Az Ázsiai filmek hétvége következő bejegyzése is Chan-wook Park alkotás, ám mindez a véletlen műve (?). Bár véletlenek nincsenek, mégsem tudom megmagyarázni miért így alakultak a dolgok.
Annyi azonban bizonyos, hogy ez az úriember nagyon sajátosan készíti el a munkáit, mindegyikben található valami illékony, megfoghatatlan apróság, ami miatt a magunkénak érezzük a filmjeit.
A most következő film is egy kimondhatatlanul egyedi, furcsa, ám szenzitív mű.

Bohókás külső, mély belső.

Ez a film nagyon nehezen emészthető film, bonyolultabb, mint az Oldboy, vagy a Thirst.
Első ránézésre akár azt is gondolhatnánk, hogy az egész egy baromság. Pedig nem az.
Egyszerűen több műfaj keveréke, olyan keveréke, amihez az európai néző nincsen hozzászokva.
Park sajátosan mutat meg nekünk egy sablonos és örökzöld témát. Ez a szerelem.
Annyiféleképpen láttuk már ezt, és folyamatosan öntik a nyakunkba a hollywood-i marhaságokat ebben a témakörben, hogy az ember már lassan émelyeg. Üdítő élmény egy ilyen filmet látni, de fokozott figyelmet és sok türelmet igényel, mert nem a könnyen érthető fajta.
A főszereplőnk egy fiatal lány, Cha Young-goon, akinek az elméje nagyon zavart. Öngyilkosságot kísérel meg, aminek köszönhetően elmegyógyintézetbe kerül.
A legtragikusabb az az ő sorsában, hogy nincsen tudatában a valóságnak.
Ő nem akart végezni magával. Ő csak azt hiszi magáról, hogy kiborg.
És ennek megfelelően viselkedik. Az egész történet során nem képes szabadulni a maga teremtette belső világ kötelmeitől. Megismerhetjük a lány hátterét, múltját, a nagyanyjával való különös kapcsolatát, és ha igazán odafigyelünk, megtudhatjuk azt is miért vált ilyenné ez fiatal nő.
A lány, a nagyi fogsorával a szájában társalog a környezetében fellelhető gépezetekkel, mint az italautomata, lámpa, rádió, stb.
És ez még csak egyetlen dolog, amiért bárki azt mondhatná, hogy ez egy idiótaság.
Elsőre valóban annak látszik, hiszen ugyanezt a benyomást támogatja a filmzene is, ami sokszor aranyos plöntyögés.
A másik főhős egy fiatal férfi, Park Il-sun, aki szinte mindig valamilyen maszkot hord. Ő is elég zavart, emellé még kleptomániás is.
De nem úgy, mint egy átlagos ember!
Nem, ő képes ellopni bármit.
Emlékeket, együttérzést, jó modort, a csütörtököt, stb.

A többi betegről nem beszélnék részletesebben, mindegyiknek meg van a maga furcsasága, amivel kiegészítik ezt a különös történetet. De ők csupán asszisztencia a két főszereplőnek, hogy kiteljesítsék ezt a story-t. Mindezek alapján, kimondható, hogy ez egy idétlen baromság. Sok minden támasztja alá ezt a véleményt, de akkor sincs így. Park egyszerűen csak belecsempészte ezt a felettébb bizarr humort az egyébként drámai alkotásába. Ez a humor sokszor megnyilvánul, mind helyzetekben, mind a karakterek jellemében, cselekedeteiben. Megmosolyogtatja az embert.
Ezek a történet szempontjából, általában nem lényeges apróságok. Mint például az, hogy a lány lábkörmei jelzik a feltöltöttségének a szintjét, vagy amikor átalakul és mindenkit agyonlő, akin fehér köpenyt lát.
Ám a lényeg, mégis a háttérben meghúzódó, takargatott dráma.
Egy lány élete, bánata és fájdalmai.
Young-goon ugyanis teljesen úgy viselkedik, mint egy kiborg. A rádió elmondja neki a kiborg hétparancsolatot, ami szerint kell élnie és cselekednie. Ezeket egy könyvvel illusztrálták, amin egy kislány és egy macska látható. Egyszerre bizarr és érzékletes ez a módszer.
A parancsolatok között ilyenek találhatóak, hogy: Nem szabad együtt érezni, gyűlölni kell, stb.
Alapvetően negatívumok felsorolása, azon tulajdonságok hiányára épül – teljesen logikusan – amik emberré tesznek minket.
A lány éli mindennapjait, teng-leng, és kiborgként viselkedik. Ennek legnyilvánvalóbb példája, hogy nem vesz magához táplálékot, hiszen az emberi étel számára nem hasznosítható. Ehelyett inkább elemeket nyalogat, hogy feltöltődjön.

A lány elkezd leépülni, gyengülni. Il-sun szimpatizál a lánnyal, majd elkezdenek ragaszkodni egymáshoz. A lány megkéri a fiút, hogy vegye el tőle az együtt érzést, mert csak akkor lehet igazi kiborg, ha nem empatikus az emberekkel.
A lány valójában nagyon szenved, bár ez nem annyira nyilvánvaló, a létezése értelmét keresi, magyarázatokat szeretne kapni, de mivel a saját világában bolyong képtelen megtalálni azokat.
Il-sun elhatározza, hogy segít a lánynak, megakadályozza, hogy meghaljon, hiszen időközben beleszeretett. Különböző módszerekkel igyekszik elérni, hogy a lány egyen végre és visszanyerhesse erejét. Csak a film végére válik nyilvánvalóvá, hogy ez nem egy bohókás vígjáték, hanem egy tragikus és drámai szerelmi történet.
Egy nagyon szomorú és bánattal teli történet egy fiatal lányról, aki nem tudta kezelni a világot.
Hát, teremtett magának egy másikat, amelynek szabályai szerint már képes élni, amit ő irányít, és amelyben ő egy kiborg, akinek nem kell éreznie. Aki nyugodtan gyűlölheti a világot és az embereket.
A film látszólag nem ér véget, pontosabban nem nyújt kiutat, nem ad választ erre a borzasztó ellentétre, ami a filmben – elejétől a végéig – feszül. De ez sem igaz!

„A létezésünk értelme, hogy értelmes legyen a létezésed!”

Ez az idézet kicsit olyan, mint a film. Nesze semmi, fogd meg jól! De ha egy kicsit jobban elgondolkodunk rajta, megláthatjuk, hogy nem hülyeség ez a mondat.
A filmhez sok türelem kell, mert a sok komolytalan jelenet elterelhet minket a valódi, rejtett mondanivalótól. Ettől függetlenül a poénos részek is nagyon szórakoztatóak, jót lehet rajtuk mosolyogni.
Ettől az összetettségtől, bonyolultságtól olyan furcsa ez e film. Gyakoriak a váltások, az egyik pillanatban még kacarászunk, a következőben meg már együtt szomorkodunk a szereplőkkel, egyszer a komikum kerül előtérbe, máskor a dráma, vagy a szerelmi szál.
Egy filmről van ugyan szó, de sokféle is, nagyon színes és változatos alkotás.