Gareth Evans neve nem volt túl ismert a szakmában. Úgy is mondhatnánk, hogy fingjuk sem volt ki ez az ürge. De ez a fiatal direktor fogta magát és kivívta a figyelmet. Írt egy közönséges, ám jó alapvetésű sztorit, szerződtetett egy tehetséges harcművészt és mindent alárendelt az akcióknak.

Evans-nek nem ez volt az első rendezése.
Még 2006-ban koordinálta a Footsteps című alkotást, majd 2009-ben a Merantaut, amiben megismerkedett Iko Uwaisszal, aki A rajtaütés sztárja is egyben. Ő természetesen nem színész, harcművész, szóval nagy alakítást ne várjunk, az ő dolga a kézitusa, amiből ebben a filmben akad bőven. Uwais nem tapasztalt akció sztár, először a Merantauban tűnt fel, azóta viszont A rajtaütés hatalmas sikere meghozta neki az ismertséget, ami egy folytatásban, a Berandalban csúcsosodott ki, illetve egy szerepben a Man of Tai-chi című filmben Keanu Reevesszel.

Ez a mozi nagy siker volt világszerte és nem méltatlanul, mivel tényleg remek darab, meg van benne a modern hangvétel és a régi akció mozik sajátosságai.
A sztori is nagyon egyszerű. Adva van egy újonc rendőr, akit beszerveznek egy rajtaütésbe, ahol jó pár magafajtával egyetemben belopóznak egy jakartai gengszter menedékébe, ami egy panelház.
Minden rendben megy egészen addig, míg ki nem szúrják őket. Ekkor azonban a józanész világa megszűnik és az egész produkció átmegy egy pergő adrenalin gőzös masinába.
Jobbnál jobb, intenzívebbnél intenzívebb jelenetsorok váltják egymást. A ház ura, a banda kegyetlen feje rájuk uszítja az egész házat (Ismerős? Szervusz, Dredd!) és a saját embereit is. Irdatlan lövöldözés kezdődik, robbantanak, gyilkolnak, elfolyik tengernyi vér, és a rendőrök drasztikus megfogyatkoznak a patkányfogóban. Főhősünk marad egyedül életben pár társával egyetemben, de rájuk vadászni kezdenek és az épületből nehéz kijutni a sebesült rendfenntartóknak. Menetközben aztán persze kiderül, hogy a rajtaütés mögött is másmilyen okok húzódnak meg, mint ahogy azt feltételezték.
A főszereplő még egy rokonával is összefut – ez némi drámázást eredményez, ami a családi háttérdrámába jól beleilleszkedik, de kidolgozatlan és összességében elég felesleges is.
Ha már úgy is mindent az akciókba fektettek, akkor már kár volt pazarolni az időt erre. Persze megértem miért volt rá szükség. Egyrészt Uwais karakterének motivációja, a hajtóerő, ami arra ösztönzi, hogy élve jusson ki a panel-pokolból.

Abban megegyezhetünk, hogy nem a sztori a mozi erőssége. Az is van neki, de a jól megalapozott szorult helyzet, a felfokozott feszültség és a remekül megkoreografált verekedések – mert nem a lövészet dominál – teszik igazán erőssé. A korrupciós szál is jól simul bele az összképbe.
Persze a bunyók között is akadnak olyanok, amik egy kicsit túlzásba esnek, mint amilyen a film végi verekedés a bandavezér jobb kezével. Az a testmasszázs már egy kicsit erős…
Ám, A rajtaütés egy igazán remek alkotás, a silány akció felhozatalból erősen elődomborodik.
A legjobb akció, amit mostanában láttam. Vannak fura tulajdonságai, a kliséket sem kerülték, de ami igazán számít, abban nagyon jó. Ez pedig az akció és ennél többre nincs szükség.