Abraham Lincoln, a Vámpírvadász

Egy percig sem kételkedtem benne, hogy ez e film egy ostobaság.
Igazam is lett, nem tévedtem.
Mégis megnéztem. Hogy miért? Bár tudnám a választ. Még csak nem is érdekelt igazán.Tudtam, hogy csak egy újabb bőr, amit a vámpírokról lehúztak, mivel velük manapság bármit el lehet adni. Erre a mondatomra mindjárt bizonyítékkal is szolgálok. Persze ezt azért annyira nem sikerült, hiszen nem sokan voltak rá kíváncsiak mozikban.
Pedig: Egy jól ismert amerikai elnök, a Polgárháború nagy alakja, a szakállas, kalapos államférfi, aki nem mellesleg vámpírokat gyilkol…

Tehát Abe Lincoln, Amerika tragikus sorsú elnöke, akire mindenki a szabadság és az igazság élharcosaként tekintett. De csak eddig!
Mert szerencsére megszületett egy bizonyos Seth Grahame-Smith, aki úgy gondolta, hogy az igazán nagy sikerhez vezető útra lép. Vagyis a népszerűség kedvéért, olyasmit ír, ami divatos és megbotránkoztató. Átdolgozta Austen klasszikusát, Büszkeség és balítélet, meg a zombik címen.
Hagyok egy kis időt…
Majd megírta az Abraham Lincoln, a vámpírvadász történetét és a röhej az, hogy ezek bestsellerek lettek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az emberek kretének…

Az úgy nevezett ’Mash up’ műfaj új üdvöskéje azonban nem állt meg ennél és filmforgatókönyvek írásába fogott. Neki köszönhetjük a kíméletlenül elrontott Éjsötét árnyékot és persze ezt a filmet is.
Grahame-Smith a saját nyomtatott agymenéséből kreált valami szörnyűséget a mozivászonra és ehhez talált partnereket is. Egyrészt Tim Burtont producernek (R.I.P. Mr. Burton) és Timur Bekmambetovot, aki az orosz regény adaptációval az Éjszakai őrséggel futott be, majd a Wanteddal mutatkozott be Amerikában.
Ez az úriember nem igazán nevezhető jó rendezőnek, akkor se, ha az Őrség-filmek egész jól sikerültek.
De igazából a helyzet az, hogy ebből a hülyeségből, még egy Ridley Scott sem tudott volna kihozni semmi említésre méltót.

Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el a címen (pláne egy Büszkeség és balítélet + zombik vonatkozásában). Hát, micsoda baromság ez? Hogy lehet ezt hót komolyan eladni?
És el lehet! Ahogy a könyvet is el lehetett. Ebben valahogy megmutatkozik az emberi faj dekadenciája…

Az egész lényege, hogy Lincoln naplójából olvasnak fel nekünk, amiben az egykori elnök elregéli az igazi történetét, amit a történelemkönyvek elhallgattak, meg sem említettek.
Eszerint Lincoln egész élettörténete korrekt, csupán a különbség az, hogy amikor azt mondta, hogy a sötétség ellen harcol, akkor azt komolyan is gondolta. Véresen.

Sablon következik: Bosszúból kezdi a vámpírok hajkurászását (baltával!), mentorául szegődik Dominic Cooper és betársul mellé még a Breakout Kingsből ismert Lloyd, vagyis Jimmi Simpson, illetve az örök mellékszereplő Anthony Mackie.
A kötelező szerelmi szál másik végén pedig Mary Elizabeth Winstead-et találjuk. Rajtuk kívül azért még pár ismertebb alak is feltűnik, főleg a gonosz vámpírok között, mint amilyen Marton Csokas, vagy Rufus Sewell.
A vámpírvadász elnök szerepében Benjamin Walker, akit én még csak nem is láttam ezelőtt. A srác játéka azonban nem kirívóan gyenge, pont elmegy, akár azt is mondhatnám, hogy egész ügyes. A mozi nem miatta katasztrofális.
A legnagyobb ordenáréság mind közül az, ahogy elmagyarázzák a nagy vámpír összeesküvést, amire Lincoln ellenlépésként – mivel a személyes irtás nem elég hatékony – politikai pályára lép és megkezdi jól ismert harcát a rabszolgák felszabadításáért.
Ahogy megpróbálják bemagyarázni a vámpírok és a szabadság közti ellentétet, hogy a kettő üti egymást és, hogy amíg vámpírok vannak, addig nincs szabadság, egyszerűen nevetséges.

Nagyon jól látszik, hogy ezt nem gondolták végig, teljesen logikátlan az egész és ezt a számtalan látványos CGI sem fedi el.
Szembántóan buta a film és sajnos még nevetséges is, ha azt vesszük, hogy egy szakállas, kalapos, idős férfi ugrabugrál egy leszakadt híd felett, lángoló vonatszerelvényekről vonatszerelvényekre.

Ezt nem lehet komolyan venni!

Ahogy Gettysburgbe is elhelyezték a vámpírjelenlétet… Szánalmas.
Igen, szánalmas a film. Nevetséges az alapötlet, ami azt eredményezi, hogy ebből komoly produkció semmiféleképpen sem lehet. Még a látvány sem jó, mert túlzó – bár mi túlzó egy olyan filmben, amiben Lincoln vámpírokat gyilkol…
Az ember alig jut szavakhoz, nem pláne levegőhöz, ha megnézi ezt a bohózatot.
Elszomorító, hogy erre van pénz, de azokra a dolgokra, amik tényleg érnek is valamit, nincsen.
És még csak ki sem kell lépni a filmek világából.
Bűntudatom lenne, ha bárkinek is ajánlanám ezt a filmet.

Mindenki csak saját felelősségre!

3

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről