A szánalmas 2010-es amerikai verzió eredetijeként szolgáló film témájában egyáltalán nem tér el a tavalyi produkciótól. Amiben más az a színvonal, az ábrázolásmód mélysége, a színészek teljesítménye, de alapjába véve napestig sorolhatnám.
A sztori is ugyanaz. Újsághirdetésben gyűjtik össze a kísérlet alanyait, majd gondos vizsgálatok után eldöntik, ki milyen szerepet kaphat.
A cél ugyanis az emberek megfigyelése börtönszituációban.

Főszereplőnk Tarek Fahd (Moritz Bleibtreu) taxisofőr, egykori újságíróként kapva kap az alkalmon (meg a pénz sem kevés) és belevág a dologba. Szándékosan szabotálja a kísérletet, kiprovokál helyzeteket, amiket rögzít egy speciális, szemüvegbe épített kamerával. Eleinte rabtársaival mindent poénra vesz és pimaszkodik a fegyőrökkel, tudván: Azok nem alkalmazhatnak erőszakot, a feladatuk a szabályzat betartatása és a rend fenntartása.
Az amerikai verziótól eltérően, a kutatók végig megfigyelik az eseményeket, a nézők láthatják őket is, nem csak egy személytelen kamera jelzi a létezésüket.

Ám az eredetileg két hetesre tervezett teszt már az elején bedurvul. Tarek, vagyis a 77-es rab minden alkalmat kihasznál a kísérlet befolyásolására, az őrök bosszantására. Ennek aztán következményei lesznek. Az őrök nem alkalmaznak fizikai erőszakot, de a tekintélyüket meg kell alapozniuk, tehát megkezdik lelki terrorjukat, ami lassan, de biztosan felőrli a rabokat.
Egy-két nap alatt elszabadul a pokol, a silbakokból hamar előtörnek a szadista, erőszakos jellemvonások. Míg a foglyok megtörnek. A 77-es külön elbánásban részesül, hiszen elejétől kezdve csinálta a fesztivált, így kitűntetett figyelmet kap. A szimuláció átvált kíméletlenségbe, ami eleinte csupán a megalázásról szólt, az most már kegyetlenkedéssé válik.
Egyértelmű, hogy a történet kiváló, jó és érdekes a téma. Ez már egy jó pont az alkotóknak.
De emellé még a színészek is parádésak!

Elsősorban Bleibtreu-t kell kiemelni, mert játékával elviszi a filmet a hátán, jól hoz egy összetett, nem egyértelműen jó, illetve rossz karaktert. Egyszerűen egy hétköznapi embert kelt életre, akinek saját értékrendje van.
Az ő érzelmi változásai nagyban meghatározzák a produkció egészét. Az átélt traumák hatásai meglátszanak rajta, kiülnek az arcára a gondolatati, az érzelmei.
Nagyon tehetséges színészről van szó. Szerencsére a főszereplő mellé páratlan szereplőgárdát kerítettek, főleg a lényegesebb mellékszereplők nyújtanak maradandó teljesítményt.
Pl. Dora (Maren Eggert), a nő, akivel Tarek a kísérlet előtt ismerkedik meg, s akinek emléke segít átvészelni a testi-lelki kínokat. Vagy a 38-cas rab (Christian Berkel), akinek karaktere meglepetéssel is szolgál – az amerikai remake-ben nem volt semmi meglepő.
De a főszereplőhöz hasonlóan, kiválót produkál a Scüttét – 82-es rab – játszó Oliver Stokowski is, illetve a nemezisként, szadista állatként feltűnő Berus foglár szerepében parádézó Justus von Dohnányi.
A szőke színész elképesztően jól játssza a rábízott szerepet, a kisebbségi komplexusból felszabaduló, erőszakos személyiséget. Szerencsére az ő elnyomottsága nem olyan nyilvánvaló és szájba rágott, mint Whitaker esetében a remake-ben.

Ebben a filmben szépen, ügyesen bontakoznak ki a személyiségek, jól eltalált jelenetekben mutatják be a szereplők lelkivilágát. E célra remek ötlet volt, a filmben többször is előforduló rövid, pármondatos külön interjúk felhasználása. Ezek által érzékletesen ismerhetjük meg a karaktereket, és ez az egyik legnagyobb hibája a feldolgozásnak.
Abban semmi ilyesmi nem tapasztalható.
Csupán a két főszereplőn volt hangsúly, azon is kevés. A kísérlet résztvevői nem váltak karakteressé, nem váltak emberekké.
Az egy az egyben lemásolt jelenetek itt célt kaptak, volt értelmük (levizelés, a black box-ba zárás, stb.) nem csupán üres hatásfokozóknak szánták őket. Megtöltötték tartalommal őket.
A 2010-es verzió ott bukott meg, hogy képtelen volt – vagy nem is akarta – kifejteni azt a kőkemény pszichodrámát, amit ez a film képvisel. Nem mondom, hogy mindenkinek látnia kellene ezt a filmet, mert erősen megzavarhatja egyesek nyugalmát. Remek bemutatása az emberi természetnek.
A dráma és thriller elemek is mind ülnek a moziban, egy kiváló film, remek rendezés, átgondolt és kimunkált produkció. A hatás nem marad el, az garantálható.