A zseniális Martin Scorsese rendezésében készült el a Shutter Island, vagyis a Viharsziget című film. Látszik, hogy a direktor szeret együtt dolgozni Leonardo DiCaprio-val, az ő nevükhöz fűződik az Aviátor is még 2004-ből.
A Viharsziget egy minden szempontból kiváló alkotás, amelyre a rendező úr is büszke lehet. Sikerült a nagyszerű történetet ötvözni a remek hangulattal és fantasztikus színészekkel. Lebilincselő és egyben elgondolkodtató film született, amely az utolsó képkockáig képes toronymagasan tartani a néző érdeklődését.

Lássuk a részleteket...

1952-t írunk. Nem is olyan régen ért véget a II. világháború. Teddy Daniels rendőrmarsall azt a feladatot kapja, hogy derítsen fényt egy különös eltűnésre, amely a Viharszigeten található elmegyógyintézetben esett meg.

Az egész film a szigeten játszódik, nem sok idő megy el a bevezetésre, rögtön a történet és a nyomozás közepébe csöppenünk. Itt emelném ki a rendkívüli hangulatot, amely nem jöhetett volna létre eme páratlan zene nélkül. Nagyon el lett találva, néha még kicsit túlzásnak is éreztem a zene szerepét, de utólag visszagondolva ez is kellett a nyomasztó és sötét hangulat kialakításához.

Nagyon jól visszaadták a sziget komorságát, ezzel együtt az intézményekben található betegek nyomorúságát. De nem is ez a lényeg, hanem a karakterek és a motiváció.

DiCaprio nagyon jól játszik, páratlanul kelti életre a problémákkal küzdő Teddy Daniels-t. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább az az érzése az embernek, hogy itt valami nincs rendben. Hősünket rémálmok gyötrik, amelyekben rendre feltűnik volt felesége, aki tragikus körülmények között halt meg egy tűzvészben. Ezzel párhuzamosan újra átéljük a világháború borzalmait, amelyeket Daniels saját szemével látott, mivel ő is ott volt Normandiában.

Az első álom látványvilága valami elképesztő. Tényleg olyan, mint a képzelet játéka. A valódi álmok összevisszaságát, néha értelmetlenségét nagyszerűen alkották meg. Ezek mind mind kitűnő jelenetek, viszonylag a film elején, amelyek megalapozzák a hangulatot. És ez még csak a jéghegy csúcsa.

Kezdetét veszi a nyomozás érdemi része. A rendőrmarsall és új társa, Chuck (akivel a kompon találkozott először) szeretnének rájönni, hogy mi is folyik valójában a szigeten. Látszik, hogy senki sem őszinte. Mindenkinek van rejtegetnivalója, eltitkolják az igazságot, apróságokkal szabotálják a nyomozást, elveszik a nyomozók fegyvereit, stb. A kihallgatás során minden dolgozó ugyanazt mondja. Mintha valaki a szájukba adta volna a mondatokat.

Még nem mondtam, hogy a nyomozás középpontjában egy Rachel Solando nevű beteg áll, aki annak idején megfojtotta 3 gyermekét. Egyik napról a másikra rejtélyes körülmények között eltűnt a cellájából, ami kívülről volt bezárva, az ablakokon rács. Csak úgy felszívódott. Ráadásul cipő nélkül.

Megismerkedünk a nyomasztó helyszín két vezető orvosával, Dr. Cawley-val (Ben Kingsley) és Dr. Naehring-gel (Max von Sydow). Valahogy ők is olyanok, mint a sziget. Sötétek, misztikusak és simán kinézné belőlük bárki, hogy rosszban sántikálnak. Teddy álma hatására elkezd kérdezősködni egy bizonyos Andrew Laeddis-ről, aki voltaképp felelős felesége haláláért, ugyanis megrögzött gyújtogató. A férfi külsője a megtestesült gonoszság. Markáns arc, szemtől szájig tartó sebhely, az egyik szeme más színű, mint a másik, stb. Tipikus olyan fazon, akit bátran alkalmazna mindenki bébiszitternek.

Világossá válik, hogy Teddy azért vállalta az ügyet, hogy Laeddis közelébe férkőzhessen, aki állítólag szintén az intézmény lakója. Sajnálatos módon nem akad a nyomára. Ellenben kezdetét veszi egy furcsa eseménysor, amely láttán jogosan gondolhatjuk, hogy az orvosok titkos kísérleteket végeznek a betegeken. A rendőrmarsallok pedig csak útban vannak, ezért nem hagyhatják el a szigetet. Ekkor már jócskán tombol a hurrikán, amely megnehezíti mindenki dolgát. Teddy gyanakodni kezd a saját társára, aki nyomozónak adja ki magát, de erre nincs semmi bizonyíték. Vajon Chuck is az ellenség oldalán áll?

Még kicsivel korábban az intézmény rendészei megtalálják a keresett nőt. A világítótoronynál volt. Teddy és Rachel beszélgetése nem hoz sok eredményt. Az ügynek ezzel látszólag vége. Vagy mégsem?

Minden értelmet nyer, amikor Teddy találkozik az igazi Rachel Solando-val, aki valójában orvos volt a szigeten, de túl sokat tudott, így el kellett hallgattatni. A nő figylemezteti hősünket, hogy ne egyen az ételből amit adnak neki, ne szívja a cigijüket és nehogy bevegyen bármilyen tablettát. Kár, hogy ezen már mind túlvan.

Ekkor már választás elé állítja a film a nézőt is, hogy kinek hisz. Vagy a dokik minden probléma forrásra, vagy Teddy őrült meg és mindent csak képzel. Az egyik teória helyes, a másik helytelen.

Azt hiszem jobban teszem, ha nem árulom el a film végét, de annyit mondhatok, hogy aki figyeli az apró jeleket, az jó eséllyel kikövetkeztetheti a finálé történéseit, amely mellesleg eszméletlenül jóra sikerült.

Bevallom, engem nagyon megfogott a film. A lényeg a részletekben van. A végén minden értelmet nyer, de addig megadják a nézőnek az esélyt, hogy saját maga döntse el, hogy mit hisz. A többi ilyen filmmel ellentétben itt minden a helyén van, egy percig sem unatkozunk. A karakterek, a helyszín, a színészek teljesítménye mind mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Viharsziget kiérdemelje  nálam az utóbbi idők egyik legjobb mozija díját.