Hosszú évek után tért vissza Mel Gibson a vászonra. Az utóbbi időben két filmet is rendezett, (Passio/Apocalypto) de mint színész eléggé visszavonult.
Most megtörte a csendet egy egészen korrekt alkotással.
A rendező, Martin Campbell, jó munkát végzett, hiszen saját egykori produkcióját, az azonos című hatrészes sorozatot újította fel egy egész estés mozi keretében.

Bosszú… bosszú…

Ez a film egy nem túlbonyolított történettel rendelkező bűnügyi thriller, a színészi teljesítmények is elmennek, nem kiemelkedőek, de a filmélményen sem rontanak.
Összességében egy jó kis filmmel van dolgunk.

A jó öreg Mel Gibson visszatért a mozikba és az első, amit észrevehetünk, hogy ez a férfi bizony nagyon megöregedett. Ami persze teljesen normális, ám előrevetíti, hogy itt nem egy látványos akciófilmről lesz szó.
Tehát aki azt hiszi, hogy ez egy újabb Halálos Fegyver típusú mozi lesz, az téved.
Az akciók helyett inkább a mindenétől megfosztott, kemény rendőr és apa nyomozására helyezték a hangsúlyt.

A főszereplő egy idősödő nyomozó, Thomas Craven (Gibson), aki elvesztette feleségét és egyedül él, mivel már a lánya is önállósodott. Ám az apja szeme fénye visszatér a családi fészekbe, nem tudni miért. Csak annyi látható, érezhető, hogy valami nincsen rendben vele. Betegnek, zavartnak látszik, aki mintha félne valamitől. Nem derül ki, miről is van szó, mivel egy álarcos férfi agyon lövi a lányt az apja szeme láttára. Craven számára mostantól semmi sem marad, mindent elvesztett, ami valaha is számított neki. Önmagát nem kímélve veti bele magát a gyilkos utáni hajszába, párhuzamosan a hivatalos nyomozás mellett, melyből őt kihagyják.

A bosszúszomjas férfi hajthatatlan, nem állíthatja meg semmi, fokozatosan tárja fel az egész mocskos ügyet, melyben érdekesen keveredik a környezetvédelem témája, a megszokott „anti humánus cégpolitikával”. Az információ morzsákat aprólékosan gyűjtögető nyomozó összeakad egy különös férfival, akit Jedburgh-nek (Ray Winstone) hívnak. Ő a Nemzetbiztonság „ügyek elsimításáért felelős ügyosztályának” vezetője és egyben egyetlen tagja. Feltűnésétől kezdve szimpatizál a Craven-nel, mi több segíti is a maga módján.
Részben ennek köszönhetően az apa bosszút állhat a lányáért és arról is gondoskodik, hogy az igazság ne maradhasson titokban.

A sötétség határán egy kifejezetten jó film, szórakoztató alkotás, mely nem az akciót részesíti előnyben, hanem a szereplők jellemét, a bennük lejátszódó érzelmi változásokat.
Craven sem egy szuperzsaru, / nem egy lassan hatvan éves Rocky, aki végigbokszol 12 menetet/ hanem egy egyszerű ember, akinek összeomlott az élete. Nem maradt célja az életben, csak a bosszú és a vágy, hogy megbüntesse azokat, akik rászolgáltak. A filmben több jelenet kifejezetten arra van kihegyezve, hogy érzékeltessék a gyötrődését ennek a férfinak. A múlt képei türemkednek elő a jelen takarója alól.
Craven tulajdonképpen beleőrül ebbe a helyzetbe, ami csak még jobban erősíti a főhős tragédiáját.
Nem dominál az akció, bár azért akadnak erőteljes jelenetek, a lényeg a történet finom kibontakoztatása és a karakterek kitárulkozása.