A mindig botrányos Tarantino ismét előrukkolt egy filmmel, mely mellett szó nélkül nem lehet elmenni. Egyedi, különleges látásmódja itt is megnyilvánul, helyet kapnak a kegyetlenkedések is, ám ez a film más, mint az eddigiek.
Van vér is az igaz, de emellett kiváló szórakozást nyújt.

A II. Világháború egészen más szemmel…
A film forgatókönyvén évekig dolgozó Tarantino remek munkát végzett, azt meg kell hagyni. A történet, amellett, hogy a történelmünk egy valós időszakában nyert elhelyezést, megkapta a szokásos egyedi és furcsa Q.T.- ízt is. Ez hamisítatlanul a rendező elképzelése arról, hogy miképp is lehetett volna egyszerűbben befejezni egy Világháborút. A filmzenék is tükrözik Tarantino ízlését, mivel a westernes dallamoktól kezdve, a modernebb műfajokig minden féle megtalálható és többnyire nem illeszkedik a jelenethez.
A történetben rengeteg színész kapott kisebb-nagyobb, fontos és kevésbé lényeges szerepeket, meglehetősen kiterjedt és átgondolt munkáról van szó.
A film egy feleslegesnek látszó diskurzussal kezdődik valahol Francia honban egy SS tiszt, Hans Landa (Christoph Waltz) és egy francia tehenész között. A látszat csal, mert a jelenetsor lényege, hogy megismerhessük ezt a fifikás német tisztet és társalgási, gondolkodási módját.
Még itt megjegyzem, hogy az egész film tele van jobbnál jobb karakterekkel, kidolgozott, élő karakterekkel, de Hans Landa mind közül a legjobban megformált, a leginkább valóságos.

A film fejezetekre van felosztva, melyek természetesen kapcsolódnak egymáshoz, ám több szemszög is bemutatásra kerül. Az első diskurzus sajátosan zárul, és a film egy másik főszereplője Shosanna (Melanie Laurent), egy francia zsidó lány elmenekül, és mint kiderül később, Párizsban köt ki, ahol egy mozit üzemeltet.
Ezalatt Aldo Raine hadnagy - szintén tipikus Tarantino alak, mivel félig indián - (Brad Pitt) egy főként zsidó amerikaiakból álló gerilla egységet toboroz, majd elkezdi áldásos tevékenységét a német vonalak mögött. Ez a németek módszeres kínzását, megölését és megskalpolását jelenti. Az egységben egyébként hemzsegnek az érdekes, mondhatni pszichopata alakok. Pl. Stiglitz őrmester (Til Schweiger) és a „Medve Zsidó”.
Shosanna összeismerkedik a népi hős Frederick Zoller-rel, aki mesterlövész jártasságával érdemelte ki, hogy filmet forgasson róla a német Propaganda miniszter, Gobbels.
Zoller beleszeret a francia lányba és eléri, hogy az ő mozijában legyen a hősmozijának premierje, ahol a náci vezetők krémje is megjelenik, köztük Hitler. Shosanna kiforralja bosszújának tervét, eközben az angolok is küldenek egy ügynököt, akit a Brigantyk és a Diane Kruger által alakított Bridget von Hammersmark fog besegíteni az illusztris vendégseregletet fogadó moziba.
Természetesen a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezték őket.
Jellemzően Tarantino-s csavarokat vet a történet, nem mellőzve a brutalitást és a humort.

Igazából nem akarom túltárgyalni ezt a több mint kétórás filmet, mert ha megmerülnék, ennél is jobban, a részletekben, akkor nagyon hosszú bejegyzés kerekedne ide.
Azért egy felülmúlhatatlan momentumot megemlítenék:
A film végén, amikor Hammersmark bemutatja Aldo-t és két társát, mint olasz filmeseket, az egy kivételes jelenet. Annyira kimunkált, finom, meglepő és poénos, hogy a mai napig jót röhögök rajta.
Fontos, hogy eredeti nyelveken szólalnak meg a filmben, a némettől, a francián át, az olaszig minden akad. Természetesen Landáról kiderül, hogy nyelvzseni! Is…
A vége is jellemző az alkotójára, Tarantino film a javából. Nem gondoltam volna, hogy a Ponyvaregény után (mivel a Kill Bill nem igazán nyerte el a tetszésem) még láthatok hasonlóan jó filmet az öreg Quentin-től. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Tarantino mindig képes megújulni és meglepni a nézőket, a rajongókat és a filmipart.