Én nem ismerem Thompson munkásságát, sosem akadtam bele,
– egészen idáig – mi több, a Félelem és reszketés Las Vegasbant sem láttam, bár már régóta tervezem, hogy megnézem.
De sosem jut rá idő, meg ki is megy a fejemből.
A Rumnaplót viszont egy ideje elterveztem, hogy megnézem.
Ennek fényében tehát teljesen objektív tudok lenni, amikor film megítéléséről van szó.

Robinson a Jennifer 8 óta nem rendezett, az 1992-ben volt, így akár azt is mondhatjuk, hogy hirtelen lendült vissza a ló hátára az Oscar-jelölt rendező (Gyilkos mezők).
A főszereplő megint Johnny Depp lett, aki már játszott Thompson adaptációban, (Félelem és reszketés Las Vegasban) mi több, a gonzó újságírás atyjának tartott zsurnalisztával jó barátságban voltak, egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig.
Egyértelmű volt hát, hogy a filmként nehezen beinduló projekt főszereplője Depp lesz.
Depp egyébként ismét bebizonyítja, hogy napjaink egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb színésze.
Remekül hozza a szélsőségek közt faltól falig csapódó főhőst, aki a film során bejárja a züllés legmélyebb bugyrait. A film kezdése sokat sejtet, de nem fedi a valóságot.

A főszereplő, Paul Kemp ziláltan, bevérzett szemmel ébred egy szállodai szobában, ami úgy néz ki, mintha egy tájfun tombolt volna benne.
Ez az úriember egy New Yorkból érkezett újságíró, aki most Puerto Rico-ban próbál szerencsét. Az rögtön az elején kiderül, hogy hősünknek az alkohol a gyengéje.
Kemp tehát a helyi lap munkatársa lesz, ahol furábbnál züllöttebb alakokat ismer meg.
Már a főszerkesztő sem kispályás ürge (Richard Jenkins) már, ami a dumát illeti.
De ő még semmi, ahhoz a két alakhoz képest, akikkel jobb kapcsolatba kerül Johnny Depp karaktere.
Egyikük, akivel pia-partnerek lesznek, és együtt mennek bele minden őrültségbe Sala (Michael Rispoli),
a lap fotósa. Nem akármilyen kalandokban van része e kettősnek a két órás film során.

A másik érdekes mellékszereplő egy Moberg nevű újságíró, aki láthatóan szétitta és kábítószerezte az agyát. Őt – az ilyen karakterekre specializálódott – Giovanni Ribisi alakítja, még hozzá páratlan módon.
Ribisi nagyon ért az ilyen figurák megszemélyesítéséhez. Egyszerűen élmény nézni játékát.
Igazából a legjobb teljesítményt ő nyújtja, bár Depp, Rispoli és Eckhart is remekel.
Mert bizony, ott van még Aaron Eckhart is, aki egy tehetséges, meg nem becsült színész.
Jelen alkotásban egyértelmű mellékszerepet kapott, nem is brillírozik, de azért a figuráját hozza.

Kemp belecsöppen a nagy puerto rico-i életbe, és megindul a züllés útján, ami egyre mélyebbre viszi, majd a szakadék szélénél tetőzik (a szemcseppes kábszer rész), majd szintre áll, valamelyest a józansághoz közelítve.
Az egyszerre unott és lelkes újságíró
– a horoszkópszerkesztést maga mögött hagyva – komoly tényfeltáró munkába kezd, ami egy helyi ingatlan panamához kapcsolódik, ám egyébként is zavaros életét tovább bonyolítja egy szőke szépség, még pedig Eckhart nője, akit Amber Heard alakít. Neki igazából annyi dolga van, hogy jól mutasson, amikor csábító próbál lenni – és szövege is van hozzá – az már valahogy kevésbé ütőképes.

Kemp belekeveredik Sanderson (Eckhart) és nagyhatalmú és pénzes partnerei révén egy mocskos ingatlan ügyletbe, majdnem arra is ráveszik, hogy megsértse az újságírói etikát, hogy törvényt szegjen és egyedül ebben mutatkozik meg, hogy főhősünk talán egy iszákos idióta, de azért nincsen morális érzék híján, különbséget tud tenni jó és rossz között. Miközben megtapasztalja Puerto Rico fényes és árnyékos oldalát is, igyekszik valamiféle egyensúlyra lelni, ami eléggé nehezére esik.
Ennek egyik legfőbb problémája saját maga,
a másik meg a rum.

A Rumnapló egy kifejezetten érdekes és nem szokványos film. Egyesek talán unalmasnak, vagy marhaságnak is nevezhetik, de ez koránt sincs így. Ugyan helyenként irdatlan kreténségek vannak benne, de azért megmutatkoznak komoly és velős gondolatok is, miközben a nihilt, felváltja a komoly drámaiság, majd mindezt humorral oldják fel. Igazán különös alkotás, ami lényegesen visszafogottabb, mint amilyen a Félelem és reszketés Las Vegasban, de azért abszurd helyzetekben ez sem szorul behozatalra. A karakterünk végigjárja a züllés fokozatait, majd a legvégén egy egyáltalán nem szokványos, zavaróan furcsa, ám életszagú befejezésbe torkollik a történet, mely jellemzően nem most kezdődött és nem is ezzel ér véget.
Ez csupán egy szelete egy Paul Kemp nevű ember életének.
Van egyfajta atmoszférája a mozinak, ami ugyan jellegzetes, de mégis megfoghatatlan.
Nem hinném, hogy sokan fogják értékelni, mert amíg az előzetes egy Másnaposok epigont sejtet, ez közel sem az. Ez komoly – nem mellőzi a humort – produkció, ami rendelkezik mondanivalóval, csak nem szokványos módon közli, egy nem szokványos főszereplővel, aki nem egyértelműen szimpatikus, vagy unszimpatikus. Egyszerűen nem egyértelmű, bár ez az egész alkotásra érvényes.