Tényleg, nem volt kedvem semmi komolyhoz, csak valami rövid, nem sok odafigyelést igénylő mozit szerettem volna egy hosszú nap végén és így esett a választásom erre a filmre, pedig már jóval ezelőtt elkönyveltem, hogy ez sztori engem nem érdekel. Mégis megnéztem…
A felületes forgatókönyvön alapuló felszínes sztorit sikeresen aláaknázták gyatra színészi játékokkal, egyedül talán Minka Kelly alakítását lehetne kiemelni ezek közül. Karakterével, a vidéki Sarával szimpatizáltam is, de a figurája beleveszik a számtalan iszonyatos jellemábrázolás és átgondolatlan színészi alakítás posványába.

Az alkotás a hangzatos „2000 főiskola, 8 millió szobatárs. Vajon kivel kerülsz egy szobába?” szlogennel reklámozta magát. Valóban érdekes felvetés, amire azt hiszem, simán lehet egy egészen jó kis történetet alapozni. Ez azonban nem jött össze.
Sara (Minka Kelly) megkezdi egyetemi éveit, ahol valami divattal kapcsolatos dolgot hallgat, – pontosan nem derül ki, hogy mit (varrónőtől kezdve a stylistig akármi is lehet) - csóró lévén kolleszba költözik, ahol egy jómódú család sarja lesz a szobatársa, az aranyos Rebecca (Leighton Meester), aki kissé gyámoltalan és magába forduló, hangyányit fura, de új barátnőjéhez kifejezetten ragaszkodik.
Megkedvelik egymást, kialakul a kölcsönös szimpátia, majd ahogy haladunk szépen a folyamatos érdektelenségben (ami ezt az alkotást jellemzi) Rebecca erős vonzalmának jelei egyre inkább megmutatkoznak. Kifejezésre juttatja, hogy komolyan veszi a barátságát Sarával, majd elhangzik a mondat, ami után sajnos már nem bírtam ki röhögés nélkül:

„Mindig is egy nővért szerettem volna.”

És a folytatásban is hasonlóan röhejbe hajló megoldásokkal untatják a nagyérdeműt, olyan elismerésre méltóan mennek a sablonok mentén, hogy azért már plecsni járna.
Tehát Rebecca egyre inkább szeretné kisajátítani magának új barátnőjét, de ahelyett, hogy lemészárolja a többi nőszemélyt, vagy az ügyeletes szépfiút, akit itt Cam Gigandet alakít, úgy alapvetően mindenkit, akit nem talál méltónak Sarához, vagy csak problémát okoz neki, inkább csak „erélyes” módszerekkel ráveszi őket, hogy kopjanak le.
Ez meg mi? Nem mondom, hogy javítana a filmen, ha patakokban ömlene a vér, de most komolyan ez akart lenni a vérmes lélektani hatás, hogy: „Hagyd békén Sarát, vagy kitépem a műkörmöd!” ?
Meg ilyen stílusban előadott fenyegetések?
Pláne egy Leighton Meester típusú kislány szájából?!
Hát, könyörgöm, nem lehet ezt a csajt komolyan venni…
Körülbelül olyan hihető az alakítása, mint egy választási ígéret.

Végül Rebecca rögeszmés ragaszkodása egyre extrémebben mutatkozik meg, majd erőszakba torkollik és a megszállottságának tárgya ellen fordul. Vagyis a szeretett Sarára támad.

A film felületes és összecsapott, a történet kidolgozatlan és a legfontosabb eleme, a lélektani thriller elemek felvonultatása röhejbe fulladnak, de legalább is hatástalanok. Amikor magát ütlegeli a tükör előtt… egyszerűen nevetséges…
Sajnos a rossz szereplőválasztás is megbélyegzi a mozit. Gigandet megint kritikán aluli, Meester pedig képtelen hitelesen eladni a figuráját. Egyszerűen ez nem az ő szerepe volt.
Minden feszültségkeltő próbálkozás unalomba és érdektelenségbe fullad, míg a lány őrületének ábrázolása is inkább nevetést eredményez.
Egy nagyon felületes, összetrehánykodott, hatástalan alkotás, amire igazából az időt is sajnálom így utólag.