Bizony furán érzem magam, amikor erről a filmről kell véleményt alkotnom. Egyrészt érzem én, hogy itt valami komolyról van szó, némi művészi esszencia is fellelhető - Alfredson nem tud kiszakadni magából – de ez a stílus nekem valahogy nem feküdt. Nekem túlságosan vontatott volt és az összemosódó idővonalak is zavaróak voltak. A filmben ugyanis egyaránt láthatóak a múlt és a jelen eseményei, és nem mindig tiszták, hogy melyek is. Nagyon oda kell figyelni az alkotásra, mert sokszor egy-egy elejtett félmondat, vagy apró utalás világíthat rá a homályos foltokra.
És szerintem, ha egy filmet ragadozó madár módjára kell figyelni a megértéshez, azzal már baj van.

Egyébként ezt mindenképpen a mozi javára kell írni, hogy homályosnak aztán nagyon homályos.
Tény, hogy ügyesen és érzékletesen mutatja be a hidegháborús kémek életét, a végzett munkájukat, ami sokszor papírmunkából áll és nem tűzharcokból, meg az ellenféllel való kártyázásból, egyéb intellektuális párbajokból.
Másfelől meg bajban vagyok, mert egy olyan korszakról szól a film, amit én nem éltem meg és nem tudom milyen volt. Csak az ilyen témájú filmekből, könyvekből, beszámolókból, egyebekből tájékozódhatok. Kétségtelenül van valami különleges és nyugtalanító ebben a korszakban, amikor a két nagyhatalom (Amerika és a Szovjetunió) egymásnak feszült és mindenki összehúzta magát és attól rettegett, hogy a „felnőtteknek” legyen esze. Na, persze ez sem ennyire egyszerű!
Igazából túlságosan el van mázolva ez a lap a világ történelemkönyvében. Ezt viszont jól adja vissza a film. John Carré regénye – számos regényt írt egyébként a témában, például ez is egy trilógia első darabja – saját tapasztalatokon alapulva tárja fel a kémvilág sajátos működését.

A 70’-es évek Angliája, illetve az MI6, vagyis az Angol Hírszerzés vastagon benne volt a hidegháborús eseményekben és ennek egy szeletét tárja fel Carré, illetve Alfredson, meg az a számos remek színész, akiket összegereblyéztek a szerepekre. A főszerepben az Oscárra jelölt Gary Oldman, (Smiley szerepében) akit békés nyugdíjas életéből rángatnak vissza, hogy segítsen leleplezni egy téglát, aki beépült az apparátusba és kettős ügynökként az oroszok rettegett ügynökének, Karlának is csepeget információt. Oldman karaktere, Smiley fokozatosan bogozza ki a szövevényes (-nek látszó) ügyet, amiben olyan színészek segítik, vagy akadályozzák, mint Tom Hardy, Mark Strong, Colin Firth, Toby Jones, Benedict Cumberbatch és a mostanában a mozikban gyakrabban feltűnő, John Hurt.
És mivel Magyarországon is forgattak ezért feltűnik egy pár magyar színész is, mint Kálloy-Molnár Péter, Mucsi Zoltán vagy Csuja Imre.

A történet nem igazán magával ragadó, bár puritánsága szimpatikus, továbbá a színészek játéka csaknem egytől egyig élvezet a szemnek. Én mondjuk nem ismerem Carré munkásságát, ezért a filmet sem tudom úgy értelmezni és kezelni, ahogy azt talán kellene, de az biztos, hogy számomra nem emlékezetes a film. Igazából könnyen felejthető, talán egyszer, évek múlva, ha nem lesz jobb dolgom, akkor nekiülök még egyszer, de az nem mostanában lesz.
Alfredson elsősorban a szereplők közti kapcsolatok megjelenítését tartotta szem előtt és nem magát a „kém-témát”. Szóval ne egy tipikus kémfilmet várjunk, ez nem olyan, valószínűleg hitelesebb is, mint a többi a műfajból, de ha szórakoztatásról van szó, akkor én azt mondom, hogy inkább Az adósság.