történelmi

5 Nap Háború (5 Days of War)

6

Emlékszünk még 2008-ra? Mi is történt abban az évben? Most volt nem rég, sokan viszont már biztos el is felejtették az alig öt napig tartó Grúz-Orosz konfliktust, mely még csak egy lábjegyzet sem lesz a történelemkönyvekben.
Pedig több szempontból is jelentős esemény volt.
Ennek a pár napnak állít emléket ez film.

Hadak Útján (War horse)

5

A tavalyi Oscar-gála egyik versenyfilmjével jelentkezem, mely hat jelöléssel büszkélkedhetett, bár egyetlen szobrot sem nyert el. Nagyon fel volt kapva ez a Steven Spielberg rendezés, de a mozikban mégsem teljesített valami szépen.
A direktorguru mostanában inkább producerként tevékenykedik több-kevesebb sikerrel. Ezt a filmet is három év szünet után dirigálta le – de persze tavaly még volt egy animációs próbálkozása is, a Tintin. Ez is amolyan régimódi, jobb szó híján, „feelgood”-movie, amilyeneket egy időben, nem is oly rég, előszeretettel gyártottak. Kis kajánsággal egy Lassie hazatér, csak lóval.

Fékezhetetlen (Lawless)

8

Ritka alkalom a mai. Egy olyan film kritikája következik, amit nagyon vártam, hogy láthassam (és a tapasztalatoktól eltérően) és ez be is váltotta a reményeimet. Nem egy tipikus gengszter film, (főszereplői sem azok) ám abszolút nem találó magyar címe ellenére, ez egy remek alkotás, ami nem túl intenzív, de számtalan apróság miatt páratlanul nagy élmény.
Akkor is, ha nem vagyok benne biztos, hogy hússzor megnézném.


Az Argo-akció (Argo)

7

Kíváncsian vártam Affleck legújabb rendezését, mert a Tolvajok városa óta megszavazom neki a bizalmat. Inkább rendezzen, mint játsszon.
Talán az előző filmjével tette túl magasra a lécet, vagy csak a sok ajnározás miatt vártam többet, de nem estem hasra a mozi előtt. A 7 Oscárra jelölt alkotás
– valószínűleg be is gyűjt egy párat – egy valóban érdekes és érdemes darab.
Egyszerűen csak nem annyira jó, mint ahogy azt várhatnánk a  nagy istenítés miatt. Ezért okozhat csalódást, de ettől függetlenül egy remek moziról van szó.
Bár Oscar kategóriásnak nem biztos, hogy nevezném.

Rumnapló (The Rum Diary)

7

Hunter S. Thompson – kinek emlékül ajánlották e mozit – regényéből Bruce Robinson forgatott filmet, amit még a mozikba kerülés előtt nagyon felkaptak.
Ennek oka a Félelem és reszketés Las Vegasban, ami igazi kultusz film és szintén Thompson regénye. Sokan ehhez hasonló filmet vártak.
A Rumnapló egyáltalán nem hasonlít az említett alkotásra, bár fel lehet fogni annak előzményeként. Az biztos, hogy véleményes, furcsa film lett, amiről nem könnyű véleményt mondani.  

Abraham Lincoln, a Vámpírvadász

3

Egy percig sem kételkedtem benne, hogy ez e film egy ostobaság.
Igazam is lett, nem tévedtem.
Mégis megnéztem. Hogy miért? Bár tudnám a választ. Még csak nem is érdekelt igazán.Tudtam, hogy csak egy újabb bőr, amit a vámpírokról lehúztak, mivel velük manapság bármit el lehet adni. Erre a mondatomra mindjárt bizonyítékkal is szolgálok. Persze ezt azért annyira nem sikerült, hiszen nem sokan voltak rá kíváncsiak mozikban.
Pedig: Egy jól ismert amerikai elnök, a Polgárháború nagy alakja, a szakállas, kalapos államférfi, aki nem mellesleg vámpírokat gyilkol…

Boszorkányvadászat (Season of the Witch)

3

Nicholas Cage nem nyugszik, míg teljesen el nem ássa magát és karrierjét, hiszen a Mocskos zsaru – New Orleans utcáin után megcsillant némi reménysugár, hogy a kopaszodó színész visszatalál önmagához.
E film ékes példája annak, hogy benne ragadt a felejthető popcorn-mozik posványában. Ezen túlmenően meg kell hagyni, hogy ez az alkotás nem egy katasztrófa.

A Küklopsz Szövetsége (Cyclops)

2

Az IMDB-n 3-as értékeléssel bíró Tv film önmagáért beszél, pláne ha vetünk egy pillantást erre a katartikus borítóra. Na, persze tudjuk jól, hogy nem könnyű a tévés alkotások sorsa, de ez nem lehet mentség, ha az ember egy ilyen borzalomba szalad bele. Én persze tudtam mire számíthatok – és el kell ismernem kialakult bennem némi vonzalom az ilyen B-kategóriás thrash-ek iránt.
Azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül…

A 13. Harcos(The 13th Warrior)

Michael Crichton regénye alapján a legendás rendező John McTiernan 1999-ben leforgatta a valaha született egyik legjobb történelmi - fantasy mozit.
Én a legnagyobb kedvenceim között tartom számon – ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül – hiszen a film jó történettel bír, jól idézi fel az akkori világ hangulatát, miközben odafigyel, arra is, hogy a mese ne váljon unalmassá.
Minden germán-kelte mitológiát kedvelő egyénnek kötelező darab.
De ha csak szeretnénk látni egy jobbféle kosztümös filmet, akkor is érdemes mellette dönteni.

„…hogy bátran kövessem őket a nagy Valhallába, hol a hősök örökké élnek.”

8

Valhalla Rising/Elszállt Vikingesdi

Gondoltam vetek egy pillantást erre a filmre, hiszen nagyon kedvelem a germán-kelta vonalon mozgó alkotásokat. Ezzel viszont kőkeményen mellé nyúltam. Nem mondom, hogy véres csatákat és üvöltöző harcosokat vártam… de valamit azért mégis vártam volna. Ezt a filmet nem is tudom, kinek ajánlhatnám, mert szerintem élvezetet csak akkor nyújt, ha gyógyszerektől szedáltan, kábítószertől mélán nézzük. Nekem elsőre sokkot okozott.
Másodjára már egy kicsit jobban tetszett, de lényegében mit sem változtat azon, hogy ez a mozi borzasztóan lassú, vontatott és ember legyen a talpán, aki kihámozza hol van ebben a másfél órás, látszólag értelmetlen semmittevésben a ráció.

Felkészültél? Alig hiszem…

3