Ez a film nagyon bajos. Régóta terveztem, hogy megnézem, mert Frank Miller eddigi munkássága eléggé elnyerte a tetszésem. Ezt meg maga a képregény király rendezte! Lehet, hogy ez volt a hiba….

Nem is tudom, mi mentheti meg ezt a filmet…

Én nagyon szeretem a blue box-os filmeket.
Valamilyen oknál fogva szépnek és kellemesnek találom ezeket a számítógéppel kreált háttereket, jeleneteket, produkciókat.
Meg kell mondjam, ezt az elvárható hangulatot és látványt A sikító város is hozza.
Csak a film maga, a történet, a színészek játéka, a szövegkönyv szégyenteljesen gyenge.
Pedig hát micsoda anyaggal dolgozhatott Miller! Will Eisner 1940-ben elkezdett képregény sorozata nálunk kevésbé ismert, de Amerikában kultikus rajongás övezi. A story jellemzőiből, a szereplők jelleméből és az egészet uraló atmoszférából sejteni lehet azért valamit.
De csak sejteni!
Miller fogta magát és Eisner alkotását átgyúrta, a saját szája íze szerint alakította, aminek az lett a vége, hogy az egész üresnek látszik, unalmasnak hat és nem tükrözi az eredetit még halványan sem.
Bár még időben megjegyzem, hogy nem ismerem a képregényt! Tehát valójában nincs mihez viszonyítanom, de az az érzésem, hogy itt háttérismeretek nélkül is érezhető, látható, hogy valami nagyon félresiklott.

Megpróbálom átadni miről is van szó a filmben, ha ez mégsem sikerülne, az nem teljesen az én hibám, hiszen a film sem tudta érthetően közölni mit is akar mondani nekem.
Ez egy nem szokványos szuperhős story, amiben a hőst Spirit-nek (Szellem, Lélek) hívják és Gabriel Macht próbálkozott az életre keltésével inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Egyszerre szimpatikus és visszataszító a figura, Spirit, de ő is üres, mégis a karakterek közül az egyetlen, aki a számomra valamelyest pozitívum volt. A többi szereplő nem tudott semmit sem felmutatni.
Ez különösen szomorú, hiszen a főgonoszt, Octopus-t, Samuel L. Jackson alakítja, aki nagy kedvencem.
De ezt a filmet jobb, ha elfelejti, ahogy én is!

Spirit egy különös lény. Egykor közönséges ember volt, aki rendőrként szolgált Central City utcáin, egészen addig, amíg Octopus meg nem ölte. Eztán valami oknál fogva visszatért az élők közé és azóta, mint a város őr szelleme járja az éjszakát. Különleges képessége ki is merül annyiban, hogy gyakorlatilag ölhetetlen, mert elképesztően gyorsan gyógyul, emellett elég atletikus és kemény öklű gyerek. Majd elfelejtem az egyik lényeges dolgot, amit a filmben eléggé kiemelnek.
Ez pedig az, hogy Spirit bizony eléggé kedvelt a nők körében. Ő meg aztán nem válogat, mindenkivel flörtöl, nem hagy ki semmilyen lehetőséget. Ez is részt vállal abban, hogy teljesen komolytalan karakterként kezelhessük.
Ám igaz ez az egész filmre. Komolytalan hatást kelt, olyan, mintha csak valami elnagyolt burleszk lenne.
A karakterek, a történések, az egész story egy felületes, de szép produkció megspékelve egy adag bohóckodással.
A mókás részekkel nem is volt bajom, csak valahogy az egész mozi átvette ezt az attitűdöt.
Nem bírtam komolyan venni.
Elég csak az elején kibontakozó harcjelenetet megemlítenem, ahol a két szupererős ellenlábas egy WC csészével veri agyon egymást, miközben társalognak. A verekedés alatti beszélgetés nem új dolog, minden képregényben így van ez, de azért ez már még is csak nevetséges.
Próbálkoznak magasröptű, ám tartalmatlan monológokkal emelni a film színvonalán, de ez is balul sül el. Az egész alkotás üres, számtalan jelenet csak úgy van, a párbeszédek is ügyetlenek.
Gyorsan akkor nagyvonalakban felvázolom az egyébként elég felületes és unalmas történetet.

Itt van Spirit, meg Octopus, a két szuper hatalommal rendelkező lény, aki egymást csépeli már egy ideje, sokban hasonlítanak is egymásra. A végére kiderül a közös eredetük is.
Ám Spirit a jó, aki tornacipőben, vörös nyakkendőben és kalapban, zakóban járja a városát, amellyel különös a kapcsolata. De ezt sem tudnánk, ha nem mondaná a karakter!
Egyfajta sajátos rajongás él a főhős szívében a város iránt, de hogy miért?
Na, azt már nem kötik az orrunkra!
A story borzasztóan összecsapott, alapvetően arról van szó, hogy Octopus egy nagyhatalmú ereklyét kíván megszerezni – Herkules vérét – mivel Istenné válási terveihez az elengedhetetlen.
Ezzel párhuzamosan visszatér a városba Spirit fiatalkori szerelme Sand Saref, (Eva Mendes) aki a várost meggyűlölvén elhagyta azt, szerelmével együtt. Visszatérve üzletelni kezd Octopus-szal.
Spirit tehát konfliktusba keveredik mindnyájukkal.
Nem is igazán tudok többet írni az eseményekről, mert azok nincsenek a filmben.
A jó győz, de folytatással kecsegtető véget láthatunk, a régi szerelem lángja nem lobban fel ismét, mindenki megy a maga útján. Na, bumm!

A film nem kifejezetten jó, elég unalmas és ügyetlen. Ha további negatívumokat kellene megemlíteni, akkor azt mondanám, hogy a nagy színésznevek kiválasztása totális ballépésnek nevezhető.
Körül rajongott csinos színésznők, Scarlett Johansson, Eva Mendes, akiknek színészi tehetségéről még nem tudtam meggyőződni. Ők ketten csupán díszletek.
A többi színésznő, mivel van belőlük egy pár, sem túl eredeti, az időről időre megjelenő nőszemélyt - valami Lorelei – meg nem tudtam hová tenni. Ki ő? Mit csinál? Miért van a filmben? Mi a szerepe?
Csak azért kérdem, mert nem derül ki, maximum sejtéseink lehetnek…
Ha a pozitívumokat kellene kiemelnem, akkor a látványvilágot, a számítógépes teljesítményt emelném ki. A remek, Miller-től megszokott ábrázolás továbbra is gyönyörködtet.
Az alig pár szín használata, a kontrasztok, az árnyékolás… Zseniálisan egyedi, ezt el kell ismerni!
Ezen kívül még a noir-os, régi gengszter filmeket idéző hangulatot tudnám még dícsérni.
Szomorú, hogy ennyiben ki is merülnek a pozitívumok.
Túl sok rovátka van a ’rossz’ oldalon, ahhoz, hogy ez a film érdemi lehessen, vagy legalább csak közepes.