Ez volt az utolsó mozi, amit megnéztem ettől az egykori színész óriástól. Soha többé nem vetemedem arra, hogy megnézzem azt a filmet, amiben ő szerepel és erre nem ez az alkotás, hanem a friss Stolen ébresztett rá, amivel kapcsolatban rá kellett jönnöm, hogy egész egyszerűen azért rossz, mert Cage a főszereplője.
De bővebben majd a Stolen kritikájában…

Ezzel a filmmel kapcsolatban még élt bennem a remény halvány szikrája, miszerint az a Nicolas talán visszatérőben van, ahogy azt anno, a Mocskos zsaruval kapcsolatban gondoltam.
Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Ez a filmje egy apróbb kiugrás, de nem hiszem, hogy számára van már visszaút a lejtőn.
Pedig a rendező nem is akárki, hanem a nagy Roger Donaldson, aki olyan mozikkal gazdagította a filmes palettát, mint A lény, a Beavatás, a Cadillac Man, a Koktél, vagy a Banki meló.
Jelen esetben kissé érthetetlen, hogy miért szerződött le egy ilyen potenciál nélküli produkcióhoz, hiszen a forgatókönyvben nincs semmi figyelemreméltó és a főszereplő sem A-listás színész már.
Persze Donaldson sem tartozott az elitrendezők sorába, de azért egy jó képességű emberről van szó.
Egyébként meg, ha babonás lennék, én óvakodnék Nic Cage-től…

Főszereplőnk egy teljesen hétköznapi középiskolai tanár, aki boldogan él együtt csinos feleségével (January Jones) egészen addig, míg az asszonyt el nem kapja egy vadállat és rongyosra nem veri.
Will Gerard (Cage) igazságszolgáltatásba vetett hite megrendül, és ekkor környékezi meg egy idegen férfi, aki Simonként (Guy Pearce) mutatkozik be. Olyan ajánlattal áll elő, amin a kétségbeesett és visszafogottan bosszúszomjas férj képtelen nem elgondolkodni.
Simon felajánlja, hogy a nevében bosszút állnak és igazságot szolgáltatnak. És ezért nem pénzt kérnek, hanem egy jövőbeni kérés teljesítését. Fokozatosan az is kiderül, hogy ez a titokzatos Simon egy önbíráskodó szervezet vezetője, de ami eleinte helyesnek és igazságosnak tűnik, arról kiderül, hogy közel sem olyan tiszta, mint ahogy azt az elején beállították. Minderre akkor derül fény, amikor Simon bejelentkezik és megkéri Gerardot egy szívességre.
Ez először csak egy levél feladása, de később egyre csak jönnek a megbízatások, amiket a férfi nem akar végrehajtani. Menekülne a körforgásból és ezerszer is megbánta már, hogy szóba állt Simonnal, de a megmenekedésre nincs mód és még a rendőrség is a nyomába ered. Menekülni kényszerül mindenki elől és közben bizonyítékok gyűjtögetésébe kezd, hogy valamilyen módon győztesként kerülhessen ki a helyzetből.
Eközben rádöbben, hogy a szervezet milyen kiterjedt és mennyire jól szervezett, meglepő személyekről tudja meg, hogy a tagok. Túl kell élnie és még tisztára is kell mosnia magát.
Ebből jól látható, hogy maga a sztori nem nagy varázslat, aki az önbíráskodással kapcsolatban szeretne egy igazán jó és mély filmet látni, az válasszon valami mást. Ez egy közönséges akciófilm, amibe megpróbáltak valami többet belezsúfolni, de ez nem nagyon sikerült.
Cage ugyan jobb, mint a tavalyi alkotásaiban, de azért a világot itt sem váltja meg, arról nem is beszélve, hogy ugyanaz állt elő, mint Stallone-val és a többiekkel kapcsolatban a Feláldozhatók esetében.
Meddig lehet hiteles valaki egy akciófilmben?
Neeson-nak ez remekül áll, az ő esete egyedi az Elrabolva filmekkel, de a többiek már-már a nevetségesség határát súrolják. Főleg Cage esetére igaz ez.