háborús

5 Nap Háború (5 Days of War)

6

Emlékszünk még 2008-ra? Mi is történt abban az évben? Most volt nem rég, sokan viszont már biztos el is felejtették az alig öt napig tartó Grúz-Orosz konfliktust, mely még csak egy lábjegyzet sem lesz a történelemkönyvekben.
Pedig több szempontból is jelentős esemény volt.
Ennek a pár napnak állít emléket ez film.

Hadak Útján (War horse)

5

A tavalyi Oscar-gála egyik versenyfilmjével jelentkezem, mely hat jelöléssel büszkélkedhetett, bár egyetlen szobrot sem nyert el. Nagyon fel volt kapva ez a Steven Spielberg rendezés, de a mozikban mégsem teljesített valami szépen.
A direktorguru mostanában inkább producerként tevékenykedik több-kevesebb sikerrel. Ezt a filmet is három év szünet után dirigálta le – de persze tavaly még volt egy animációs próbálkozása is, a Tintin. Ez is amolyan régimódi, jobb szó híján, „feelgood”-movie, amilyeneket egy időben, nem is oly rég, előszeretettel gyártottak. Kis kajánsággal egy Lassie hazatér, csak lóval.

Casablanca (1942)

Engem ért a megtiszteltetés, hogy írhatok erről a filmről, amit méltán tekinthetünk a filmtörténet egyik leghíresebb és talán legelismertebb gyöngyszemének. A rendező a magyar származású, Kertész Mihály volt, aki olyan életművet vonultatott fel maga után, amit bárki megirigyelhet. Többek között ő rendezte az 1914-es Bánk Bánt, és csak a hollywoodi karrierje során, több mint száz filmet rendezett. A film „mindössze” három Oscart söpört be:

  •   Oscar-díj a legjobb filmnek  Hal B. Wallis, producer
  •  Oscar-díj a legjobb rendezőnek  Kertész Mihály
  •  Oscar-díj a legjobb adaptált forgatókönyvnek  Julius J. Epstein, Philip G. Epstein és Howard Koch

Tovább...

9

Híd a Kwai folyón (1957)

A Nagy Klasszikusok Hétvége nyitányaként ismerkedjünk meg ezzel az 1957-es filmtörténeti remekművel. A Híd a Kwai folyón egy kultikus háborús klasszikus, amely jól kiállta az idő próbáját. Még mai szemmel is lenyűgöző alkotás, amely képes lekötni a nézőt. Az IMDB toplistájának 78. helyén áll jelenleg, értékelése 8.4, amely körülbelül 60.000 szavazatból tevődik össze. Ebből is látszik, hogy ezt a mozit még a mai napig sem lehet leírni.

Díjak és jelölések:
Golden Globe díj (1958) - Legjobb rendező: David Lean
Golden Globe díj (1958) - Legjobb színész - drámai kategória: Alec Guinness
Golden Globe díj (1958) - Legjobb film - drámai kategória
Oscar-díj (1958) - Legjobb film: Sam Spiegel
Oscar-díj (1958) - Legjobb rendező: David Lean
Oscar-díj (1958) - Legjobb férfi főszereplő: Alec Guinness
Oscar-díj (1958) - Legjobb operatőr: Jack Hildyard
Oscar-díj (1958) - Legjobb adaptált forgatókönyv: Carl Foreman, Pierre Boulle, Michael Wilson
Oscar-díj (1958) - Legjobb vágás: Peter Taylor
Oscar-díj (1958) - Legjobb filmzene: Sir Malcolm Arnold
Oscar-díj (1958) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Sessue Hayakawa

A cikk még nem ért véget, ide kattintva folytatódik...

7

A Bombák Földjén(The Hurt Locker)

Végre eljutottam odáig, hogy az idei év legnagyobb durranásának nevezhető filmet megnézzem és kritikát is írjak róla. Az Oscar után mindenki arról beszélt, hogy ez a független film leverte az Avatárt és vele együtt James Cameront is.
9 jelölés mellett hat aranyszobrocskát bezsebelni az igazán szép teljesítmény, arról már nem is beszélve, hogy összességében 79 díjat nyert, és további 47 jelölést is a magáénak tudhat a mozi. Ez aztán illusztris bevezetés egy filmhez…
Ehhez képest mérsékelten fogadtam és nem kellett a földről összeszedni az állkapcsomat sem, ez az iraki robbantósdi valahogy nem fejtett ki rám akkora hatást.

„A háború drog.”

6

Zöld Zóna(Green Zone)/ Olyan friss, hogy még zöld, de semmi új!

Paul Greengrass rendező – ki más rendezte volna, már csak a név alapján is :D - és Matt Damon a két Bourne-mozi után ismét együtt dolgozott és büszkén prezentálták idei alkotásukat. E film alapjaiban véve egy politikai témával foglalkozó thriller, néminemű akcióval meghintve és pont ez az egyik oka, hogy olyan kis – zöld helyett – szürke lett. Valahogy egyik része, se az akció, se a politikai thriller, nem érvényesül túl erőteljesen.
A trailerhez mérten ez nem sok...

Hogy is van ez?

6

Wheat (Mai tian) - 2009

Mivel ázsiai hétvégét tart az oldal, én is becsatlakoztam, bár egy kicsit későn, de még nem kifutva az időből. : )
Én egy 2009-es kínai filmet hoztam nektek, amit He Ping rendezett. Őszintén szólva ez volt az első igazi ázsiai filmem, és mindent összevetve nem csalódtam.
A történet a Qin – Zhao háború idején játszódik...

Olvass tovább...

7

The Pacific - part 2

Tovább folytatódtak az izgalmak az HBO saját készítésű minisorozatában. Ezúttal egy csata külső szemlélői lehettünk, amit ugyan megnyertek az amerikai csapatok, de milyen áron.

Tovább...

0

The Pacific - part 1

Tom Hanks és Steven Spielberg neve jól cseng, még akkor is, ha előbbi nem is tűnik fel a vásznon színészként. Az HBO méltán népszerű saját készítésű mini sorozatairól, amelyek világháborús eseményeket dolgoznak fel. Ezért is várták oly sokan a The Pacific - A hős alakulat című csodát. Ugyancsak világháborús sorozatról van szó, amely ezúttal nem a háború sújtotta Európába kalauzol el bennünket, hanem az ázsiai hadszíntéren történeteket meséli el.

Részletek a tovább mögött...

0

Becstelen Brigantyk

A mindig botrányos Tarantino ismét előrukkolt egy filmmel, mely mellett szó nélkül nem lehet elmenni. Egyedi, különleges látásmódja itt is megnyilvánul, helyet kapnak a kegyetlenkedések is, ám ez a film más, mint az eddigiek.
Van vér is az igaz, de emellett kiváló szórakozást nyújt.

 

A II. Világháború egészen más szemmel…

8