Igen, megnéztem – nem most, és nem is aktuális már – de egyszerűen kíváncsi voltam, nem bírtam megállni. Tudnom kellett, hogy mit hoztak ki ebből a röhejes elképzelésből, bár számomra is nyilvánvaló volt (meg volt ám előzetes is...) ez nem lehet jó. Persze igazam is lett, de mégis a saját szememmel kellett látnom.

Az alapsztorit mindenki ismeri, ősrégi gyerekmese, szóval nem is nagyon magyaráznám. A lényeg annyi csak, hogy János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) – azt azért reméltem, hogy a magyar szinkronban nem Jancsit és Juliskát kell hallgatni – túlélve a Mézeskalács ház borzalmait, („Egyél!” – elég vicces volt) felnőve boszorkányvadásznak állnak, és vidék szerte e természetfeletti lények felkeresésén és elpusztításán ügyködnek. A gyermekkori trauma miatt nem hat rájuk a mágia. Ennek köszönhetően híres vadászok lesznek, akiket éppen egy balsorsú városkába vezet a sors, ahol sorban tűnnek el a gyerekek.
A városvezetés felkéri őket, hogy találják meg az eltűnésekért felelős banyát és hozzák vissza a gyerekeket. Ez persze koránt sem olyan egyszerű, hiszen mint kiderül, nem egyetlen vasorrúval van dolguk, hanem egy egész sereggel, mivel boszorkányszombatra készülnek, ami aztán húúúde...
Nem is nagyon mélyülnék meg jobban a történetben, mert egyszerűen siralmas, de minden tekintetben.
Mind a szereplők, mind az események. Tommy Wirkola (a Náci zombik rendezője) megkapta a lehetőséget, hogy igazán „nagy” mozit rendezhessen, – A szkriptet is ő írta, szégyellje is magát! – de azt hiszem, abban mind egyetérthetünk, hogy nem bírta meghazudtolni önmagát. Egy komolytalan, fércmunkát adott ki a kezéből, amit még tele is pakolt (szándékosan?) ironikus poénokkal, amitől a filmje link lett.
Ilyen János cukorbetegsége, ami olyan fricska, ami értékelhető ugyan, de nagyon ciki.
Ráadásul honnan szerez inzulint? Vagy az eltűnt gyerekek a tejesüvegen? És még lehetne sorolni, mert Wirkola telenyomta hasonló marhaságokkal a moziját, amivel nem is lenne baj, ha minden mást komolyra lehet fordítani. Nos, ez nem sikerült, sőt minden más rém sablonos.
Az egész lényegében klisék egymásra hányása, plusz némi látvány. Semmi több.

A boszorkányok inkább állatias szörnyetegek, mint sem mágiahasználók, akik egyébként kizárólag ilyen dobálós varázslatokat ismernek, de legalább profi harcművészek és olyan hangokat adnak ki magukból mint egy Predátor... Minősíthetetlen!

Ritkán látni ennyire ötlettelen, kliséhalmozó, „házi feladat” jellegű produkciót. A sztori fordulatai teljesen tipikusak, ezerszer láttunk ilyet, a körítés pedig agyon modernizált, ami a borzalmasan tartalmatlan szövegkönyvön is meglátszik.
Az elhangzó szövegek sem illenek a korhoz, bizonyos tárgyak, viselkedésmódok és helyzetek sem, és ezek abszurd módon nevetséges hatást keltenek.
Nem viccesek, félreértés ne essék! Röhejesek! A kettő nem ugyanaz.
Most Wirkola mozija vagy szándékos fricska, vagy egyszerűen rossz és gyenge, mivel nem találta meg a kényes egyensúlyt a bohóckodás és a komolyság között. Bár a sztori önmagában megnehezítette, ha nem ellehetetlenítette a dolgát. A film szembántó gusztustalansága mégis elsősorban a számtalan ismétlésben ismerhető fel. Nincs benne egy eredeti momentum, mindent láttunk már korábban, amit ebben felvonultatnak. Silány alkotás, ami az életkedvet is elveheti, ha nem úgy állunk a megtekintéséhez, hogy most valami röhejesen szánalmasnak leszünk tanúi.
Az egyetlen dolog, amit értékelni tudtam az a főcím volt.
A két vezető színész, Arterton és Renner, nem tudták hozni a figurát, mivel nem is volt olyan. A két főszereplő tök idegen marad egész végig, nem lehet velük azonosulni, mert nincs igazi jellemük, amiben megmutatkozhatna, hogy élő és lélegző lények. Mint a papír. Egyszerű és nincs rajta semmi.
A készítők - és leginkább Wirkola – nekiálltak a vászonnak, de csak valami gusztustalanságot pacsmagoltak össze, amit megnézünk ugyan, de nem tapasztalunk semmi változást magunkban.
Nem történik semmi, majd tovább állunk.
Nagy a látvány és nagy a hatásvadászat, de az egész teljesen üres.
Még az időt is kár rápazarolni, kivéve, ha esetleg összeülnénk egy társasággal, hogy jót röhögjünk valamin, mivel a vígjátékok is egész silányak mostanság. Egy C-D kategóriás filmmel – vagy Asylummal – egyenértékű, mint szórakozás, és ugyanolyan bosszantó.