Riddick figurája – melyet Jim Wheat alkotott meg – újra a vászonra került és mivel elválaszthatatlan Vin Dieseltől, így ismét a színész formálta meg. Ráadásul igen jól.
Diesel nem valami jó színész, de ennek a magányos, cinikus figurának kitűnően a bőrébe tud bújni. Neki való a szerep, ez kétségtelen.

A sztori maga a Sötétség krónikája után következik és eléggé mezítlábas, lévén iszonyatosan egyszerű.
Nem mutat fel valami sokat és az volt az érzésem (nem csak hangulatban) visszatértek a Pitch black sablonjához. Számomra kísértetiesen hasonló volt az alapvetés. Valamelyest a Bolygó neve halál is felidéződött bennem. Halványan.

Riddick-et átverik és egy kietlen, szélcserzett, sivatagi világon hagyják elpusztulni. Főhősünk a film elején pusztán túlélni igyekszik az ellenséges és kietlen bolygón, aminek minden egyes élőlénye a vérét akarja. Eközben erőteljesen narrál, mely során elmeséli a rövid előzményeket, megszidja magát, amiért elpuhult, és értekezik az életről is. Ez a „filozofikus” merengés azonban meg-meg van szakítva elkeseredett harcokkal a bolygó élővilágával és szenvedéssel, ami egész konkrétan azt jelenti, hogy Riddick a film első tíz percében csak különböző lényekkel birkózik. Igyekszik erőt gyűjteni a túléléshez, célja a menekülés a planétáról és erre alkalma is nyílik, hiszen talál egy elhagyatott állomást, melyről vészjelzést indít útjára.
Erre két csoport is reagál. Az egyik egy mindenre elszánt fejvadász csapat, a másik pedig egy különítmény, melyet Riddick egyik régi ismerőse vezet. Egy alak a múltjából, ami miatt a sztori nem egyszerűen arról szól, hogy főhősünk mindenkit megöl, megvezet, vagy átver, hogy egy hajóhoz jusson.
A két csoport közti feszültséget tovább növeli Riddick személye is, aki igyekszik a maga javára fordítani a helyzetet, ám ez koránt sem egyszerű. S ha ez nem lenne elég, akkor még az idő is szorítja az egyre csökkenő lélekszámú bandát, hiszen egy vészjósló vihar is közelít, mely a mozi fináléjára ki is tör, mi több nagyban megnehezíti a menekülést is.

A film elég minimális, már ami az eseményeket és a hangulatot illeti, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez egy blockbuster.
Popcorn mozihoz képest elég szerényen adták elő, bár meg kell hagyni, hogy a visszatérés a Pitch black stílhez jót tett a végeredménynek, mert azt hiszem valahogy így kell működnie egy ilyen filmnek.
A Sötétség krónikáját ugyan nem láttam, de a harmadik felvonás hűen követi a kiváló első részt.
Jó kis film lett a Riddick, amit viszont kétszer nem biztos, hogy megnéznék.
Elég keményre sikerült, bár azt hiszem, lehetett volna még tovább élezni, de nem szabad mindig csak elégedetlenkedni. A film a maga szintjén igenis érdemi darab.
Egy a jól sikerült popcornok közül, melyekből azért nem szokott túl sok a mozikba kerülni.
Talán jobban is hozzá lehetne nyúlni Riddick figurájához, de azért ez sem lett egy rossz merítés.