még volt egy animációs próbálkozása is, a Tintin. Ez is amolyan régimódi, jobb szó híján, „feelgood”-movie, amilyeneket egy időben, nem is oly rég, előszeretettel gyártottak. Kis kajánsággal egy Lassie hazatér, csak lóval.

Egy új rossz és gyenge horror kreálmány, mely a 86-os csernobili katasztrófát igyekezett meglovagolni. Pontosabban annak következményeit.
Tökéletesen tipikus tini ijesztgetős mozi, amelyen nagyon látszik, hogy nem fáradtak komolyabb munkával a forgatókönyvírás terén.
Ritkán látni ilyen silányat.