Stargate Universe 1x09 - Life

Amilyen jó volt az előző rész, olyannyira gyengére sikeredett a mostani.

Nálam talán ez volt a mélypont, teljesen mást várok egy Csillagkapu sorozattól. Ahogy a cím is mutatja, életek, drámák, emberi tragédiák.

Olyan apróságokat akartak ránk tukmálni, amitől nagyon elment a kedvem. Semmi előrelépés, semmi értelmes történetszál. Az egész rész úgy ahogy van csapnivaló lett.

Folytatás a tovább mögött...

Annyira kár, hogy nem folytatták inkább a Time című részt. Abban 100x több fantázia volt, mint ebben. Vannak olyan epizódok egyes szériáknál, amelyek nem dobnak annyit, hogy jónak lehessen nevezni őket, de legalább van valami értelmük.

Ennek itt semmi haszna sem volt. Teljesen feleslegesen ment el 40 perc az életemből, mert nem foglalkoztak lényeges dolgokkal.

A közepén úgy gondoltam, hogy megalapozzák végre az egész évad, sőt az egész sorozat célját. Történt ugyanis, hogy Rush felfedezett egy bolygót az adatbázisban, ahol fel tudnák tölteni a készleteket és vissza tudnának tárcsázni a Földre. Az ominózus planétát egy év múlva érik el, addig ki kell találni a megvalósítást.

Ekkora azt gondoltam, hogy na, ez jó. Szeretjük, ha az általunk nézett valami tart is valahová. Később kiderült, hogy a doki találta ki az egészet, szó sincs semmiféle bolygóról, csupán az emberek morálját akarta javítani ezzel.

Jajj ne már!

Dr. House szindróma? Kitalálnak egy jó célt, egy fordulatot és rögtön semmissé teszik? Mi értelme van ennek?

Az idő többi részében a kommunikációs kövekkel bohóckodtak a főszereplők. Hazamentek néhány órára, találkoztak a szeretteikkel, stb stb.

Jól van, legyen dráma, de ezt két részenként eljátsszák. Mintha Született Feleségeket néztem volna. Én kérek elnézést, biztos hülyén fogom fel, de egy Stargate sorozatban ne az legyen már a fő bonyodalom, hogy van egy fiam akiről nem tudtam, mert az anyja eltitkolta előlem. Vagy hogy miként viselkedek a leszbikus barátnőmmel, stb.

Én kitartok a sorozat mellett, mert többnyire szórakoztat. Türelmes is vagyok, de azért valamit most már tényleg jó lenne, ha összehoznának. Biztos nem véletlen, hogy elég erőteljesen csökken a sorozat nézettsége Amerikában.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről