Ideglelés Csernobilban (Chernobyl Diaries)

Egy új rossz és gyenge horror kreálmány, mely a 86-os csernobili katasztrófát igyekezett meglovagolni. Pontosabban annak következményeit.
Tökéletesen tipikus tini ijesztgetős mozi, amelyen nagyon látszik, hogy nem fáradtak komolyabb munkával a forgatókönyvírás terén.
Ritkán látni ilyen silányat.


Ezúttal – a változatosság kedvéért :D –  Európa körúton lévő amerikai fiatalokat követhetünk nyomon, akik Európa fontosabb városaiban megfordulva szórakoznak, világot látnak. Egyik megállójuk Kijev, mivel ott él az egyikük bátyja. A végcél Moszkva. Lenne…
Csak hogy a rég látott báty beszervezte a többieket egy kis extrém turizmusra, vagyis egy röpke piknikre a Csernobili katasztrófában egyik érintett városkában, Pripjatyban. A település teljesen kihalt a csapás óta, szellemvárosként üzemel, ahová ki lehet vinni a pénzes turistákat. El is mennek, de már az első pillanatoktól kezdve egyértelmű, hogy itt valami nagyon nincsen rendben.

Hivatalosan be sem juthatnak a lezárt területre, de vezetőjük beviszi őket kerülő úton, majd, ahogy azt kell ott is ragadnak. A nappal múltával azonban kiderült, hogy a hely koránt sem olyan biztonságos, mint ahogy azt állították. Az éjszaka leszálltával, az egyébként kihalt környék megelevenedik.
Rá kell jönniük, hogy nincsenek egyedül, ahogy tehetetlenségükön felülemelkedve, igyekeznek valamiféle kiutat találni. Derekasan elfogynak, mire észbe kapnak, hogy menekülniük kell.
Futnak is üldözőik elől, akik egy pillanatra sem tágítanak. Annyit elárulok, hogy nem a vadkutyák okozzák a legnagyobb bajt. Azonban a csökevényes írói fantáziával megáldott írók (Oren Peli és a Van Dyke testvérek) egyszerűen röhejes megoldással rukkoltak elő, már ami az ijesztgetést, a magyarázatot és a tudományos hátteret illeti.
Ez utóbbival kapcsolatban csupán annyit, hogy ez a három kretén még csak utána sem olvasott a radioaktivitásnak. Az egész filmben annyi igazság van, hogy a radioaktivitás káros, meg hogy Csernobilban tényleg volt egy erőmű, aminek felrobbant a reaktora.
Egyszerűen szörnyű, hogy manapság még ilyen borzalmakat le lehet nyomni az emberek torkán.
Rémes volt az egész. Unalmas, végigszenvedtem minden percét, a legeslegelejét kivéve, mert akkor még leledzett bennem némi életkedv. Ezt rekordidő alatt kiölték belőlem.

Az alkotás mérhetetlenül buta. Nem is csoda, hiszen a rendezőnek, Bradley Parkernek ez volt az első munkája direktorként. Az alapötletet adó, Oren Peli (a Parajelenségek sorozat agya) és két szkriptíró segítője pedig olyan nívós alkotásokban közreműködtek, mint a Titanic 2., Megapiton kontra óriásalligátor, Cáparajzás, Transmorphers – Robotinvázió, A nap, amikor a Föld megállt, stb.
Akkor azt hiszem, el lehet helyezni, hogy kik is ezek az emberek és milyen minőséget képviselnek.
Ezek közé illeszkedik be hiba nélkül az Ideglelés Csernobilban. Semmi ideget leldeső nincs ebben a moziban,
- még a remek Ideglelés címét is lenyúlták hozzá – inkább elszomorító és szánalmas.

A film elején bemutatott partra vetett, torz hal egyszerűen nevetséges, ráadásul röfög.
És ez még csak a produkció legeleje. Persze a gagyiságokból visszább vesznek, de attól a kreténség megmarad.
Igazából egyetlen dolgot lehet az alkotás javára írni. Ez a helyszínek megválasztása.
Az elhagyott panelházak, a gazzal sűrűn benőtt terek, a földalatti folyosók…
Eszményi helyszín egy horrorhoz, kár hogy kontárokra bízták a jó kis alapötletet és azok egy ritka gyenge és fantáziátlan történetet hoztak össze. Nem is csoda, hogy a trágyadombból csak trágyadombot bírtak csinálni. Rossz alapanyagból, a végeredmény is rossz.
Sajnos manapság bárki rendezői székbe ülhet, rosszabbnál rosszabb, idétlenebb, nívó alatti forgatókönyveket fogadnak el, hogy aztán szörnyebbnél szörnyebb mozikkal sokkolják a nézőket.
Nem akarom elhinni, hogy valakit még szórakoztatni tud ez a sablongyártás, ami ezen felül még csak nem is borzongat meg. Pedig ez a minimum lenne egy horrortól. Ez a közelében sincs a horror műfajának, a „jó”-tól szintén messzire van, mint a Van Dyke testvérek és a kreatív írás.

2

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről