Harcosok klubja/Nem a harc a lényeg!

Chuck Palahniuk azonos című regényéből született meg 1999-ben ez a ma már kultuszfilmnek számító mozi, mely szélsőséges és különös értékrend közvetítésével, nyersességével gyorsan sokak kedvencévé vált.
David Fincher rendező nagyon kitett magáért, ám ebben nagy szerepe van a három főbb szereplőnek:
Helena Bonham Carter, Brad Pitt és Edward Norton felejthetetlent alkottak.
Ha valaki nem ismerné még ezt a filmet, akkor itt egy idézet, ami nagyjából körvonalazza ezt a széleskörű, mélyre hatoló produkciót.
„Csak akkor tehetsz meg mindent, hogyha már semmid sincs.”

Let’s fight!

A film, mint már említettem elég összetett és sajátságos. Egy alapvetően érthetetlen jelenettel kezdődik, ami természetesen a végére érthetővé válik, mivel a film végjátékának részletéről van szó.

„Pisztolycsővel a szájában az ember magánhangzókban beszél.”

Az idézet alapján sejthető miféle helyzet is lehet ez.
Ebben az egy mondatban van valami durván humoros…
Pisztoly, bombák, forradalom és egy Marla Singer nevű lány.
Végső soron nem tudjuk miről is lehet szó. A kezdés nem rossz, bár láttunk már ilyet.
Az egész film alatt Norton - aki egy közönséges termék visszahívási ellenőr egy biztosítónál, Jack-et játssza - narrációját hallhatjuk, lényegében elbeszélői stílusban, helyenként kommentálva az eseményeket. A készítők jól váltogatták az elbeszélést, akció dúsabb cselekményábrázolással.
Megismerhetjük Jack-et, a főszereplőt, aki egy nagyon különös figura. Álmatlanságban szenved és képtelen koncentrálni, majd elkezd csoportterápiákra járni és ez valami csodálatos, és különös módon, segít neki abban, hogy aludni tudjon. Ám ekkor jön Mar
la Singer (Helena Bonham Carter), aki felrúgja ezt a kissé aberrált idillt.
Aki így kerül bemutatásra:


„Így ismertem meg Marla Singert. Az volt az életfilozófiája, hogy b
ármikor meghalhat.
A tragédiája pedig az, hogy nem halt meg.”


Mivel Carter kisasszony többnyire bizarr karaktereket szokott alakítani, Marla sem kivétel. Ez a nő is jár a terápiákra, ám ez borzasztóan zavarja Jack-et, visszatér insomniás állapota.
Majd egy utazása során megismerkedik Tyler Durden-nel, (Brad Pitt) aki szappannal kereskedik, illetve beugrós pincér. Összeismerkednek, majd Durden ad neki egy névjegy kártyát.
Erre szüksége is lesz, mivel távolléte alatt felrobbant a lakása, minden cuccával együtt.

•  Tyler Durden: Úgy van! Mi fogyasztók vagyunk, az életszínvonal-megszállottság melléktermékei. Bűnözés, éhezés, szegénység? Ezekkel nem törődünk. Mi izgat minket?
A színes magazinok, a televízió, az 500 csatorna, egy név az alsógatyánkon, viagra, hajnövesztő, műolaj.
•  Narrátor: Martha Stewart.
•  Tyler Durden: A francba Martha Stewarttal! Martha a Titanicot dekorálja ki nekünk. Süllyedünk, öregem, úgyhogy szard le azt a vacak kanapét, vagy mit, a zöld kárpittal együtt! Ne akarj mindent megszerezni!
Ne akarj tökéletes lenni!


Összeköltözik, az abszolút minimalista körülmények között élő Tylerrel. Rájönnek, hogy bunyózni jó dolog és lassan megalapítják a Harcosok Klubját. Majd ez a klub átmegy, groteszk módon, egy fegyveres, anarchista szervezetbe (Káoszbrigád), ami a végén egy nagyszabású akcióban csúcsosodik ki. Tyler és Jack barátsága is egészen különös fordulatot vesz. Mondhatni eggyé válnak…
Erre egyébként számtalan utalást tesznek a film során.
A film egyszerre humoros és durva. Jó poén
a pingvines rész, és az ahol Norton bemutatja Tyler Durden-t, a mozigépészt és alkalmi pincért.
A szappanlopás szín is oltári.
Ám a durvaságnak és a fura paranoiás hangulatnak is remek jelenetek adnak támasztékot. Pl. amikor Tyler megtanítja nem félni Jack-et, némi lúggal. Amikor Tyler majdnem agyonlövi a csóró boltos gyereket.
Az autóbaleset, és még sorolhatnám.
A film egy nagyon durva társadalomkritika, megspékelve a lélektani thriller sajátosságaival.
Kőkeményen nekimegy a fogyasztói társadalomnak, és habár erősen szélsőséges a mondanivalója, tele anarchista, kaotikus, antiszociális megnyilvánulásokkal, el kell ismerni, hogy fel lehet fedezni némi igazságot benne. Mint e két idézetben is…


 „Amit birtokolsz, az birtokba vesz.”


 „Nem a munkád vagy... és nem is a bankbetéted! Nem a kocsid vagy és nem a tárcád tartalma! Nem egy menő ruha vagy! „


Nem mondom, hogy tanmese mindenki számára, aki gyötrődik ebben a versenyorientált, nyers és manipulatív világban, de akad pár dolog, amit figyelembe vehetünk.
Ezen túlmenően a film remek.

9

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről