A Keresztapa
Az alvilág nagyhatalmú arisztokratáit bemutató filmet, mint azt már említettem fent sokan tartják a világ legjobb filmjének, de azt nem tudják, hogy ez a történelmet író remekmű rendkívüli nehézségek árán született meg (és hatalmasat vesztett volna a világ, ha ezek a komplikációk a produkció útjába állnak). A Paramount stúdió nem igazán bízott a rendezőben, ezért (ilyen filmekhez képest) csekély, szinte már minimális költségvetést minösszesen 6 millió dollárt biztosítottak az azóta szintén legendává vált Coppola számára. Marlon Brando főszerepre való felkérése szintén heves vitákat eredményezett, úgy vélték, hogy a kezelhetetlen és önfejű színészzseni ellehetetleníti majd a forgatást.
A nagy stúdiómogulok azonban hatalmasat tévedtek. A Keresztapa óriási sikert aratott és egy mítoszt teremetett, Marlon Brando alakítása pedig kophatatlan klasszikussá (és sokszor parodizálttá, de, mint azt tudjuk parodizálni csak a legnagyobbakat lehet igazán), színésziskolai alaptananyaggá nemesedett. Az amerikai olasz bűnszervezet tevékenységéről szóló film mesteri kidolgozottsága, (abban a korban nagyon durvának számító) szinte már naturalista erőszakábrázolása, epikus történetvezetése által újította meg a maffiafilm műfaját és teremtett követendő modellt más alkotók számára. A Corleone család hatalmát, életét és harcát-amelyet a rivális szervezett bűnöző csoportok, a politika és a hatóságok ellen vív- egyszerűen pazar szereposztásban vitte vászonra a rendező. A színészek ihletett, elmélyült, hiteles játéka olyan varázslatot teremtett, amely még ma is elvarázsolja a nézőt-ritkán látni ugyanis mostanában ilyen magas nívójú szereposztást a vásznon.
A kockázatos vállalkozásnak minősített Keresztapa végül három, nagy presztízsértékű Oscar-díjat is kapott (két évvel később bemutatott folytatása, amit én személy szerint még az elsőnél is jobbnak tartok, nemkülönben uralta a díjkiosztó ceremóniát, hat szobrot hozva el, de az első résznek sem kell szégyenkeznie a maga 3 díjával). A Filmakadémia tagjai Coppola moziját választották meg az év filmjévé, megítélték a legjobb adaptált forgatókönyv szobrát (a Keresztapa az azonos című Mario Puzo regényből készült), Marlon Brando pedig a legjobb főszereplő díját szerezte meg. A színészlegenda renegát természetét egyébként a díjátadó ünnapségen is bizonyította: egy ismeretlen színésznőt küldött a szobra átvételére, akit indiánnak maszkíroztak, ilyen módon tiltakozva az amerikai őslakosok hátrányos megkülönböztetése ellen.
Ha létezik olyan film amiben minden a helyén van, minden passzol és minden tökéletes, akkor alighanem az a Keresztapa. A színészek fentebb méltatott játéka mellett szintén etalon színvonalú munkát végzett az operatőr, a világosító, a hangmérnök, a zeneszerző. Látszik a filmen a hatalmas belefektetett munka, hogy szívvel és lélekkel készült és, hogy létrejöttében az utolsó utcán elsétáló statiszta is maximálisan részt vett. Kijelenthetjük tehát, a Keresztapa a maximumok filmje.
Az operatőri munka valóban elsőrangú, minden kamerabeállítás a helyén van. A megvilágítás sárgás fénye sokszor, szinte halálfeszerűvé festi a színészek arcát. A sárga szín uralja a filmet, ami asszisztál a remek hangulathoz. Apropó hangulat. A filmnek sikerül visszaadnia az adott kort. A II. világháborút követő éveket, nagyjából az '50-es évek közepéig (a film cselekménye körülbelül 10 évet mutat be a nagy hatalmú Corleone család életéből). Tényleg elhisszük, hogy azokban az években járunk, a hatalmas épületek alatti kis üzletek, az autók, jellegzetes hajszálcsíkos öltönyök, a kalapok, a ballonkabát, a dobtáras Thomson géppisztolyok mind, mind ezt a korszakot idézik, elképesztően korhűen.
Egy dolgot viszont nem szabad elfelejtenünk a Keresztapa című filmklasszikus kapcsán. Bár a film meglehetősen pontosan mutatja be a gengszterek életét, mégis egy romantikus, idealizált képet fest róluk. Egy olyan világ tárul fel ellőttünk, ahol a bűnözés világában még ismert fogalom volt a becsület, a hűség, a családi értékek, az egyenesség és a tisztelet. Emiatt egyébként több bűnszervezet vezetője alapkövetelménnyé tette emberei számára a mozi megtekintését. Két világ és értékrend csap össze a Keresztapában. A régi dolgokhoz és a klaaszikus értékekhez végig ragaszkodó, egyre öregedő, lassan már idejétmúlt Don Corleone és fia Michael Corleone, aki nyitott az új dolgok felé és azelőtt sosem látott módszerekkel szervezi át a családi vállalkozást, abban a naív hiszemben, hogy a Corleone család idővel majd teljesen legális céggé válhat. Így merül el egyre jobban Michael a szervezett bűnözés világában és válik a háborús hősből egyre inkább az aki sosem szeretett volna lenni: a Keresztapa. Az Egyesült Államok valaha volt legnagyobb és leghatalmasabb bűnszervezetének feje.
A remek hangulathoz és a filmhez magához pedig remekül illik Nino Rota csodálatos és világhírű zenéje, ami akárhol és akárhányszor csendül fel, mindig is ezt a filmet fogja az emberek eszébe juttatni.
Marlon Brando játékát már fentebb dícsértem, de nem hagyhatom ki a többieket sem. Olyan nevek szerepelnek a stáblistán, mint a forrófejű Sonny Corleone-t alakító James Caan, a fondorlatos ügyvédet megjelenító Robert Duvall, Rocky felesége Talia Shire és az ilyenkor még kezdő Diane Keaton. Azonban akiről hosszabban kell szólni az Al Pacino. Ez az alacsony színész elképesztően jó alakítást nyújt itt is. A tárgyilagosságga, a vérfagyasztóan hideg tekintet, az éttermi jelenetben pedig olyan színészi teljesítményt ad, hogy a feszültséget szinte kézzel tapinthatóvá teszi. Bár a címszereplőt Brando játssza, de nekem mindig is Pacino marad a Keresztapa, mert nincs rá jobb szó, egyszerűen tökéletes.
Mint ahogy a film is. A folytatásról pedig holnap szintén írok majd bővebben. Etalon és kész, a minden idők legjobb filmjei listán a dobogón van a helye. Az pedig külön öröm, hogy a digitális technikának köszönhetően végre megkapta a méltó kiadást, a felújított kép és hang igazán járt ennek a mesterműnek. Művészeti alkotás.
Új hozzászólás beküldése