Ettől a filmtől meg pláne ne, mert inkább a komikum határát súrolja, mint sem az izgalommal vegyes rémületét. Nem egy adrenalin bomba az tény, de azért az ijedősebb népek számára kielégítő lehet, továbbá a műfaj szerelmesei sem fognak csalódni, vagyis nagyot nem.
A 73-as eredeti történetét Guillermo del Toro és Matthew Robbins dolgozta át, akiknek olyan filmek fűződnek a nevükhöz, mint a Pokolfajzat 1-2, vagy A Faun Labirintusa, a Mimic – A Júdás faj, Penge 2 vagy az Ördöggerinc és a Sárkányölő (2 Oscar jelölés). Illusztris címek, ehhez mérten érthetetlen, hogy del Toroék miért bízták a direktori teendőket a képregény rajzolóból frissen rendezővé avanzsáló Troy Nixey-re, aki eddig egy saját kisfilmen kívül még semmit sem forgatott.
Részben a rendező tapasztalatlanságán és tehetségtelenségén bukik meg a film.
Manapság tényleg csak annak nem tolnak direktori széket az alfele alá, aki elmenekül.
Aminek köszönhetően ritkán bemutatkozhat pár jeles alkotó, de az esetek többségében csak a silány szemetet szaporítják. Ennek fő oka a Hollywoodot is egy ideje markában tartó „gazdasági válság”, vagyis az Álomgyár sem futhat el a megszorító intézkedések elől…

A sztori elég világi, többnyire a jól használható panelekből épül fel, szóval nem sok eredetiség szorult belé. Adott egy riasztó kinézetű, ódon ház, melynek betekinthetünk sötét múltjába, csupán ízelítőként és alapozásként.
Kb. eddig jó a film, innentől kezdve romlik a színvonal.
Bár ha belegondolok, hogy a pincében lévő lyukba beszélő ember és a bizarr társalgás alapján valami baljós és aggodalomra okot adó fogtündéres történet kezd kirajzolódni, akkor a kezdés pozitívumai is elhalványulnak. Azért azt meg kell hagyni, a főcímet eltalálták.

Nálunk egyelőre még csak bemutatni sem tervezett alkotás viszonylag erős kezdése után, – a hangulat megalapozása és a poén lelövése után – visszavesznek és tökéletesen hétköznapi folytatásban részesülünk.
Ettől kezdve az izgalmakat és rejtélyes eseményeket is kisebb adagokban kapja a néző.

Kim (Katie Holmes) és Alex (Guy Pearce) együtt élnek és éppen nagy felújításban vannak, a régi Blackwood-kúriát hozzák rendbe, mely otthonul is szolgál számukra. Zajlanak a munkálatok és a költözés, mikor is megérkezik Alex kislánya, a búskomor Sally (Bailee Madison).
Ezzel új helyzet áll elő, hiszen gyerek kerül a házba, de a problémák ezzel még éppen, hogy csak megkezdődnek. A rémisztő és rejtélyes események beindulnak, majd fokozatosan uralkodik el a házon a sötétség. Minden azzal kezdődik, hogy kinyitják a már lezárt pincét és a kislányhoz esténként beszél a sötétség. A gyerek persze, ahelyett, hogy parányit kételkedne épelméjűségében, inkább kinyitja a lezárt lyukat, ahonnan a hangokat hallja. Egyértelműen magához vonzza a pince, ám a kezdeti érdeklődését és izgalmát, valami másféle érzelemmel vegyes izgalom váltja fel. Ez pedig a félelem.
Nehéz időszak következik mindenki számára, de főleg a kislány sínyli meg, miközben Kim (Holmes) megkedveli a lányt és eltökélten segít neki. A későbbiekben pedig el is hiszi agymenéseit az aprócska lényekről, akik éjszakánként megrémítik.

A film teljesen közönséges, nem túl erős, de végső soron nézhető, annak ellenére is, hogy időnként már röhejesbe hajlik.
Egy pillanatra sem képes megborzongatni, és mivel ezt a fogtündéresdit egyszerűen képtelenség nem figyelembe venni, hát azt kell mondjam, inkább mindennel együtt is komolytalan.
Attól függetlenül, hogy nagy hangsúlyt kellett volna fektetni a fény-sötétség ellentétére – de legalább is nem ártott volna – ez elég lankadtan sikerült.
Nincs erő a produkcióban és a történet sem igazán telitalálat, ezt még a viszonylag tűrhető színészek sem tudják feledtetni. Egyedül talán hangulati vonulaton képes valamit felmutatni a mozi, de ez még így is borzasztó kevés.