Sok nemzet témába vágó alkotását láttam már és még csak nem is ez volt a legrosszabb. De nem is volt jó.
Tartalom szempontjából egyáltalán nem tudták kitölteni a másfél órát, tengés-lengés van, meg értelmetlen helyzetek és párbeszédek, de azok dögivel. Az egész elkezdődik, de nem tart sehová, nincs koncepciója a produkciónak.
Persze lehet, hogy éppen ez volt a koncepció. Elcsattan egy-két jobb poén, némi eredetiséget is felmutatnak, de végső soron ez akkor is csak könnyen felejthető, aligha humoros mozi lett.

Helyszínünk ezúttal Havanna, a szocialista Kuba szigetországának fővárosa, ahol két semmirekellő lébecoló múlatja az időt. A meggazdagodáson kívül semmi sem érdekli őket és idétlenebbnél idétlenebb tervekkel állnak elő. A munka büdös nekik, így mindenféle svindlivel teremtik elő a napi piára valót.
A címszereplő, Juan (Alex Díaz de Villegas) egy céltalan, felelőtlen férfi, aki maga mögött hagyott már egy feleséget és egy leányt. Az említett lánnyal elég parázs viszonyt folytat. Szóval a moziban jelen van a teljesen felesleges családi háttér dráma is. Simlis barátainak körében pergeti a napokat, melynek tagja legjobb barátja, Lazaro, (Jorge Molina) annak fia, egy transzvesztita és egy gyurma gyuri. A két baráton kívül úgy nagyjából egyik sem egy kimunkált karakter és még az első kettő sem holmi dolgos munka eredménye.
Azonban, ha már valami pozitívumot említhetek, akkor az az, hogy a szereplők elég jellegzetesek.
Nem kifejezetten szerethetők, vagy szimpatikusak, de kitűnnek a szürke kis mozi hátteréből, amit a jellegtelen forgatókönyv teremtett meg.

Ez a lehetetlen bagázs éppen egy újabb szélhámosságon töri a fejét, amikor elszabadulnak a zombik. Csak úgy, ahogy az lenni szokott.
Megjönnek és pillanatok alatt háborús állapotok uralkodnak el az utcákon. Eleinte fel se fogják mi van, aztán fokozatosan rájönnek, hogy a dolgok megváltoztak.Ám mindezt flegma nemtörődömséggel veszik tudomásul, ami nyilván humor akart lenni, de ezt is már annyiszor láttuk, hogy teljesen hatástalan.
Ehhez viszont mókásan párosul a tévéből és a rádióból nyomatott állami propaganda, Amerika szerepvállalásáról az eseményekben, a kapitalizmus hibáztatásáról, a disszidensek bűnbakká kiáltásáról.
A zombikat is következetesen disszidenseknek nevezik. Ez a része egyszerre parodisztikus, kritikus és humoros, csak sajnos körülbelül ennyiben ki is merülnek a poénok.

Nem tudnak kiszakadni magukból és a zombi apokalipszist is megpróbálják a maguk hasznára fordítani. Zombi gyilkos üzletbe kezdenek, hogy másokat szabadítsanak meg a szörnyetegektől, persze jó pénzért.
Eközben körülöttük széthullik a világ, mindebből azonban semmit sem észlelnek, mert nem olyan drasztikusak a változások. Ez is humorizálni próbáló húzás, csak gyenge.
Szerencsére azért a zombi filmes kliséknek csak néhány elemét használták fel, a hangsúly nem is igazán az élőhalottakon van. De hogy igazából min van, azt nem tudnám megmondani.
Van némi sejtésem valami bizarr hazafiassággal kapcsolatban, de nem merném egyértelműen kimondani.
Ezzel elérkeztünk a filmek és ennek a filmnek is a legnagyobb hibájához. Ez pedig az összetartó erők hiánya. Nincs ami összetartsa, a koncepció hiánya miatt szétcsúszott az alkotás, ami így lényegében néhány jelenet egymásutánisága. Semmi több. Ezen jelenetek egyike-másika egészen tréfás, de összességében még is inkább fárasztónak és érdektelennek nevezném az alkotást.
Egyáltalán nem kihagyhatatlan. Én is meglettem volna nélküle.